Hogy mondjam el a páromnak, hogy kisbabánk lesz?

Na én nem voltam ennyire romantikus! Egyszerűen felhívtam,és elmondtam a telefonba. Csak este jött volna haza,én meg délelőtt teszteltem,nem bírtam volna addig várni!

Mi nagyon szerettünk volna babát. Tudta hogy aznap fogok tesztelni. Először "gonosz" voltam mert azt mondtam nem lesz baba,a hangjából halottam mennyire csalódott. Utána persze bevallottam az igazat és nagyon boldog volt!

Nekünk sem tervezett volt a baba. Én egyszerűen elé álltam és közöltem a jó hírt. Persze nem hitt nekem :) (még a tesztet is látta pedig, de úgy sem!) Láttam rajta, hogy örülne is meg nem is! Később az első uh. után tudatosult benne, akkor már madarat lehetett volna fogatni vele. Ha össze jönne a második baba, akkor egész máshogy közölném vele. (tervezett így bátrabb lennék) :D

Mi lenne ha ráírnád a pocidra, hogy már csak 9 hónap és hamarosan találkozunk APA!

Szerintem meg már ha csináltál tesztet ne játszd el neki hogy jujj együtt megcsináljuk és meglátjuk. Nem kéne egyből hazugsággal indítani a közös babás jövőt. Az őszinte beszéd a legjobb, amikor úgy látod tudtok beszélgetni akkor elmondod, hogy figyi nem jött meg és csináltam tesztet is ami pozitív lett és tudom hogy nem terveztük de úgy néz ki hogy babánk lesz és tudom hogy ez váratlanul ért téged, de hidd el engem is és én is félek hogy mi lesz de majd csak megoldjuk hisz szeretjük egymást stb. Én ilyesmit mondanék.

Amúgy mi sem terveztük, sőt még alig néhány hónapja jártunk, amikor megfogant a pici, mindeketten kétségbe voltunk esve, és ő nagyon nem örült az elején, de aztán átbeszéltük sokszor, alaposan ez kb egy hét alatt történt és mostanra már van egy lurkónk és már várjuk a másodikat. Szóval fel a fejjel minden rendben lesz, nem kell túl parázni a dolgokat, és ha még sem maradtok együtt na és? Manapság egy egyedül álló anyát is ugyan azok a jogok meg illetik és fel tud nőni az a gyerek, ahol szeretet van, minden van :).

:)

Együtt csináltuk a tesztet anno,és közösen megállapítottuk,hogy ez bizony pozitív,ezután pedig csendben lapítottunk,és leültünk megenni a levest:)Mindez azért volt,mert előtte már egy baba elment,és nem mertünk már örülni,akkora fájdalom volt az első elveszítése.Az első persze boldogabb volt,jött haza munkából,belépett az ajtón és meglátta a somolygós arcomat,rögtön tudta mi van:)Nagyon boldogok voltunk,egymás karjaiba ugrottunk..

Azóta már 2.5 évesek az ikreink.

Én is a "folyamatos adagolást" javasolnám,ha nem volt tervezett,ne csinálj neki meglepit.