Aki a sírni hagyással szoktatja le a babát az éjjeli ébredésről ( nem az 1-2 hónaposra gondolok, hanem később) az mivel indokolja a döntését?

első válaszoló vagyok.

de, sírt a pici, írtam is, hogy nem vette ki megvigasztalni, de ott volt mellette, simogatta...

azt én se értem amikor rázárják a síró babára az ajtót 1,5 órára :S

és mondjuk írtad is, de nagyon nem mindegy, hogy egy fél évest hagynak sírni akinek még időérzéke sincs vagy egy 1,5 évest aki azért már tisztában van vele mit érhet el egy kis hisztivel ;)

A szívem szakad meg az ilyen babákért. Hiába működik jól az ő kis túlélő programja, ha süket fülek vannak körülötte... :'-(

Én tapasztalatlan kezdőként egyetlen egyszer próbáltam ki, hogy hagyom, de szerencsére pár perc után erőt vett rajtam az anyai ösztön. Azóta is mérges vagyok magamra, hogy lehettem ilyen hülye.

Pontosan. A felszínen ez néha látványosan jól működik, mert pár nap alatt megszokja a gyerek - csak nem biztos, hogy arról is tudunk, hogy ott belül mi történik vele közben. Mert az nem látszik; pedig legalább ennyire fontos, ha nem jobban. Azon túl, hogy azt tanulja meg, hogy nem számíthatok segítségre, ha bajom van, se... Szerintem minden körülmény között törik így a bizalom, pedig nem lenne szabad eljátszani.

Én se hagytam sose sírni, sőt, szoptattam, kötődően neveljük, évekig velünk aludt - így is lehet kiegyensúlyozott gyereket nevelni. Sőt, így lehet igazán jól, szerintem.

Kedves kérdező,

Nem tudom, hogy igazából mire irányul a kérdésed, mert inkább dorgálás szaga van az egésznek...

Ahogyan olvasom az írásokat, több dolgot kell tisztába tenni.

Az első az, hogy milyen korú csecsemőre, kisgyermekre gondolsz.

A gyermeklélektanban alaptétel, hogy 6 hónapos korig (kb) nem hagyjuk a gyermeket sohasem sírni. Ez a hagyjuk azt jelenti, hogy otthagyom, rázárom az ajtót, nem vagyok vele, ha gondja van. Ez okoz nagyon komoly sérüléseket az ősbizalom kialakulásánál, mert a pici- bár nem fog sírni egy idő után- azt tanulja meg, hogy a szüleire nem számíthat, ha van bármi diszkomfort érzete (amit sokszor nem tud még beazonosítani), akkor egyedül marad vele, az anya, akivel szimbiózisban él még, cserben hagyja.

Azok a szülők, akik már babakorban nem reagálnak a kicsi jelzéseire, tapasztalat, hogy később sem fognak, súlyosan sérül a személyiség. Tudni kell, hogy az első 2 évben nagyon fontos idegpályák épülnek az agyban, majd 2 éves kor körül a feleslegek "visszametsződnek".

Tehát az, hogy később a gyermekem milyen személyiség lesz, milyen tapasztalatai lesznek, sok szempontból az első 2 éven múlik.

Viszont: 6-7 hónapos kor felett a sírás funkciója már megváltozik, nem kizárólagos segélykérés lesz. A dackorszak környékén pláne nem. Ha ebben az időszakban mindent ráhagyunk a gyermekre, akkor szintén sérülés a vége, mert a pici nem érzi a határokat, nincsen korlát, és egyben nincsen kapaszkodó sem részére.

A szabályok kialakítása nagyon fontos része a nevelésnek (bár a mai rosszul értelmezett nevelési liberalizmus másképpen vélekedik), enélkül jó esély van a gyermekkori magatartászavarra, szorongásra, melyek a későbbi személyiségzavar alapjául szolgálnak szintén.

Tehát, amikor a baba kinő a szimbiózis időszakból (6-8 hónap után), már nyugodtan lehet olykor következetesnek lenni. Nagyon fontos egy pici gyermeknek, hogy kialudja magát, enélkül szintén a fejlődés szenved csorbát.

Viszont lehet rám haragudni, de anyukának is szüksége van arra, hogy kialudja magát, főleg, ha több gyerek van a családban! Miért is?

Az ember alvás nélkül ingerlékeny, türelmetlen, nem tud (nincs ereje) tükrözni, befogadni, megfelelően reagálni stb. Ez az érzelmi rész. A fizikai: házimunka, apa, saját magunk rendben tartása. Sok házasságban, ahol az anya elfelejt nő lenni, egy idő után apa "elcsónakázik" más vizekre. Szintén lehet rájuk haragudni, de így működnek.

Nagyobb tesóval, ha anya szintén nem foglalkozik, annak is megvan a böjtje. Egy kimerült anya viszont nem fog vele úgy foglalkozni.

Lehet velem vitázni, de sajnos így működik az idegrendszer. Régebben egyes foglyokat alvás megvonással kínoztak.

Tehát maradjunk annyiban, hogy alvásra mindenkinek szüksége van és nem az ért, mert az anya önző!!!

Nem azt mondom, hogy az 1 éves gyereket sírni hagyjuk a szobájában egyedül, de azt igen, hogy meg kell találni a sírás okát és eszerint lépni.

Ez ebben a korban lehet a sötéttől való félelem (ilyenkor marad a gyermeklámpa)

lehet szeparációs szorongás (ez jó anya-gyerek kapcsolatnál elmúlik, átmeneti tárgy, vagy az anya illatát viselő ruhadarab segíthet ennek az átvészelésében és még számtalan praktika lehet rá.

és bizony lehet rossz szokás is, pl egy betegség után, miután a gyerk már régen gyógyult, de még mindig felsír éjjel, mert szokássá vált.

Ez esetben abszolút helye van annak, hogy nem kapkodom ki rögtön a gyereket az ágyából, hanem átmegyek hozzá, simogatom, adok puszit, majd visszamegyek a szobába (ezt sajnos többször is ismételni kell)

A gyereknek is meg kell tanulni, hogy alvásidő van, ilyenkor minden elhalkul (ne üvöltsön a TV a szomszéd szobában), béke van, egy idő után uncsi lesz ébren maradni.

Nem attól kell a gyereket félteni, hogy 1 évesen esetleg picit pityereg az ágyban, ennél sokkal szarvasabb hiba, a rendszertelenség, a napirend hiánya, a szeretetlenség, a mindent ráhagyás, esetleg bántalmazás.

Azoknál a családoknál, ahol több gyerek van, esetleg többes ikrek, nincs mindig lehetőség minden gyereket órákig ringatni, kikapkodni azonnal az ágyból.

Mégis épen, egészségesen felnőnek.

Szóval ne essünk túlzásokba..!.

gyerekpszichológus

"Pl. fiam elkezdett felni a lamba buratol 22 honapos koraban, ami amugy egesz elete soran ott volt. 3 ejjel kellett amire rajottunk, hogy fel a sajat arnyekatol mert a solampa tompan vilagit es ha megmoztul mozog egy kis helyen az arnyeka a plafonon. Aztan megszokta es azota ezert nem sir hanem visszaalszik"

Igen, pontosan erről beszélek:) A félelmeket le lehet rajzolni, játszani velük stb.

Az én fiam pl elkezdett a szörnyektől félni éjjel, ez után napokig szörnyeset játszottunk nappal (én voltam a szörny:) ő pedig lekardozott engem, hagytam, hogy legyőzzön.

Pár nap után csend volt éjszaka..

"a felsír kiveszem megnyugtatom és alszik tovább- ez nem a sírni hagyás kategória :)"

Akkor értjük egymást, csak nem volt egyértelmű:))