A magyar szülők 90%-a veri, tulajdonának tekinti a gyerekét és alapjogának tartja megpofozni a gyerekét. Egy műsorban láttam tegnap, nagyon ledöbbentem, szerintetek is így van ez?

Igen így van. Sajnos. ezt az előző kérdező miatt írtad?

Erről egy idézet jut eszembe, én ezt nagyon szeretem.

A másik magán véleményem pedig az hogy mi felnőttek elfelejtjük milyen volt gyereknek lenni és ez nagy hiba, olyan "hibákért" vagyunk hajlamosak bűntetni a gyermekeinket, amit anno mi is elkövettünk gyerekként...

A Gyermekeitek — nem a Ti Gyermekeitek.

Fiai és lányai ők az önmagát megörökítő Életnek.

Ők általatok, ám nem belőletek jönnek.

És jóllehet veletek vannak, nem a ti tulajdonotok ők. Szeretetet adhattok nekik, de nem az elgondolásaitokat,

Mert nekik megvannak az ő saját gondolataik.

És testüknek otthont adhattok, de nem a lelküknek,

mert a lelkük a Jövendő Házában van otthon,

Ahová Ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.

Igyekezhettek hozzájuk hasonulni, de ne akarjátok őket

Magatokhoz hasonlóvá tenni.

Mert az Élet nem halad visszafelé és nem köt egyezséget a Tegnappal.

Ti vagytok az Íj, melyből gyermekeiteket –

Élő nyilakat — röpíti a messzeségbe

Az Íjász, aki látja a Célt a végtelen ösvényein túl.

S meghajlítja ereje hatalmával a Húrt,

Hogy gyorsan és messzire szálljanak a nyilai…

Ti pedig nyugodjatok bele boldogan, hogy az Íjász meghajlítja az Íjat,

Mert miként szereti a nyilat, amit kirepít,

Akként kedveli ő az Íjat is, ha szilárd és megbízható.

(Khalil Gibran)

Az, hogy a szülők jelentős része ilyen, nem újdonság. Az arány viszont lehet, hogy kicsit eltúlzott.

Valóban sok szülő gondolja úgy, hogy a köznyelvben "makarenkói pofon" néven emlegetett nevelési módszert teljesen jogosan alkalmazhatja. Tegyük hozzá, bizonyos esetekben ez nem is baj, viszont a rendszeres verés már nem egészséges.

Viszont van szerencsém (már amennyire ez szerencse) kicsit belelátni a közoktatásba és ott azt látom, hogy nagyon sok a szabadelvűen nevelt gyerek, akivel a szülő "nem tud mit kezdeni". Gyakran már óvodás gyerekeket sem nevelnek igazán, a gyerek akarata érvényesül, nincs szülői kontroll. Gyanítom, az ilyen szülők is azt mondják egy felmérésben, hogy ha kell, ők bizony odacsapnak a gyereknek, de kizárt, hogy ezt ténylegesen megtennék. Nehéz elhinni, hogy egy olyan apuka vagy anyuka fogja megpofozni a gyereket, aki elsőben, évnyitóra is képtelen rendesen felöltöztetni, mert a gyerek (teljesen természetes módon) nyivákol a fehér ing miatt és ennek helyességéről még a tanítónőt is kioktatja.

Hát ha azt írnám, hogy még sose pofoztam meg a gyerekeimet, akkor hazudnék. De azt nagyon erős túlzásnak tartom, hogy verem. Az, hogy kb másfél évente elcsattan egy pofon szerintem nem verés, és nem a fájdalomról, hanem az "alázatról" szól. Hogy szégyellje el magát, és vegye tudomásul, hogy még nem ugrálhat úgy, ahogy ő akar.

Szerintem egy jól irányzott pofon a megfelelő helyen és időben hatásos lehet.

Persze csak akkor, ha nem rendszeres, tehát nem fordul elő hetente vagy havonta. Akkor ugyanis megszokottá válik, és semmi értelme.

Hogy a 2-es válaszoló szavait használjam, én szabadelvűen nevelem a gyerekeimet. Soha nem ütöm meg Őket, és a szóbeli terror is hiányzik a fegyvertáramból.

Persze nem azt mondom, hogy nem emelem fel a hangomat, 5 gyerekkel elég olaszosan élünk, de nem alázom meg egyiküket sem tettekkel, sem szavakkal.

Ellenben rengeteg energiát fektettem be a nevelésükbe. Így sikerült elérnem, hogy a kamaszaimra sem itthon, sem a suliban nincs panasz. Cserfesek, lazák, de egy pillantásomból, mondatomból tudják, hol a határ.

2,5 éves lányom a dackorszak közepén van, de vele, sőt már 9 hónapos öccsével is ezeket az elveket követem.

Pontosan ezért szomorít el, hogy valakinek egyáltalán megfordul a fejében megütni egy kicsi gyereket, és ezért háborít fel, hogy milyen sokan bántalmazzák a gyerekeiket napi szinten. Mert lehet ezt másként is csinálni.