Mit tehetnék, ha nagyon sovány a kisfiam?
3650 grammal született,
18 hósan volt 9400 gramm 82 cm,
most 21 hós lesz 9200 gramm volt, mert beteg lett és napokig alig evett. Már nagyon elegem van, hogy nagyszülők állandóan lesoványozzák. Az a baj, hogy sosem volt egy nagyétkű baba, megtömni nem lehet. Most, hogy beteg volt pláne nem akart enni. Többszőr panaszkodtam a gyerekorvosnak, azt mondta, ha nem javul a dolog, akkor csináltat egy teljes vérképet. Vitacolan szirupot próbáltunk, bár nem sokat segített.
Egyrészt jó ötlet teljes vérképet csináltatni, hogy kiderüljön valóban nincs-e valami eltérés, ami miatt nem eszik jó, nem fejlődik jól.
Másrészt egyéb vitaminokkal is próbálkozhatsz (pl. Cebion multi, Béres csepp), mert az is lehet étvágynövelő.
De ha ő ilyen fajta, akkor lehet még évekig ilyen vékonyka marad, ami amúgy alapvetően nem baj. Csak hát gondolom azt utálod, hogy szekálnak emiatt.
Én nagyon vékony voltam mindig, kiskoromban sokszor hitték beteg vagyok. 1 évesen 8 kiló körül voltam, 6 és fél évesen meg épphogy 16 kiló voltam, és emiatt majdnem hogy nem akartak suliba engedni (18 kg volt az alsó súlyhatár akkor).
Most meg egy tök átlagos felnőtt vagyok. Nincsen hiánybetegségem, és semmi bajom...
Szóval ha a genetika ezt rendelte el, akkor lehet a fiad is ilyen vékonyka marad sokáig.
teljes vérképet én kifejezetten kérném a helyedben.
hiába esik rosszul, tényleg kevés kiló a kisfiad.
enyém 20-21 hónaposan 13,5 kiló volt :/
leírod mikor mit és mennyit eszik? hátha tudunk segíteni valami praktikával!
nasival hogy álltok?
Esetleg valamilyen probiotikumot vegyél neki, ugy tudom, hogy az étvágynovelo. Lányom Biogaiat szed, azota tobbet eszik.
14 hos kislány anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!