Első lépés cipőt, de milyet?
Eddig mezítlábazott itthon a lányom, kint meg nemigen akar sétálni 2 lábon.Ma voltunk a doktornéninél és ő is azt javasolta, hogy bent is legyen a lábán cipő, mégpedig olyan ami supinál (emelt a sarka azthiszem)és fogja a bokáját.
Most nézegetem Vaterán a Siesta, Szamos és Asso cipőket (ezeket ismerem de nyugodtan mondjatok mást is)és elbizonytalanodtam.
Vehetek egyáltalán használt cipőt első lépés cipőnek?
Vagy mindenképpen újat?
Nem szeretném ha baja lenne a lábának, de mostanság nem futja tizenezres cipőre :(
Kinek mi a véleménye erről, vagy hol kaphatnék megfelelő cipőt?
Deichmannba vannak jók, de az Elefanten méregdrága, a Bobby Shoes meg nem tudom, hogy jó-e.Egyáltalán honnan tudni, hogy supináló cipő-e vagy sem?Ez látható vagy inkább csak érezhető?
Furcsa za orvosod. Nálunk egyértelmüen a gyerekorvosorvos és a gyógytornász is az ortopéd orvos is ugyan azt mondta.(nyaki baja volt ezért kellett ortopéd orvoshoz és gyógytornára járni, így megkérdeztem mikor felállt) minél többet mezítláb. míg többet mászik mint megy addig csak mászócipö aminek a közepe rendesen hajlik. majd olyan cipö aminek flexibilis a talpa de tartja a bokát, de ezek után is minél többet mezítláb.
Nekem a gyerek orvos elmutogatta hogy fejlödik a gyerek lába, az egyensúly miatt hogyan fognak állni, elöször o-ban kifordítva majd csak 3 évesen lesz x láb és kb 6 évesen egyenes.
Első lépés cipőnek mindenképpen újat vennék. Google-ben rá tudsz keresni a supinált cipőre.
Én egyébként Elefantent vettem a kislányomnak. Igaz, hogy drága, de nem volt időm több cipőboltot megjárni, és tök jót találtam a Deichmann-ban, októberben vettük, még most is jó rá.
Ezt most találtam, esetleg olvasd el:
Nálunk úgy volt, hogy lányom itthon mezítláb van (persze télen vastag zokniban, harisnyában, mert hideg a padló).
Mikor elkezdett lépegetni, akkor az udvaron mindenképpen adtam rá cipőt, mert nem akartam, hogy belelépjen valamibe (nyár volt úgyhogy egy szandit kapott, ami jól tartotta a bokáját, de a talpa rugalmas volt).
Én elégedett vagyok a Bobby Shoes cipőkkel.
Én azért vettem neki mindig újat, mert a boltban mindig rápróbáltam a lábára, és használtat (mondjuk postái megrendeléssel) nem tudott volna felpróbálni, úgy meg nem mertem volna megvenni, ugyanis nem mindegyik cipőben állt jól a lába!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!