Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogy oldjam meg a következő...

Hogy oldjam meg a következő helyzetet?

Figyelt kérdés

Végkép betelt a pohár anyósommal kapcsolatosan. Az okokat nem szeretném részletezni. A lényeg, hogy a tegnapi húzása után - ha időlegesen is, de - nem kívánok vele szóba állni.

A probléma az, hogy van egy 6 hónapos kisfiam, akit viszont nem szeretnék eltiltani a nagyszüleitől, mégiscsak az unokájuk, s alapvetően nem rossz emberek. Csakhogy az anyósom néha-néha iszok egy-két pohárral. Ilyenkor sajnos nem teljesen ura a tetteinek. Fizikailag senkit sem bántalmaz, csak ilyenkor minden egyszerűbben és könnyebben megy (pl.: áthúzza a babakocsit a hordozón, míg a fiam a babakocsiba fekszik). Szóval félek, hogy elejti, megetetni valami olyannal, amihez még nincs a gyomra hozzászokva, esetleg a későbbiekben az utcán kiszalad a fiam a kocsik közé, míg vele sétál stb. Sajnos sem a férje, sem a fia nem mernek ilyenkor rászólni, hogy ne igyon vagy én hagyja békén az unokáját. Magyarán nem veszik ki a kezéből. Így azt sem látom jó megoldásnak, ha apa elviszi hozzájuk, s ott marad végig velük.

Egyelőre nem látok más megoldást, csak azt, hogy én is velük megyek, s próbálom türtőztetni magam. Sajnos én is elég lobbanékony vagyok, így félek attól, hogy egyszer beolvasok neki. Eddig ha bármi probléma volt, a nagypapán keresztül próbáltuk megoldani. Ő diplomatikusan próbálta terelgetni a nagymamát, de a jelen szituáció sajnos már nem olyan, hogy ez elég lenne.

Van esetleg valami ötletetek, hogy hogy lehetne úgy lehetővé tenni, hogy találkozzanak az unokájukkal, de nekem ne kelljen az anyós hülyeségeit jóképet vágva hallgatni? Sajnos az anyós a sorok között nem tud olvasni, így a "finoman szóljak", nem megy (épp ez történt hétvégén, de úgy tűnik, egy szót sem értett belőle). Ellentmondani neki sem a gyerekei, sőt nekem úgy tűnik, a férje sem igazán mer. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy őt csak az ilyen drasztikus lépés vihet el oda, hogy elgondolkodjon (egyébként nem egy buta nő, tehát, ha akarná, átlátná a helyzetet). Ez minden ugyanis, amit el szeretnék érni. Mivel azonban mindketten lobbanékonyak vagyunk, ha próbálnánk megbeszélni ezt a szituációt, képes lenne a fiát válaszút elé állítani: vagy ő, vagy én. Ezt pedig a fia és az unokája érdekében nem szeretném.(Eddig egyszer volt egy komolyabb nézeteltérésünk, akkor igencsak kaptam a fejemre. A jelenlegi probléma pedig annál sokkal súlyosabb.)


2009. jún. 5. 13:05
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Húha, pedig lehet hogy muszáj lesz drasztikusan.Így neked mindig menned kell, én ha gond van a férjemnek szoktam szólni, ezen általában össze is veszünk, de a végén mindig finoman közli anyóssal a gondot és így én nyerek meg az unoka.De azért nálunk nem ilyen súlyos a helyzet.Így aztán muszáj lesz akkor ha mentek azt hogy főleg a nagyapa felé terelgetni az unokát vagy a nagyapával beszélni vagy valaki tényleg mindig legyen ott.Végső esetben eltiltás.A gyerek az első neki meg az az érdeke hogy biztonságban legyen .Mindig...
2009. jún. 5. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Pedig szerintem akkor is drasztikusan kell beszélni a nagyival. És ahogy látom, ez a feladat rád vár, mert ahogy leírtad, a fia nem fog vele beszélni erről. Talán jó lenne, ha elkapnál egy józan pillanatát és kettesben leülnétek beszélgetni. Egyébként lehet, hogy most úgy tűnik, hogy drasztikus, ha felveted neki a problémádat, de hosszú távon ezzel mindenkinek jót teszel, például vele. Mert ha alkoholista, akkor segítségre szorul, bármilyen szégyen is. Beszélj vele, ne félj. Ha balhé lesz, akkor balhé lesz, de a gyerek és a boldog, nyugodt életetek az első. Elsőként szerintem beszélj a férjeddel, mondd el neki, hogy beszélni fogsz az anyukájával erről a dologról, kérd ki a véleményét, hogy mit szól hozzá, de ne hagyd, hogy kitérjen, hogy lebeszéljen róla. Érvelj a babátok érdekében! Kitartás!
2009. jún. 5. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem beszélned kellene a férjeddel, hogy próbáljon ő hatni az anyjára. Ha már a nagypapa nem tud (mer) akkor lehet, hogy ha a fia mondja neki kicsit észhez kap.

Egyébként én úgy vagyok, hogy aki ivott és látszik rajta az nem veheti fel a babócámat. Ezt meg is mondtam a páromnak. Még szülés előtt, és most is. Eddig még szerencsére nem volt szükség arra, hogy határozottan fellépjek, de ha a gyerek biztonsága múlik rajta nem érdekelne, hogy az anyóson vagy az anyukám az.

2009. jún. 5. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem először a férjeddel kéne beszélni, jó lenne ha melléd állna és beszélne a nagymamával vagy ketten beszélnétek vele, hiszen itt most a gyermeketekről van szó. Egyetértek veled, így valóban nem szabad felügyelet nélkül az anyósnál hagyni a babát, mert bármikor történhet baleset. Szerintem inkább egy kis összeveszés az anyóssal, mint hogy a gyereknek valami baja legyen.

A férjed egyébként mit szól ehhez? Szerinte ez így rendjén van?

2009. jún. 5. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Azt gondolom, hogy más az, hogy pl. etetésbeli nézeteltérésetek van és más az, ha a mama tütükézik. Ez utóbbit én nem tolerálom, csak nagyon extrán minimálisan. Legyen az az anyósom, a szomszéd néni, az anyám vagy a férjem.

Nálunk is hasonló volt a szituáció. Nem azt mondom, hogy anyósomék állandóan részegre isszák magukat, hanem azt, hogy meló után megisznak egy-két pohár fröccsöt, alkalmanként kicsit többet, de nem a sík részegig. Egyszerűen megoldottam. Kivettem a kezéből a gyereket, amikor ivott, utána visszakaphatta, egészen addig míg én el nem döntöttem, hogy most már sok az alkohol benne. Engem baromira nem érdekelt, hogy állítása szerint még spicces sem és hogy én fekete bárány leszek-e ezáltal. Akkor nem álltam le vele vitatkozni (spicces és részeg emberrel szerintem abszolút fölösleges), hanem legközelebb mondtam neki, hogy vagy a gyerek vagy az alkohol: felőlem nyugodtan berúghat, de akkor amikor alkoholos befolyásoltság alatt van, nem adom oda a gyereket. Zéró tolerancia azért nincs, mert egy-két pohár fröccstől még semmi baja nincs senkinek, de ha már komolyabb mennyiségű alkohol van benne, akkor ehhez tartsa magát. Vitát nem tűrök, kompromisszumot nem kötök. Vagy elfogadja és alkalmazkodik vagy mehet ahova akar.


Nálunk se mer neki ellent mondani senki, de én úgy gondoltam és gondolom most is, hogy azért mert a többiek nyuszik, én a gyerekem érdekeit szem előtt tartva nem fogok olyan dolgot elnézni senkinek, ami ellenkezik az elveimmel. A senki alatt értsd mindenkit, nem csak az anyósomat. Lehet ezen hőzöngeni, de ezen nem óhajtok változtatni.

2009. jún. 5. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Sztem sincs más választás.Én is hasonló cipőben jártam,csak én apóssal.Mivel a férjem maximálisan az én pártomon állt és velem értett egyet,nem volt kérdés,h válaszút esetén hova is tartozik(ilyenről persze nem volt szó,de após is besértődött,és 1 hétig nem jött).Nálunk is a baba miatt volt(most 1 éves,de ő a tudtom(és a beleegyezésem nélkül,SŐT, a kérésem ellenére) nélkül 7-8 hós korában már mindenfélét tömött bele(sült krumpli,gulyás leves,zsíros hús)ha nem láttam.Na ne félj,nem voltam szívbajos!Megmondtam neki,ez az én(mi)gyerekünk,és ha nem hajlandó együtt működni,akkor csak úgy lehet a gyerekkel,ha én is ott vagyok,akkor viheti majd el,ha már tud beszélni,és mindent eszik.És csinálhat magának ő is egyet(64 éves,anyósom-sajnos-már nem él(ha élne rend lenne!!!))és azt azzal eteti,és annyi idősen amivel akarja.Ez hatott,azóta megkérdezi,h adhat-e.A kapcsolatunk egyáltalán nem szenvedett csorbát inkább úgy veszem észre,bejött neki,h nem a háta mögött dumáltam,hanem a szemébe mondtam,és ki mertem állni a saját véleményem mellett.Próbáld meg te is,de előbb beszélj a férjeddel,h tudd,mire számíthatsz abban az esetben,ha az anyja besértődik.
2009. jún. 5. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Asszem félreértettetek. Nem (csak) az ivás a probléma. Ezt tudom kezelni, ha ott vagyok, illetve a nagypapa is már többször elmondta a mamának, hogy végül azt fogja elérni, hogy nem engedem a közelébe a fiamat. Az utolsó ilyen férj-feleség beszélgetés óta nem is ivott az anyós, ha ott az unoka. Csak épp nem lehet tudni, mikor kezdi megint.

Az ami kapcsán végképp betelt a pohár egy tök más kérdés, amiben anyós nem hajlandó észrevenni, hogy mekkora kárt okozott nekünk a korábbi tetteivel. Ez ügyben szeretném észhez téríteni.

Természetesen, ahogy ti írjátok, a fiam biztonsága az első, azért sem látok más megoldást, csak hogy én is megyek és türtőztetem magam. Csak így anyós soha nem fogja végiggondolni az elmúlt egy évet, és továbbra is jön a hülyeségeivel, amire lassan a mi családi boldogságunk és a jövedelmünk megy rá.

A kérdésem igazándiból arra vonatkozott, hogy a "finoman szólok", s az "én is megyek és türtőztetem magam" mellett milyen egyéb módszerrel lehet anyóst rávenni, hogy gondolja már át, hogy mit is csinál.

2009. jún. 5. 13:36
 8/9 A kérdező kommentje:
Ja, és tényleg csak egy-két pohárkáról van szó. De én olyan családban nőttem fel, ahol ez sem elfogadható. De mint említettem, nem ez a probléma. Ezt tudom kezelni.
2009. jún. 5. 13:39
 9/9 anonim ***** válasza:
Én is hasonló helyzetben vagyok, pár hét múlva születik a lányom, és tudom, hogy egy pillanatra sem fogom tudni otthagyni az apai nagyszüleivel. Náluk is ivás és egyéb eg. ügyi problémák. Nekem is nagyon sok mondanivalóm lenne, nem vagyok biztos, hogy megértené, de egyelőre nem. A férjem mellettem áll, de fájna neki, ha lerohannám a mamzit, tehát ritkán megyek és az energiámmal inkább a férjem támogatom. Így ő is megfelelőbben fel tud lépni, ha érzi, hogy mellette vagyunk és a szülők ellen. ugyanaz, de mégsem. Vigasztaljalak még? Anyósomkét kérdést tett föl az eddigi 8 hónap alatt. Kétszer kérdezte meg, hogy mennyit híztam. Nagyon szorítok Nektek, borzalmasan nehéz.
2009. jún. 5. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!