Volt már valaki úgy, hogy egyik napról a másikra elkezdett félni ha egyedül maradt a babájával?

Hű! Na lassan eljutok án addig ameddig Te, kedves utolsó. Csak le sem mertem írni. Néha-néha vannak ilyen elmebeteg gondolataim.Pl, ma elment a férjem, én meg kicsit betegeskedtem a napokban, most is rosszul éreztem magam,megszédültem. Meg is ijedtem, mi van ha én most itt meghalok, a gyerek meg még nem is vacsorázott, nem is fogja kibírni reggelig, itt fog sírni a hullám mellett éhen. Na mindegy, gondoltam magamban, ha a férjem hív és nem veszem fel a telefont csak gondolja, hgy valami baj van. Na iden ám, de ő ilyenkor utazik, mert sofőr, tehát pesten van hajnalig mi meg lent lakunk borsodban, haza sem tud jönni. Szegény gyerek, vajon ki fogja bírni éhen? Na és itt magamra parancsoltam, hgy azonnal hagyjam abba, mert ha ezt tovább folytatom beutalom magam valami diliházba, de dilidokihoz minden bizonnyal.

Egészen biztos, hogy a magány, az egyhangúság, az ingerszegénység teszi ezt. Rájövök lassan én is. De nem tudom mit kezdhetnék magammal. Faluban lakunk, itt nagyon szórakozási lehetőség nincs, se sport, se valami klub. Kocsma van, de oda egyelőre nem akarnék menni:-) Marad a net.

Köszönöm, tényleg, nagyon köszönöm a bíztató szavakat. Komolyan kicsit meg is nyugodtam, hgy nagyjából normális dolgok zajlanak a fejemben. Kezdtem azt hinni, hogy megbuggyantam itt a nagy magányban.

Igen, nagyon jól írta az egyik válaszoló "védtelen". Na ennek érzem én is magamat. Védtelennek.

De eltelt ez az éjszaka is...:-)