Már nm tudom mit gondoljak. Szerintetek rossz döntést hoztam, hogy megtartom a 2. babámat?
Figyelt kérdés
Nem terveztünk kistesót, esetleg 3-4 év múlva, de az se biztos. Tökéletesen boldogok voltunk a kisfiúnkkal is. A munkahelyemmel megbeszéltük, hogy tavasszal visszamennék dolgozni, letisztáztunk mindent, a fiamat beírattuk a bölcsibe, aztán egyszer csak hideg zuhanyként ért, hogy kiderült: babát várok megint. Első körben gondolkodtunk, megtartsuk-e, mert már minden el volt rendezve, és nagyon váratlanul jött, de 1 hét gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy ha jönni akar, hát jöjjön, megtartjuk, mert természetesen nagyon örülünk neki, csak fel kellett dolgozni az első sokkot. Szóltam a munkahelyemen, ahol a főnök a szemembe semmi rosszat nem mondott, de a hátam mögött nagyon csúnyán kidumált, hogy én biztos nem is akartam visszamenni (tehát hazudtam), mert aki nem akar gyereket, az ilyen helyzetben tenne ellene (tehát miért nem vetetem el), és szerinte nagyon rossz döntést hoztam ezzel, hogy megtartom. Ezek után, hogy ilyen véleménnyel van, erősen sejthető, hogy már nem is fognak visszavenni, mikor a kicsivel lejár majd a gyedem. A barátnőm is szekál, hogy ő a helyemben elvetette volna, mert örüljek, hogy van munkám, és ezek után ki tudja mi lesz. Megjegyzem átlagos fizetésért dolgozom, nem vagyok csúcs gázsin, bárhol találnék ennyiért. Viszont annyi negatívumot kaptam, hogy most elbizonytalanodtam, tényleg ennyire hülyének számítok, amiért megtartom a babámat? Tényleg ennyire fontos a munka, hogy szemrebbenés nélkül abortuszra kellene mennem? Én ezt nem tudom így gondolni, akkor ezek szerint baj van velem?2012. febr. 7. 12:00
11/13 anonim válasza:
Ha normális körülmények között éltek,nincs problémátok akkor szerintem is jól döntöttél.
12/13 anonim válasza:
Szerintem is jól döntöttél!
Én az első babámmal voltam hasonló szituban. Azzal a különbséggel, hogy a családba is voltak olyanok akik leakartak róla beszélni. Közölték, hogy még fiatal vagyok hozzá(akkor voltam 21) még annyi gyerekem lehet amennyit akarok. Hát pont lesz@rtam a véleményüket. Sőt azt is, hogy akkor léphettem volna előre a m.helyemen, amivel potom 60000-rel nőtt volna a bevételem. De inkább választottam a fiam és a szerényebb körülményt, mint a fényűzőb életet és az abortuszt.
Ne kínozd magad, jól döntöttél, ne foglalkozz másokkal!
13/13 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen!
2012. febr. 7. 13:22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!