Baba étkezésével kapcsolatban hogy legyek okos?
15 hós a kicsi lány. Van már 9 foga és szépen rág, de 1-2 kivétellel utálja a zöldségeket, és nincs jóban a húsokkal sem... Ha én főzöm, még úgy ahogy lemegy, az üveges bébiételt már nem is érdemes megvenni (korábban pont fordítva volt). Viszont a tésztaféléket, kenyeret, tejtermékeket és a gyümölcsöket minden mennyiségben képes fogyasztani. Sokszor vagyok úgy vele, hogy inkább adok neki olyat, amit szívesen fogyaszt, mint hogy megint a kukában végezze a főzelék. Harcolni sem szeretek vele, meg nem is állunk annyira jól, hogy igazán pocsékolni kéne.
Ennyi háttér után a kérdés lényege :)
A szénhidrátok ugye elhízáshoz vezetnek (most még nem úgy néz ki a drágám, inkább vékonyka), ezért nem javasolják nagyon. Gyümölccsel nehéz jóllakni. Olyat pedig meg már láttam és hallottam, hogy a túl sok tejtermék allergiássá tette a picit később. Szóval ha az én drága csillagom a sajtos tejfölös tésztát kiköveteli a számból, és azzal lakik jól miután a főzelékkel háromszor szembeköpött, a maradékot pedig a falhoz vágta, mit tennétek a helyemben?
Próbálom azt a néhány féle zöldséget (krumpli, sárgarépa, fehérrépa, paradicsom, sütőtök) minél többször belecsempészni az étrendjébe. Ha épp olyan kedve volt, szívesen ette a zöldborsót, céklát, sült csirkét. De olyan is volt, hogy amint kiérezte a húst vagy májat a főzelékből, már nem kellett... Mit gondoltok, "tudja" a baba, hogy mire van szüksége vagy igenis erélyesebbnek kéne lennem a zöldségekkel meg a húsokkal?
hmmmm.... hidd el, nem vagy egyedül a problémáddal.
Az én fiam 10 hónapos, és nekem sem eszik meg sok mindent, ráadásul 3 héttel ezelőttig rágott szépen mindent, adhattunk neki pici darabos ételt, most meg nem hajlandó megenni csak a pépeset. És örülök, ha egy nap 3x!! bele tudok tuszkolni valami kaját. (a reggeli és esti tápin kívül)
Lehet hogy én rosszul csinálom, de igyekszem a kedvében járni, és olyan ételt adni neki, amit megeszik, szeret. VIszont tisztában vagyok azzal, hogy így nagyon is fennáll a válogatósság veszélye.
De hát fényen nem élhet! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!