6 hónapos a fiam heti egyszer 5 órára idegenek vigyáznának rá, nem családtag, genyó vagyok és ássam el magam?
Szia! Én megértelek, mert én is ilyesmi helyzetben vagyok. Én tegnap adtam be először a 13 hós fiamat magán bölcsibe. Mégpedig azért, mert én fősulira járok, levelezősre, és ez az utolsó fél évem ami igen kemény.Eddig tudtam csinálni a sulit baba mellett, de mióta megtanult járni a fiam, azóta nincs egy szabad percem sem, folyton azt nézem, mikor mászik fel az asztalra, az ablakba, a székre, mikor pakolja ki a szekrényt, mikor akar felmosni a gyerek, stb. Szóval nagyon eleven, naponta 2 órát alszik, alig elég, hogy kitakarítsak itthon kicsit. Én a bölcsit láttam a legjobb megoldésnak, sajnálom a gyereket nagyon, de ott maximálisan figyelnek rá, én viszont most nem tudok. vagyis tudok, de akkor elhanyagolom az iskolát, egész nap ideges vagyok e miatt, és hajlamos vagyok olyankor rajta kitölteni a mérgemet, meg a páromon. Persze én sem számíthatok senkire.
Nem vagy rossz anya, ráadásul te nagyon kevés időre hagyod a játszóházba, de nézz meg engem napi 8 órába hagyom a gyerekemet bölcsibe. Igen van bűntudatom, óriási. De nem maradna örökre így. Június elején államvizsgázok, addig szeretném bölcsibe hagyni a fiam, szóval 17 hónapos koráig. Aztán utána megpróbálok bepótolni mindent amiről a következő hónapokban lemaradok.
Én a saját anyámtól, apámtól kaptam meg, hogy rossz anya vagyok, hogy be merem adni bölcsibe a gyereket, de miután közöltem velük, hogy ők sem tudnak soha vigyázni az unokájukra, utána már befogták a szájukat.
most nem olvastam el a válaszokat, azért írok én is :)
nem vagy genyó. ha jobb lesz az életetek ettől a tanfolyamtól akkor menni kell.
viszont azzal is legyél tisztában, hogy nagyon nehéz lesz. mert az oké, hogy most nem sír, de sajnos pár hónap múlva már fog.
lehet megszokja és csak egy kicsit fog sírni az elválástól, de az is lehet, hogy azt az 5 órát végig fogja bömbizni :(
sajnos erre is fel kell készülnöd, ez ezzel jár! minden pici átesik a nagyon anyás, szeparációs szorongáson, na akkor rossz lesz, de később bölcsibe beadni biztos könnyebb lesz :)
Kedves Kérdező!
Ne foglalkozz a sok,önző,rosszindulatú,"ki ha én nem","én mindet jobban tudó anyuka vagyok" típusú emberekkel.A kicsi babádnak nem lesz semmi baja,sőt jót tesz neki,ha több emberrel van találkozik. Fontos a tanfolyam főleg a mai világban.Én főiskolás vagyok a pici babám mellett,és képzeld 6 hetesen már fél napot anyukám vigyázott rá mert fontos vizsgáim voltak,fejtem neki tejet,és ott hagytam,nem volt más választásom.Sőt a vizsgák miatt sokat volt a nagyszülőkkel,sőt suliba is járok,és olyankor az apja van vele.Semmi baja kiegyensúlyozott társaságkedvelő,boldog 9 hónapos kisfiú.Hidd el engem is szoktak támadni vagy azért,mert 17-18 hónaposan bölcsibe adom,mert gyakorlatra megyek,vagy valami másért,amit néhányan azt hiszik jobban tudják,mit hogyan csináljon az ember.Ja azért is neveztek "sz@ranyának",mert 4 hónaposan kezdtem a hozzátáplálást,vagy mert nem alszik egy ágyban,meg egy szobában velem a gyerek,és nem kötöm magamra,és egyedül alszik el stb. az ilyenekkel ne foglalkozz,te tudod mi a jó a babádnak és neked,és ha neked tanfolyamra kell menned elmész,attól még jó anyuka vagy,és hidd el később majd rá jössz hogy nagyon is jól csináltad,hogy nem halogattad a tanfolyamot.A barátnőid,meg nem igazi barátnők,hogy ahelyett hogy támogatnának,még be is szólnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!