A lentiek alapján, szerinted is éhes marad a babám?
Kislányomat 6 hónapos koráig csak szoptattam, aztán szépen lassan mindent bevezettünk, 1 évesen már mindent evett és magától elhagyta a cicit.
Kisfiammal is így terveztem, de valahogy nehezebb vele, nem is tudom pontosan, mit tegyek? 3460 grammal született, most 3,5 hónaposan 7 kg (vagyis két hete, a státuszon volt annyi) és 62 cm. De már születésétől fogva 2 óránként szoptattam, mert kérte. És sajnos a mai napig nem tudunk eljutni a 3 óráig, egyszerűen nem bírja ki. Éjszaka kétszer ébred. Tejem van, még most is gyakran "tocsogok" benne. Talán nem elég laktató? Pedig eszek rendesen, pont azért, hogy a tejjel minden rendben legyen. Napközben sokszor nyugtalan, sirdogál, ha kap enni, újra vidám és eleven. Szépen fejlődik, forog már, fog játékokat, nagyon erős a fogása.
De: emiatt, hogy ilyen kiszámíthatatlanul eszik, még fogászatra sem jutottam el (vagyis ott voltam, már vártam a váróban, de haza kellett mennem szoptatni - cumi sajnos kilőve) Napirendünk nagyon nincs, próbálok igazodni a 2 évesemhez is, de most így nehéz.
Szerintetek kezdjek kóstoltatni gyümölcsöket? Hátha segít egy kis plussz kalória? Aztán utána cici? Szoptatni mindenképpen akarok még, főleg, hogy ennyi tej van..... Vajon ez így megoldás lehetne?
Akinek van tapasztalata, vagy tanácsot tudna adni, segítene?
Szerintem semmi "hiba" nincs a dologban.
A babák nem egyformák! És nem csak azért, mert fiú és lány, hanem mert MÁSIK baba.
Nekem két lányom van, az egyik magától beállt a 3 órára és 6 hetes korától átaludta az éjszakát, a másik meg két óránként szopizott, kb. 20 hónapos koráig. Hiába is kínáltam volna, mert nem fogadott el mást, csak a tejet.
Mondjuk nekem a lefejt anyatejet elfogadta mástól, ennyi szerencsém volt.
Viszont ép a fogorvoshoz én magammal vittem. A váróban megszoptattam, el is aludt. Kint hagytam, amíg kezeltek, nem volt vele gond. Ha magaddal viszel valakit, aki szórakoztatja, amíg bent vagy, úgy még jobb.
Én nem kezdeném előbb a hozzátáplálást emiatt.
Köszönöm a válaszokat!
Igen, kicsit nehéz...valahogy azért még ki kéne húzni legalább még 2 hónapot...csak kicsit fárasztó már, meg a környezetem hajtogatja ezt az éhes marad dolgot...egyelőre nem hagytam magam :) Én is nagyon anyatej párti vagyok, de azt sem akarom, hogy folyamatosan éhes legyen. Pffff....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!