Krupp! Tapasztalatok? Ötletek megelőzésre? Vannak itt kruppos babák anyukái?
Igen, én is úgy vagyok vele, hogy a kúpot ha lehet próbálom elkerülni, mert hozzászokhat a szervezete a szteroidhoz, és ha pedig más nem használ akkor talán az sem fog így.
Én ha hallom hogy gond van egyből nyitom az ablakot rá. Volt rá példa, hogy -15 fokban 2 órát üldögéltünk a nyitott ablaknál. De megtette a hatását, elmúlt a fulladása, utána már kapott levegőt.
A párásító nekünk nem ért semmit. Ahogy hazaértünk a kórházól meg is vettük, de én úgy érzem nem sokat ér. Tavaly minden este ment lefekvés előtt több órát, mégis 4*jött elő a kruppja. Idén ősszel/télen még nem kapcsoltam be, és még egyszer sem volt gond.
Valószínűleg azért, mert másfajta betegséget kapott el. Függ a vírustól, hogy épp mi van. Nálunk is változó. VAn, amikor lázas a betegség, és van, amikor nem.
Mint írtam, a krupp kísérőjelenség, tehát nem egy önálló betegség fajta.
Ha Flixotid-et is kapott, akkor lehet, hogy ezután is kell majd, ahhoz meg egy babyhaler nevű "műanyagkészülék" szükséges (szerintem pofátlanul drágán adják a gyógyszertárban, szerencsére én kaptam egyet valakitől, akinek nem kellett már). És sajnos a Flixo is egy drága gyógyszer, támogatással együtt 4000 Ft körül van, de 120 adag van benne, ez évekig is elég lehet, ha nem túl gyakran beteg.
Amúgy, hogy hány kúpot adnak neki, az attól is függhet, hogy az ott levő orvos épp hogy ítéli meg. Mi 5 napig voltunk bent, és talán 3-4x kapott kúpot, és a pára gépbe meg Micronefrint tettek.
Összességében nem annyira vészes ez, szóval én bátorítalak, hogy ne aggódj, ennél sokkal rosszabb betegségek vannak, csak bele kell szokni szülőként. És tényleg kinövi majd!
Kitartás!
Ennyiből még asztma is lehet. Ez nehezített kilégzés, sípoló kilégzés, köhögés (nem törvényszerű), légzésnél hasi rásegítés... De lényegében ugyanez zöldbe: önállóan, rásegítés nélkül nehezen lélegzik a gyerek.
Mi ezzel voltunk kórházban. Mi is kaptunk rectodelt (zöld kúp), Flicotide-t, Berodualt.... Vettünk Babyhallert (6eFt-ért...), azzal igény szerint adjuk neki a Ventolint. Mi kivizsgálás alatt állunk. Megelőzés? Hát passz. Semmi törvényszerű nincs a fulladásai között: az egyik verőfényes nyári napon, a másik téli éjjel, az egyiknél semmi előjel nélkül, máskor felső légúti betegség 3. napján.
Várd meg a zárójelentést, hátha abból okosabb leszel.
Sziasztok kedves válaszadók! Megvan a záró. A lényeget írom le:
Diagnózis: Heveny gégegyulladás (Laryngitis acuta)
Egyéb meghatározott légzési rendellenességek
Alkalmazott terápia: Micronephrines inhalálás, Rectodelt kúp, Flixotide.
Mint nekünk.
Készülj fel, hogy ez bármikor visszatérhet ősztől tavaszig.
A kisfiamnak azóta többször is volt laringitise, gégegyulladása, de csak 2x fulladt be a 2 év alatt.
Szia!
Mi most kezdünk magunkhoz térni...pénteken éjjel 1kor kezdődött megint - 4 hónapos a kisfiam, december 6-án volt neki először - akkor olyan súlyos volt, hogy a Rectodelt injekció formájában, a fejébe kapta, plussz egy calcimusc szuri :( Vettünk hidegpárásítót is. Mondták, hogy hajlamos rá, biztos lesz még ilyen rohama, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar, megint. Úgyhogy éjjel vittem ügyeletre, tovább küldtek gyerekklinikára (nagyon necces volt, hatalmas hó, csúszós utak, HIDEG, de a férjemnek otthon kellett maradni a 2 éves lányunnkal) bent kellett maradni éjszakára. Útközben a hideg hatására sokat javult. De ott is kapott gyógyszereket, szépen ellátták. Felírták a Rectodelt, de mint kiderült, országos szinten hiánycikk..... Ma voltunk a gyerekorvosnál, nem volt elégedett az eredményekkel..... (mármint persze, a rohamot kezelték, de nagyon csúnya köhögése van, hörögve veszi a levegőt...) Újabb gyogyik, hétfőn vissza. Ami tényleg bevált nálunk, az a hideg levegő. Mondjuk nem tudom, mit csinálok vele, ha nyáron jön rá?????? Gondolom, akkor is előjöhet, nem? Ezt nem is tudom.....
Jobbulást Nektek!!!!
Nekünk nyárra két dolgot javasoltak a kórházban:
-nyitott hűtőszekrény elé állni a gyerekkel
-a zuhannyal hideg vizet spriccelni a fürdőszobacsempére (a kád feletti részre), és így is hideg pára keletkezik
Egyébként nyáron igen ritka, bár nekünk előfordult talán egyszer júniusban
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!