Voltak elveim. Most meg gyerekem van. Ti hogy vagytok ezzel?
Egy csomó dolgot elterveztem, mielőtt megszületett a pici.
Nem fog cumizni - igaz csak alváshoz, de cumizik
Kizárólag szoptatni fogom 6 hónapos koráig - 2 hónapig sikerült szoptatnom
Csinos kismama leszek - sokáig alig volt időm még arra is, hogy megfürödjek:) (szerencsére ma már azért fésülködni is szoktam:)
Mindig külön alszik majd a kiságyában - velünk alszik
Ne értsetek félre, semmit sem bánok (a szoptatást kivéve). Csak kíváncsi vagyok, hogy nálatok voltak-e ilyenek?
Nem alszik köztünk-de bizony ott aludt mindhárom;-)
Kevesebb ruhát veszek-tornyosul a sok ruha...
(mármint a gyerekeknek)
Leszögezem előre,hogy nem vagyok szuperanyu.Amit én tutira elterveztem és nagyon fontosnak tartok,azt sikerült betartanom.
-Egyszer sem aludt velem az ágyban/szerintem nem is tudna,sőt ki kell jönni a szobából,különben felpörög :-) /
-Nem szerettem volna ölbe szoktatni(nem is szokott).Persze,van hogy ölbe van,de sokszor van az ágyon mellettünk is,nem kell cipelnem.
-Alvásidőben a kiságyba a helye(ha itthon vagyunk).Amúgy máshol is tud aludni pl.babakocsi,gyerekülés
-Sosem ringattam
Próbálom rugalmasan renszerezni az életét/tünket,úgy hogy neki is és nekünk is jó legyen.Nem érdekel,hogy más hogy csinálja,de tapasztalatot szívessen meghallgatom és döntök.
Pl.A legtöbb esetben 7-8 körül fürdetnek.Nekünk ez nem vált be.Sokan kiakadtak,hogy mi n10-kor fürdetünk,de nem érdekel,nekünk ez vált be.
Már sokszor leírtam,hogy könnyebb nem rászoktatni a gyerkőcöt valamire,mint leszoktatni róla!
-
én egy dolgot fogadtam meg, abszolút kezdő anyaként.
az, amit a suttogóban olvasok, és szimpatikus, megpróbálom betartani. most van egy 10 hetes babám, külön alszik első perctől fogva, éjszaka 11 órát kaja nélkül egyhuzamban, nappal 3x2 órát átlagban, nem szokott kézben lenni, folyamatosan mosolyog és gügyög, max negyed órát sír egy nap, ha összeadom. azt hiszem, jól csinálom, és még csak bele sem szakadok. nem tartom magam szuper anyukának, a mai elveket nem követem görcsösen, nem lesz féléves koráig csak és kizárólag anyatejes, és szokott teát is inni. úgy csinálom, ahogy gondoltam. amennyire rosszra számítottam, annál egyszerűbb nekem az egész. azt hiszem, jó a babám, az, hogy ki szerint mit rontok el, nem érdekel, csak rá kell nézni erre a gyerekre. :) összegezve: nagy elveim nem voltak, ezáltal a gyerekem teljesen rendben van :D
nem fog cumizni - elalváshoz cumizik
nem fog csak vizet inni - felhigított gyümilevet iszik (vizet nem issza meg)
1 éves korig szoptatok - 8 hósan leválasztotta magát
nem altatom kézben ringatva - az első 2 hónap éjszakáit hasgörcsei miatt a kezünkben töltötte
nem adok neki semmi cukrosat - ritkán kap cukrosat
nem veszek fölösleges ruhákat - rengeteg ruhát vettem
nem mérem mennyit szopizik - csak az első 2 hétben sikerült betartanom
nem hagyom, hogy a mobillal és a távirányítóval játszon - szokott vele játszani
nem ugrom mindig ha sír - mindig ugrom ha sír
elsőre ennyi jutott eszembe :)
Mi is azt mondtuk, hogy nem fog velünk aludni, ennek ellenére 2 és 5 hónapos kora között velünk aludt, majd sikerült visszaszoktatni.
Nem lesz sok játék, nem azzal lesz tele a szoba - tele lett vele a szoba, bár nem mi vettük neki, hanem kaptuk.
Nem fogom egész nap mondogatni neki, hogy ő a leggyönyörűbb, legokosabb, nehogy beképzelt legyen - mégis mondom, mert nekem valóban ő a leggyönyörűbb és a legokosabb, nem tudom elrejteni a véleményemet.
Csinos kismama leszek nálam is megvolt - első két hónapban nem voltam az, de azután összeszedtem magam.
Mozgékony, egész várost beutazó kismama leszek - rájöttem, hogy baromi rossz a tíz kilós gyereket babakocsival levinni egyedül az emeletről, drága a buszjegy és nem vagyok képes mozgólépcsőzni sem a metróhoz babával, ráadásul ha tömegben kell tolnom, akkor elveszítem a türelmemet. Így a környéken sétálgatunk az egész város helyett.
Megfogadtam, hogy minimum két év lesz a gyermekek között - fél éves múlt a fiam és már a kistesó-projekten ügyködünk.
:-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!