Ízlik a tejpép nektek? Vagy egyéb babaétel?
Nem vagyok perverz, de én odavagyok a tejpépért. Különösen a DM-esek ízlenek. Eleinte azért kóstoltam meg, mert muszáj volt, lecsekkoltam a hőmérsékletét, aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz.
Nem úgy kell elképzelni, hogy megeszem a babám elől, vagy külön magamnak kutyulgatok be, de nem bánom, ha "véletlenül" többet sikerül készíteni és nem eszi meg mindet a fiam. :-)
A férjem néz rám furcsán, mert egyébként tudni kell, hogy igencsak válogatós vagyok, főleg az ételek állagára és kinézetére vagyok érzékeny, a tejpép ebből a szempontból meg nem a leggusztusosabb. Vagy például nem eszem meg a tejbegrízt, mert az kifejezetten nem ízlik.
És a reptéren, amikor meg kellett kóstolnom a fiam meleg tápszerét, majd a meleg, cukor nélküli teáját, akkor a biztonsági vizsgálat után egyből rohantam is a mosdóba, mert rosszul lettem.
A tejpépet mégis finomnak találom.
Van még más is, amire azóta kaptam rá, hogy a fiamnak készítek. Ilyen például a sült édesburgonya-cékla-sárgarépa mix, természetesen pürésítés nélkül (a fiamnak pürésítve). Már rendszeresen készítek magunknak is köretként például száraz sült húshoz, rántott húshoz.
Nektek is vannak hasonló, a baba miatt megszeretett ételeitek?
Tudom melyik a batáta. :) Viszonylag gyakran esszük is. A répát és a batátát almával szereti a drágám ,de a cékla nem nyerte el a tetszését. Na majd hátha így! :)
Köszi! :)
Akkor ne haragudj, hogy ilyen részletesen magyaráztam. :-)
(A múltkor egy anyuka hasonlót kérdezett tőlem és ő első körben azt gondolta, hogy édesebb ízű burgonyáról beszélek, volt belőle egy kis félreértés. Nah, meg én is kb két éve hallottam először róla, addig még csak nem is nagyon láttam/figyeltem.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!