Kisfiam hat hónapos. Egy kicsit aggaszt hogy még nem forog. Segítséggel viszont már ügyesen ül. Nagyon nyáladszik is. Mikorra jöhet a foga a babának?
Nem kell aggódni, és nem kell sürgetni sem. Majd lassan de biztosan mindent megtanul. Nekem a nagyfiam mindent nagyon későn kezdett el csinálni, soha el nem esett. A kicsi, meg 8 hónaposan már ment, és esik kel, mint egy örökmozgó.
Nyúlj be a szájába, általában alul az első kettő jön ki elsőnek, ha dudorodik neki az ínye, akkor megkezdődöt, ha finoman maszírozod neki hideg kézzel még élvezni is fogja.
Szerintem sem kell aggódnom, hogy még nem forog. Majd csak figyeld meg, hogy egyik napról a másikra egyszercsak elkezdni és le sem áll. Viszont semmiképpen se ültesd sokat, amíg egyedül nem tud.
A fogacskák változó, hogy mikor jönnek. Van, akinek már 3 hónaposan, de ismerek olyant, aki már majdnem egy éves volt, mikor az első kibújt. A nyálzás még nem feltétlenül jelenti, hogy jön. Kislányomnak már 3 hónaposan ömlött a nyála és 7,5 hónaposan jött ki az első két fogacskája.
Köszönöm a válaszokat!
Más ilyenkor már istenítette hogy miket tud ilyen idősen a baba.
koszmora valami ötlet???
Fogadj meg egy tanácsot: soha ne foglalkozz azzal, hogy a többi baba mit csinál ennyi idősen. Minden baba úgy tökéletes, ahogy van és hagyni kell a saját tempójában fejlődni. Nem marad le semmiről.
Az anyák sajnos nagyobb hányada ülteti, járatja, állítja a babáját, annak ellenére, hogy nem akarnak nekik rosszat (hiszen minden anya a legjobbat akarja a gyerekének), és szerintem ez nem is feltétlen az ő hibájuk. A védőnők és a gyerekorvosok miért nem mondják el, hogy mit miért nem szabad és milyen problémákat hogyan lehet megelőzni?! Miért csak akkor beszélnek valamiről, ha már kialakult valami probléma???
Szerintem nincs anyuka, akinek nem okozna fejtörést például a cipő vásárlás. Miért ortopéd orvos tudja csak elmondani, hogy milyen a jó cipő és milyen torzulást okozhatunk a méregdrága nike/adidas stb cipővel?!
Bocsi, de ez úgy kitört belőlem!
Köszi a válaszokat.
oldalra és vissza már ügyesen mozog csak az átfordulás nem megy neki.Ha hason van akkor probálkozik egy kicsit de hamar feladja és sírni kezd.Lehet hogy lusta??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!