Hogy bírja gyermeketek a misét? (1 éves körüliek) Hova jártok, gyerek barát-e?
Nálunk gyerekbarát hely nem igazán van, pedig Budapest. Az ifjúságinak kikiáltott mise sem az, illetve mi reggel 9-re nem vagyunk képesek elmenni. Nem akarjuk, hogy a vasárnap reggel is kapkodásból álljon, elég az a többi napra.
Bár egy évesem jelenleg nincs, mi is addig tudtuk őket magunkkal vinni, amíg nem másztak még.
Jelenleg leginkább úgy oldjuk meg, hogy két hetente járunk. Egyik héten a férjem megy el, másikon én.
Én a 4 évesemet sem igazén tudom magammal vinni. Lehet, hogy elszúrunk valamit, de azt szeretnénk, ha megszeretnék a misére járást, és az nem történhet úgy, hogy egy órát fegyelmezéssel töltünk.
Én magam 15 évesen keresztelkedtem, így nincsenek gyerekkori emlékeim, a férjem hasonlóan, így ezért is nehéz ez a dolog. De majd csak belenövünk. :o)
Kedves 12.16-os válaszoló!
Nagyon megdöbbentem , azon amit írtál. Hogy egy templomra ki van írva , hogy nem lehet bemenni csecsemővel ez azért nagyon durva. Felháborító dolog!!!!
Nálunk azt mondta a pap , hogy őt nem zavarja , ha járkálnak mise alatt a gyerekek ,ha nem kiabálnak. Ennek ellenére nem járunk misére , ha nem alszik a baba , akkor csak szenvedés lenne neki.Majd ha nagyobb lesz (iskolás kortól), akkor majd járhatnak , ha akarnak.
off:12.16-os merre laksz?
Ezt amúgy én is felháborítónak tartom....
mi egy éves koráig szinte naponta vittük, aztán nem hordtuk,mert hangoskodott, és nagyon aktív volt :) mi sem tudtunk odafigyelni, most 1,5 éves és újra visszük, szint meg sem szólal, nagyon szeret járni, egész nap azt emlegeti, hogy oda menjünk. De a várandóságom alatt minden nap mentem misére, és szerintem ezért is szereti annyira.
amugy nem különösen gyerek barát a templom, de vasárnap sok a kisgyermekes család.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!