Mi a véleményetek? Harmadik baba? Csak úgy, általában.
Az első vagyok. Hát ha a nagyvilág szétszórja majd őket, az ellen sokat nem tehetek majd:) Minket próbáltak jó testvéreknek nevelni, valahol sikerült is, de mit érek 1000km-re levő emberekkel? Emailezünk meg max. skypolunk de még az időzóna is más. Én alig fogom ismerni az ő feleségeiket, gyerekeiket, ők se az enyémeket..
Mondjuk annyiban igazad van hogy ha valami történik velem az 1-2 gyerek is "sok" meg a 3 is.
Az a baj hogy konkrét elképzelésem van róla mennyi időt kellene egy egy gyerekkel tölteni, meg hogy mi járna nekik szerintem mind anyagilag mind odafordulásban, és ezt már nem tudom megvalósítani így mindig úgy érzem hol egyiktől hol másiktól veszek el időt, energiát. (közben ugye nekem se ártana néha töltődni valahol valamikor valakivel, de ez esélytelen mostanában)
Én nem akarom hogy egymást neveljék fel gyakorlatilag.
De másnak ezzel nincs semmi baja (hogy a nagyobbak a kisebbeket ellátják, lekötik stb.)
Sok a három gyerek, két szülő egyszerűen nem tud három felé szakadni.
Nekünk kettő van, de hármat terveztünk, viszont nekem se időm, se energiám nincs egy harmadik gyerekhez, néha a két fiam is teljesen lemerít, kiszívnak, nem lenne türelmem és időm a harmadikhoz.
Csodálom a nagycsaládosokat, főleg ahol egymás után jönnek a gyerekek,én nem tudnám kivitelezni, hogy mindegyikkel annyit foglalkozzak amennyit kell, a két fiam teljesen kitölti a napjaimat.
a szülés miatt nem vállalnám...:(
2 van, mind a 2 szülésem katasztrófa volt, az egyik 16 a másik 22 óra kőkemény vajjúdással, azt hittem ottmaradok. emiatt nem merném, egyébként bármikor.:)
Itt az 5. válaszoló.
Ahogy elolvastam a véleményeket, egyre inkább megerősítést nyerek, hogy elég lesz 2 gyerek is. Már most úgy látom, hogy ha megérkezik a második baba, az elsőre már nem fogok tudni úgy odafigyelni, nem tudok majd olyan szinten az Övé lenni, ahogy most elgondolom, hogy megérdemli. Ez persze lehet, hogy csak az én hülyeségem (én is maximalista vagyok mind nevelés, mind odafordulás, mind ápolás tekintetében), de nem akarok kiszúrni egyikkel sem. Aztán, majd meglátjuk, mit hoz az élet ...
értem.... köszönöm a válaszaitokat. hát akad itt fekete is- fehér is. :) ahány ház, annyi szokás. mindenki mást képzel el, mindenki mást bír el. (és itt ugyanúgy gondolok a gyerekekre és az anyukákra is.) :)
szép napot Nektek is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!