Miért nem akar aludni?
Most lesz 8 hós a kislányom, egy-két hete csinálja hogy kevesebbet alszik napközbe (idáig 2-szer aludt - délelőtt és délután - most van hogy csak egyszer)így már kora estére nagyon álmos lesz, leragad a szeme. Ez olyan 6óra fele van, de nem alszik akkor már el. Fél 8-8fele lefürdik, evés (nem olyan rég ez után mindig beájult) és ezután úgy pörög mint a Duracell nyuszi. Pedig előtte alig bírt fent maradni! Tegnap hajnal 1ig fent volt! Sok sikertelen altatás után feladtuk a próbálkozást, inkább kihozzuk magunkhoz és beül a hordozóba, bár ott se nagyon van el.
Nem tudom mi változott ennyi idő alatt, én a mozgásfejlődésre gondolok, mert 1 hónap alatt kezdett el mászni, állni stb. Újabb fog is lehetne de most épp nem rág/nyáladzik
Ismerős helyzet. Nálunk ugyanez megy, csak enyém 10 hónapos és nálunk biztosan lelki okok is vannak mögötte (elveszítettük az apukáját 2 hónapja)
Igen, mozgásfejlődés lehet, foga is jöhet az is zavarhatja.
Meg lehet az is, hogy mostanában fog átállni az egyszeri alvásra, mondjuk ezt elvileg később szokták... dehát minden baba más...
SZia , nekünk jhéten lesz 1 éves a kisfiunk, és 1 hete kb ez van, de nekünk általában 22:00 körül alszik. Ami viszont katasztrófa, hogy éjjel pl tegnap már 23 óra körül felsírt, de csak cumit adtam, aztán ezt eljátszottuk egészen 1:15 ig, kb 40 percenként, és akkor már fel kellett vennem mert annyira sírt, és nem is tudtm szabadulni tőle, fél 3 ig próbáltam , aztán ott aludtam vele a szobában a kanapén. Ill ő aludt én kevésbé, reggel 7:15 ig. Nemsokkal előtted írtam ki a kérdést én is.
Lehet egyébként mozgásfejlődés, mert nálunk akkor volt ilyen amikor elkezdett mászni, felállni. Mi már megyünk is, de nem most kezdte, viszont ami gyanús lehet hogy a felső fogacskák jobban megviselték annó is, és most megint az bújt ki tegnap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!