A baba megszületése után, illetve még a terhesség alatt javult, vagy romlott a kapcsolat a férjetekkel/párotokkal?

Szerintem sok mindentől függ. Nálunk alapjába véve nem sok minden változott. Igyekszem rá ugyanúgy figyelni, mint előtte. Kicsit nehezebb, mert a szeretet, meg a törődés most már megoszlik. Attól, hogy baba lett, még ugyanúgy kell viselkedni a párunkkal, nem szabad háttérbe szorítani, persze a baba az 1. Nekünk ez vált be

Sok függ a nőtől...

Mintha még több lenne a szeretet. Örültünk együtt hogy babát várunk, jó volt hogy ott volt velem az ultrahangokon (amin tudott), aztán a szülésnél. És azóta is szeretjük egymást már hárman, és tervezzük a továbbiakat. Már most mondogatja a párom, hogy el kéne dönteni, mikor jöjjön a kistesó. Beállítottság, és egymáshoz valóság, közös gondolkodás és hogy meg tudják beszélni a dolgokat. Ez nagyon fontos azon felül, hogy szeressék egymást.

6 hós kislány boldog anyukája

Sajna én a másik oldalon vagyok. Együtt terveztük a babát, még a pozitív tesztnek is együtt örültünk, most két hónapos a kicsi, és gyakorlatilag egyedül maradtam. A terhességem 7. hónapjától már alig láttam a férjem, sosem volt otthon,sosem kérdezte, hogy vagyok, a szülés után nem érdekelte őt sem a baba, sem én. Valamelyest javult a helyzet azóta, a babával a semmitől kicsit többet foglalkozik, de nem látom rajta, hogy igazán szeretgetné, vagy örülne a létezésének.

És mindez miért? Megtetszett a férjem néhány hónapja egy kedves fiatal lánynak, és összegabalyodtak. Egyikőjüket sem zavarta a család, a terhesség és a baba.

Hát én nem így terveztem. Ezeket a hónapokat sosem fogom megbocsátani neki, bárhogy alakul is az életünk.

Nekünk már a terhesség borzadály volt a 3. hónaptól. Ekkor ugyanis többször beteg lettem, majd kórházba kerültünk, 50-50% eséllyel,hogy életben marad a kisbabánk. Mikor egy hét múlva hazaengedtek, szigorú ágynyugalmat rendelve, kvázi közölte a főnököm, hogy ne számítsak rá, hogy baba után visszavesz. Viszonylag jól kereső, vezető beosztású voltam, aki élt-halt a munkájáért és a cégért, ahol dolgozott. Anyukám, apósom, akiket nagyon szeretek, szintén kórházba kerül, nem épp apró problémával. A nagypapám időközben meghalt. Ráadásul anyósom is kitolt velünk, így albérletbe kerültünk. A párom próbálta tartani bennem a lelket, de én nagyon ki voltam borulva. Ez persze rányomta a bélyegét arra a 6 hónapra. A kiírt időpont előtt egy héttel kiderül, hogy nem szülhetek simán. Annyira ideges voltam, hogy végül alig lett tejem. Most is részben tápszereznem kell a babám.

A fentieket elég nehezen tudtam feldolgozni. A párom hősiesen viselte a hülyeségeimet (pl. az éjszaka kellős közepén képes voltam felébreszteni, hogy nem jó a babakocsi, amit rendeltünk), de asszem, lassan kezd nála is elszakadni a cérna. A babánk megszületése után a tej miatt idegeskedtem, s örök vitatéma a lakáskérdés (menjünk, maradjunk, vegyünk, ne vegyünk). Szóval nem sokat javult azóta sem a helyzet. Igaz, most már eljutottunk odáig, hogy tisztázni tudtuk, ki mit vár el a jelenlegi helyzetben a másiktól. Remélem, ez segíteni fog, mert attól függetlenül, hogy állandóan szekálom szegényt, tudom, hogy nem találnék még egy ilyen fantasztikus embert, párt, apukát.

Imádom a férjem, és ő is engem és a kislányunkat is. A terhességem alatt és a szülés után is mindenben segített, mellettem állt fizikailag és lelkileg is, nem is lettem depis a szülés utáni első hetekben. A kislányunkat tökéletesen el tudja látni, a kicsi imádja.

Mostanában én mégis mindig morgok rá és szekálom minden apróságért, néha keresem, hogy kössek bele. Nagyon bánt ez engem, mert nem tudom, miért csinálom. Nagy jódolgomban? Többször beszéltünk erről, mert meg tudunk beszélni mindent, szeretném ha abbahagynám. Remélem, ha odafigyelek erre, sikerül. Nagyon szeretem őt, soha nem adnám semmiért, senkiért.