Meddig kínozza a babákat a fognővés? Arra gondolok, hogy amikor már kibújt a hegye, utána is fáj egészen addig, amíg ki nem bújik teljesen?
A metsző és a szem fogaknál nem fáj tovább, ha egyszer áttört (mert már nem feszül az íny).
A rágó fogaknál gyakran két, vagy akár három helyen is át kell törnie a fognak. Sajnos az első áttörést követően még fájhat tovább is. :o(
Én első körben Dentinoxot adtam, és ha nem segített, akkor Nurofent, de ezt inkább csak alváshoz. Napközben meg viseltük. :o(
Egyik gyerekemnek két-három napig az ételt is turmixolnom kellett, mert nem bírta megenni máshogy.
A Dologél homeopátiás szer, nincs benne hatóanyag.
Próbáld ki a Dentinoxot. A leírásában az szerepel, hogy naponta csak max 3x borsónyi nagyságú adagot lehet rákenni, de én egy borsónyinak max. a negyedét kentem egyszerre rá, így egész nap tudtam kenni, ha kellett. Lidokainos, így fájdalomcsillapító hatását lokálisan fejti ki.
Igaz, egyik gyerekem utálta az ízét, és üvöltött tőle, úgyhogy nála én sem tudtam alkalmazni.
(A másik meg úgy tátogott, mint egy kis fecske, nagyon szerette. Cukkoltuk is vele, hogy kis függő lett belőle. :o)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!