Felvegyem vagy ne vegyem fel? Mindenki mást mond.

Szerintem is vedd fel,kicsi még,másképp nem tud jelezni,ha RÁD van szüksége.Ettől nem lesz hisztis,sírós,elkényeztetett gyerkőcöd.Csak olyan akit SZERETNEK!!!!!!!

Az elején én is bizonytalan voltam.Aztán úgy voltam a tanácsokkal,hogy a fene vigye el,hát én vagyok vele egész nap!A többiek "csak" tanácsokat osztogatnak.

Bízz magadban,te érzed mi az ami jó és mi az ami már kevésbé.

Sok örömöt a babához!!!!

Mikor terhes voltam, úgy képzeltem-"kicsit sem naívan"-,hogy majd beteszem az ágyba a babánkat, és alszik is.No, ehhez képest rendesen megszenvedtük az alvási procedúrát, volt minden, ringtatás; babakocsi tologatás a szobában órákig, hajnalok hajnalán, ha megállt a kocsi felébredt és sírt;...

Sokszor már nem láttam a fáradtságtól,de mindig felvettem, ha sírt, és még mindig felveszem, pedig 5 hónapos lesz, és már közel 8 kg. Mostanra sokat javult a helyzet, ha leteszem a kiságyba az esetek 90 %-ban magától, sírás nélkül elalszik. Hidd el, az idő mindent megold. Gondolj csak bele 5 hete még a pocidban volt, szüksége van még a közelségedre.:-)

Valaki írta: hisztis baba.

Olyan nincs ebben a korban még. MINDIG okkal sírnak- és ez az ok legtöbbször az anya biztonságának hiánya. Gondold el: éldegélsz 9 hónapig meleg, puha, barátságos félhomályban, mindig hallod -éspedig a hasunkban egészen másként!- a mama hangját. Aztán egyszercsak fájdalmak, kínlódás, anya hangja is félelmetes, neki is fáj, nagy világosság, idegen, rideg fények, hangok.

Nem, nem elég egy-két hónap, hogy ebbe belenyugodjon a pici.

Hiszti az, amit azért produkál a gyerek, hogy elérje a célját, nem pedig bánatában, félelmében, biztonságtudata hiányában- az egyetlen támasza felé, azon az egyetlen hangon, amit ki tud csiholni magából: ez a sírás.

Szia! Ezt most olvastam, bemásolom neked:)

Hagyjam sírni?”

Tíz hónapos kisfiam még mindig többször felébred éjjel, és cicin alszik vissza. Valójában nehezen bírom már az éjszakai keléseket, főleg, ha háromszor is felriad a fiam. A doktornőnk azt mondta, hogy erről már soha nem fog leszokni magától, mert ez csak egy jó program neki. Tapasztalt, kétgyerekes barátnőm is azt mondja, hogy csak magammal meg a gyerekkel szúrok ki, mert neki már nincs szüksége arra, hogy éjjel egyen, és jobb lenne, ha átaludná az éjszakát. Erről viszont csak a sírni hagyással lehet leszoktatni. Már hajlottam is erre, de nem lesz ettől a gyerekemnek lelki sérülése? Eddig anya mindig megszoptatott, ha fölébredtem, és most egyik napról a másikra nem kapok, vajon miért? Nem leszek rossz anya, ha megvonom a gyerekemtől, ami fontos neki, a saját nyugalmam érdekében? Vagy meg kell tanulnia, hogy nem lehet mindig mindent? A védőnő szerint már ebben a korban is nevelni kell. Mindig az jár a fejemben, hogy nem fog örökké szopizni (én legfeljebb másfél éves koráig szeretném szoptatni), úgyhogy igazán kibírhatnám már ezt a pár hónapot. De amikor már sokadszor ébreszt, elfogy a türelmem, emiatt meg lelkifurdalásom van.

Ágnes, Nagykanizsa

A sírni hagyást sohasem szoktuk javasolni, azért, mert ez a mi tapasztalataink és információink szerint nem tesz jót a gyerekeknek. Egyébként a csecsemő sírni hagyása az eddig felsorolt hátrányokon kívül az idegsejtek közti kapcsolatokat is roncsolja, és ha csecsemőkorban nem éri elég inger a kötődésért és az érzelmi válaszért felelős területeket, akkor azok később is alulfejlettek maradnak. A tudományos tények ismeretében mérhetetlen cinizmusra vall azt állítani, hogy egy gyerek azért ébred és sír éjszaka, és azért szeretne szopni, mert ez neki jó program. Vajon mit mondana a doktornő arra az idős, egyre gyengülő szellemi képességekkel rendelkező családtagra, aki napjában többször bepisil, bekakil, próbára teszi mindenkinek az idegeit, és közben beszélni is lassan elfelejt? Az a második gyerekkor, és gondolom, ön sem azt válaszolná erre, hogy bezárná egy külön szobába, és hagyná, hogy csináljon ott, amit akar és amit tud.

A barátnője bölcs mondását sem igen értem. Ki állította, hogy a gyerek ilyenkor enni kér? Senki! Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy valami baja van, vigaszra van szüksége, és ez a vigasz ebben az esetben a szopi. Jó annak, aki ezt meg tudja adni a gyerekének.

A védőnőnek igaza van, hogy ebben a korban is nevelni kell. Mégpedig jó példával: azzal, hogy törődöm veled, ha hívsz, vigasztallak, ha szükséged van rá, akkor is, ha ez nekem fárasztó és néha-néha dühítő. Gondolom, nem arra akarná tanítani a gyereket, hogy ha terhére vannak a családtagjai, egyszerűen ne vegyen róluk tudomást. Lehetséges, hogy a védőnő nevelést mondott, de idomításra gondolt. Ez azt jelenti: tanuld meg, hogy hiába sírsz, rám ugyan nem számíthatsz.

Lehet, hogy ez így első olvasásra keménynek és anyaellenesnek tűnik. Be kell vallanom, hogy néha engem is kimerít a sok éjszakai ébredés, sírás, vigasztalás, hiszen mint mindenki más, én is szívesen aludnék. Egyetlen percig sem állítom, hogy ez nem szörnyen fárasztó, és azt sem mondom, hogy nem szoktam néha ingerült lenni emiatt. Én is mondtam már azt Ilonkának a sokadik éjszakai szopizás után, meglehetősen mérgesen, hogy most már aztán elég volt, Ilus, alszunk. Mégis, a helyzet az, hogy rövid az az idő, amíg ilyen kicsik és kiszolgáltatottak, amíg ennyire szükségük van ránk és csakis ránk, az anyára. Én hiszek abban, hogy akkor járunk jó úton, ha szeretetteljesen fordulunk a babánkhoz, és lehetőség szerint kielégítjük az igényeiket. Így azon is könnyen túlteszik magukat, ha anyánál néha elszakad a cérna. Ez is az élet természetes velejárója.

Az jutott eszembe, hogy próbáld meg szorosen bepólyálni!

Ez most nem divet, pedig nem véletlenül találták ki.

Az anyaméh biztonságos szorítása után néhány baba nagyon is egyedül érzi magát a túl nagy és hideg térben.

Az enyémek már nagyobbak, mikor iciripicik voltak, én pólyáltam, és nagyon szerették.

A másik: melegítsd elő, pl.melegvizes palackkal az ágyikót, mert lehet arra ébred fel, mikor leteszed, hoy az hűvösebb!