Meddig tart a hasfájás?
Nálunk épp 7 hónapig tartott.
Nagyon nehéz időszak ez, azt hittem soha nem lesz vége! Kivoltam tőle idegileg, zavart a tehetetlenség (sok mindent kipróbáltunk, de nem segített, még kórházban is voltunk vele, mert naponta 10 órákat üvöltött végig a lányom).
Voltatok már dokinál?
Egyértelműen hasfájás?
Miket eszik már?
Szopizik még?
Köszönöm a választ! Igen voltunk gastroenterológusnál, mert emellett sokat bukik is, ő azt mondta, hogy éretlenségi probléma, útközben megreked az étel, emiatt bukik és fáj a kis hasa is. Egészséges gyerek kis problémával. Háát nekem ez nem olyan kicsi:)
Már eszeget gyümölcsöt, kis főzeléket is, és mindemellett szopik is sűrűn.
Rossz hírem van! :( Ugyan ez van nálunk is, csakhogy az én babám már 11 hónapos elmúlt!!! Voltunk orvosnál, nincs semmi baja, egyszerűen ilyen fajta. Nem eszik semmi puffasztó ételt (vagy legalábbis nagyon igyekszem kerülni). Mindent kipróbáltunk már több kevesebb-inkább kevesebb sikerrel. Eddig 3 éjszakát aludt "végig", vagyis este 9-től hajnal 4-ig.
Hát...ez van! Kitartást sorstárs!!!
M.
Első vagyok: és hol tart a mozgásfejlődésben?
Lányomnál az segített, amikor már elég ügyesen kúszott-mászott, így jobban mozgott az egész kis teste is, és a szelek is jobban jártak.
A bukás nálunk is megvolt, és a mozgásfejlődéssel vissza-visszatért. Amikor megtanult ülni vagy állni, újra sokat bukott, amíg a pocakja nem alkalmazkodott az új helyzethez.
Szóval a végleges megoldás sokára jön el a bukós/hasfájós babáknál és ami a legrosszabb, hogy tényleg nincs rá megoldás. Utáltam, ha valaki azt mondta, hogy ezt ki kell nőnie, ennek ellenére sajnos tényleg így van. Ki kellett nőnie. Azóta viszont egy igazi kis mosolygombóc, úgy csinál mintha mi sem történt volna az első 7 hónapban...
Ja, és ami még fontos, hogy ahogy egyre több és több "normális" kaját evett, egyre jobb is lett a helyzet.
Most már mászik ügyesen (kúszni nem kúszott), és az üléssel is próbálkozik. Bár még sokat tartja magát a kezével.
Próbálom én is a rendes evést erőltetni, de megeszik abból kb. 40 g-ot és köszöni nem kér belőle többet, viszont sír, hogy cicizni akar:)
Tényleg mit adhatok neki, ami nem generálja tovább a hasfájást? Cukkini, tök, szilva, körte mehet?
Elsőre azt akartam írni, hogy nálunk napra pontosan 3 hónapig tartott... de látom azon már bőven túl vagytok.
Sajnálom szegény picikét, biztos szörnyű érzés lehet.
Nálunk ami valamelyest segített, az a gyógyszertári papaverines görcsoldó. Valamint mikor megtanult ülni, könnyebben büfizett és nem bukott már annyit.
Szia!
A válasz írója 87%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 18:20 -vagyok.
Cukkíni, tök mehet, a szilvának én leszedném a héját, nekem fagyasztva könnyebben ment. A körténél ha tutira akarsz menni, főzd meg, mielőtt neki adod. Én még volt, hogy az almát is főztem. Jó a barack, rizs (kávédarálón darálva, bár az is fogja a székletet), és pl kukoricapelyhet megtörtem mozsárban, és azzal is sűrítette.
Barack, érettebb banán, vagy nálunk a sinlac is megkönnyítette a kakit, mi is nagyon sokáig szélcsöveztünk:(
Próbálkozz, mindig csak 1 új dolgot, és kitartás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!