Megmondanád erről az őszinte véleményedet és azt, hogy te miképp csinálod?

Szia, az én kislányom is iszonyatosan anyás, de mióta stabilan jár egyedül, már megfordult a kocka és én rohangálok utána!

Van, hogy gyönyörűen eljátszik egyedül, amíg én főzök, van, hogy a nadrágomba kapaszkodik és nyafog ha nem veszem fel. De egyre jobban fogja bírni, sőt igényelni is a távolságot, ne aggódj.

De pl a wc ajtót nem zárhatom be soha, mert akkor azonnal ott dörömböl. Ha meg nyitva hagyom, most már nem jön be. Csak tudni akarja, hogy biztosan ott vagyok-e.

De van, amikor hagyom sírni egy kicsit, pl ha hullafáradt és lerakom aludni, de valamiért nem akaródzik. 5 perc sírdogálás után úgy alszik mint a bunda. Van ugyanis hisztis nyafogás, és van amikor tényleg oka van. De az én lányom már másfél éves. 8 hósan még valószínűleg valóban csak szeparációs szorongás.

Kitartást!

Az én fiam is ilyen. De mostanában (16 hós) fogja magát és bemegy a szobájába játszani. Ha nem lettem volna vele mindig olyan megértő, és nem éreztettem volna vele folyton a jelenlétem biztos hogy most még nem tartanánk itt.

Azért ilyen mert unatkozik, majd ha elindul javul a helyzet, addig viszont te tudod csak szórakoztatni. Vagy nézze a pókot a sarokban?

Jaj, öröm olvasni, nem vagyok egyedül!!! A család fele azzal idegesít, hogy elkényeztetem a gyereket, de taszek rá. Kedves kérdezö! Nekem ugyan még csak két hónapos a pöttöm fiam, de sülve-föve bújással, puszilkodással telik a nap, és mondanom sem kell, együtt alszunk. Én eleve úgy készültem, hogy ennek így is kell lennie. Pszichológiai tanulmányaim és családi tapasztalatok alapján: amelyik gyerek megtapasztalja ezt az állandó biztonságérzetet, magabiztosabb lesz és kiegyensúlyozottabb, hamarabb is lesz önálló. Ha nem kapja meg szegénykém, annál hosszabb ideig sóvárog csak utána. Ha belegondolunk, ez természetes. A gyerekek mindig is az anyára kötözve csüngtek egész nap, csak hát a civilizáció... Miért kellene a gyereknek egyedül lennie egy sötét szobában, miért várjuk el töle? Én sem szeretnék, még felnöttként sem.

Szóval szerintem se hagyd sírni, igazad van. Persze én könnyen osztom az észt, három évig itthon maradhatok a babával, a férjem teljes egyetértéssel támogatja a "csüngést-együttlevést", a háztartás - az eddigi tökéletességgel szemben - idönként a feje tetején, de délután, ha apa munka után átveszi másfél órára a "tapadós" szerepet, megoldok minden lényegeset. Mi még ugyan nem messze nem a szeparációs szorongásnál tartunk, de a kisfiam is nagyon igényel, még alvásidö alatt is.

Szerintem örüljünk neki, olyan hamar felnönek, és öregen majd könnyes szemmel visszasírjuk, hogy de jó volt annyit együtt lenni. Kedves kérdezö, annál jobbat nem is tehetünk a gyerekeinkkel, minthogy minél többet együtt vagyuk velük. Anyukám pl úgy oldotta meg anno, hogy kivitt matracot a konyhába maga mellé, ott alhattam délután, mindig vele voltam, a játékunkba valahogy beleszötte az épp nagyon fontos teendöket, így valamennyire a háztartás is ki lett pipálva. Szeretném a jó példáját követni. :-)

Elözö vagyok, még pár ötlet: kiválóan lehet tenni-venni a konyhában, ha babahordozóban a hasadon van a gyerek, és beszélgetsz vele. Vagy ha épp alszik, mert 8 hónaposan már uncsi lehet játék nélkül.

Mielött megszületett a babánk, két évig vigyáztam egy kisfiúra napi 8 órában, vele sikerült mindent együtt csinálni, pl teregetés közben mindig megbámultuk a ruhákat meg a csipeszeket, melyik milyen színü, mi hasonló, mit mire használunk... Szerintem ha érdekesen vezeted fel, mindenböl lehet játékot csinálni.

Nem tudom, de gondolom otthon Magyarországon is van már Babybay, érdemes kipróbálni. Mini kiságy, három oldalról zárt, rácsatolható a te ágyadra, a feléd lévö 4. oldalon levehetö a rács. Így együtt alszotok, de több hely van, és nem tud leesni a gyerek. Lehet rá kereket is tenni - a miénken van - így reggel lecsatolod az ágyatokról és oda gurítod, ahol éppen vagy. Mi nagyon szeretjük.