Nevelés kisbaba és kisgyermekkorban? Hol válik külön a kettő?

Tudod , van az elmélet-meg van a gyakorlat.Azonkivül minden gyerek más. Az anya-és a ygermeke közti szimbiózis már a beágyazódás után elkezdődik fizikailag és lelkileg is, de az az érzés, hogy ANYA vagyok, kb. 1 éves kor után "zúdul" rá az emberre. Akkor érti meg hogy egyszersmind felelős is gyermekekéért, de ugyanakkor a gyermekéhez is lehetnek elvárásai.

Nem kell szerintem különválasztani a kettőt, hanem mindig következetesnek maradni. Amit megígérsz neki, betartani (megjegyzik ám, ha nem!); ha kérsz tőle egyik nap vmit, azt 2 hét múlva is ugyanúgy .

Sosem szabad extraengedékenynek lenni, 1-2 popóraütés igen is bele kell hogy férjen; de türelmetlennek, túlzottan elvárásokat vele szemben támasztani nem szabad !

Babakorban ez egyzerűbb, annyira nem kell nevelni. Hanem később, mikor jön a dac meg egyéb korszakok, ott igen is tartani kell a gyeplőt, gyakran ellentmondva pl. a "jóságos" nagymamának, aki szerint "deigenhagyegyenaza gyerekegykiscsokit".

3 éves a gyerkőcöm, de már éles határt mutat az egyes rokonokkal való viselkedése. Ki hogy "neveli", hogy mit enged neki? Okosak (ösztönösek) ám ilyen korban is, felmérik a "terepet" és alkalmazkodnak.

De nagyon nehéz ezt a tmát leírni, mert minden gyerek más, hiába írok példákat hogy én milyen helyzetben milyen megoldásokat csinálok. Nekem jó, lehet a tiédnél pont ellenkező hatást vált ki.

Anyai ösztön, talán így tudnám a legjobban megfogalmazni. Hogy TE magad érzed, hogy mik a határaitok, miket szabad/nem szabad átlépni, melyik helyzet hogyan fejezhető be stb?

ja és kisbabát nem szabad sírni hagyni!

Sosem!

Kicsi még , és úgy érzékeli, hogy cserbenhagyja az édesanyja, pedig ő nagyon számít rá! (Pontosabban ő az egyetlen akire még sokáig számíthat 100%ban) Ezzel nem kapatja el senki, mivel nincs is még mit elkapatni.

Hanem. Amikor már sokszor játszik, visszaél az anya "türelmével" , "engedékenységével",(2 éves kor előtt kicsivel/után) akkor lehet élni azzal, hogy "jól van , csináld, majd gyere ide ha megnyugodtál!". Ez nem agresszió, nem fenyegetés, hanem egy "határhúzás".

Így, négy év távlatából nehéz részletesen visszaemlékezni, de a lényeg annyi volt, hogy az első időszak arról szólt, hogy mindketten megszokjuk egymást. Nekem azt, hogy éjjel is eszik, neki azt, hogy az éjszaka többi része viszont alvásra való :)

Nagyon nem akartam arra szoktatni, hogy még pisilni se mehessek el, mert ordít, ha nincs kézbe véve. Természetesen felvettem, ha arról volt szó, hogy éhes, szomjas, fázik, melege van, kakis, pisis, na meg ugyan úgy megvolt az is, hogy magamhoz ölelem, hiszen kell az anyja közelsége. De nem arra álltunk be, hogy egész nap kézben van. Lehet, hogy szörnyeteg vagyok, de volt, hogy hagytam sírni, mert ha felkaptam volna azonnal, akkor odaégett volna az ebéd, vagy pl. vécéről kellett volna kiugranom. Normál tempóban befejeztem, amit csináltam, aztán mentem oda hozzá.

De ilyen volt az is, hogy nekem elvem, hogy vásárlás közben nem eszünk, csak fizetés után szabad enni. Ebből nem akarok vitát nyitni, én ehhez tartom magam, mert engem is így neveltek, szerintem így illik. A fiamat is erre szoktattam. De nem csináltam azt, hogy jaj még pici, még nem érti, hogy nem kaphat azonnal. Kisebb korában volt, hogy nyúlkált volna a kifliért, de nagyon gyorsan megtanulta, hogy fizetés után kaphatja csak meg. Eleve a számára kívánatos dolgokat a vásárlás végére hagytam, de ha utána nyafi volt, akkor egyszerűen azt mondtam, hogy most nem szabad, MAJD ha fizettünk, megkaphatja. Volt talán 1-2 alkalom, hogy sírt, amiért nem kaphatta meg rögtön, de utána megszokta, hogy ez így van, és később sem volt ebből cirkusz. Ha 3 éves koráig mindig odaadtam volna neki a boltban az ételt, aztán 3 évesen elkezdtem volna nevelni, akkor joggal várta volna el, hogy továbbra is megkapja, hiszen addig is így történt.

Igazából az volt a lényeg, hogy nem féltem attól, hogy esetleg sír pár percet, mert nem az történik, amit ő akar. Így gyorsan meg is tanulta, mik a szabályok. Szerintem teljesen természetes dolog, hogy egy kisbaba néha sír. Nyilván nem hagytam órákig sírni, viszont arra már kicsi korától rászoktattam, hogy nem minden esetben kaphat meg mindent AZONNAL.

olvasom amúgy a kérdésedet is...

Hát figyelj, 9 hónapos korban még nem baj ez.

Én köztetek altatnám (még ha ezért jön is a "dádá" hogy odaszokik")

Sokszor csak a közelséged hiánya rémiszti meg. Mi azt csináltuk vele, hogy megvártuk hogy viszonylagos békében elaludjon köztünk, aztán amikor nagyon aludt, áttettük; de 1 szobában maradtunk vele! Ez is fontos szerintem, hogyha felkel érezze, hogy ott vagy/tok.

A "sírni kell hagyni" dolgot meg felejtsd el szerintem. Én nekem olyan visszatetsző, hogy a gyerek üvölt 2 órán át, aztán a fájdalomtól , keserűségtől "álomba " sírja magát, anyuka meg büszke, hogy "na csak sikerült megnevelni" Ja, következő alkalommal nem fog sírni, csak 20 percet, de a bizalom is ugrik szépen.

Bocs, még az is eszembe jutott, hogy kb. fél éves kor után az anyai fül jó különbséget tud tenni a fájdalmas és a "unatkozós" babasírás kozött. (Előtte semmiképp nem jó különválasztani!). A fájdalmasnál menni kell, mert vmi gond van, az unatkozósnál meg "csak" pl. ki szeretne jönni a kiságyból, nem a megfelelő plüss van nála, ...stb. Na ilyenkor annyira nem kell sietni :)

Én arról a módszerről értekeztem, hogy már egy kicsi babát is hagyni kell sírni, mert "elkapatja" az anya ha mindig felveszi. Egy kisbaba -kb. fél éves korig- nem "akaratos", és nem tudatosan sír, csak az ösztönei hajtják. Így felesleges már arra nevelni, hogy "csönd legyen, aludjál!" . Ill.lehet, de nem érdemes.

Írom, aludjon el a nagyágyon (ha kell mellette "imitáld" az alvást), aztán tedd át! Ha amúgy is fáradt vagy, nyugodtan alukálj mellette!

Nehéz na, de elsősorban az ő érdekeit nézd. 9 hónaposat még nem nagyon kell "nevelni", én azt gondolom. Attól nem lesz neveletlen, ha most nem szorítod még a "gyeplőt".

Nekem túlengedős anyós mellett kell lavíroznom, úgy hogy csak "elvárásai" vannak felém; de a gyerkőc viselkedése ad "reményt" hogy egész jól kezelem a dolgokat.

Sokmindent leírtam, már csak ismétlés lenne.