Ha minden sírásnál felvesszük a babát, akkor hozzá fog szokni, hogy mindig kézben nyugszik meg? Ha mindig cicin alszik el, akkor hozzá fog szokni és nem fog magától elaludni a kiságyban?

"Bocs,de a te eseted nem tudom egy kalap alá venni a saját gyerek nevelésével,bármilyen magyarázatot találok rá"

Mert ha már nem saját gyerek akkor az nem ugyanaz? Azt már nem is kell nevelni vagy nem úgy mint a sajátot? Bocs, de nem értem a logikát? Ezekszerint aki mondjuk örökbefogad se osztogasson nevelési tanácsokat? Mert ez jön le abból amit írtál...

Én a vitát itt lezártam. Én tudom, hogy mit csinálok egész nap és, hogy annak mi is a következménye. Nem egy fajta gyerektípusnál, hanem az összesnél.

Az akinek négy gyereke van... Bocsánat, de semmit sem jelent. Nap mint nap kell 4, 5 akár 8 gyerekes anyukákat is a legalapabb dolgokra (pl pelenkázásra, hogy most a nevelésről ne is beszéljünk) tanítanom.

Ezek egyéni dolgok. Ha nálad bevált, örülj neki. Nem minden gyerek egyforma, de egy 9 éves gyerekről én még nem vonnék le hosszútávú következtetéseket, hogy ej, de jól neveltem, mert a nevelési hibák nem ilyen korban ütnek vissza. De őszintén kívánom, hogy ne legyen gond.

De nekem 4 gyerekkel ne szóljanak és nézzenek le, mert ha szabad így fogalmaznom, nekem több gyerekem van.

Ne legyél bunkó,én sem voltam az .Én a magam négy gyerekét napi 24 órában,születésétől kezdve nevelem,és nem csak napközben,hetente párszor látom őket.Rettenetesen nem érdekel az a 8 gyerekes aki nem tud pelenkázni,mert annak ehhez a kérdéshez semmi köze.

"De nekem 4 gyerekkel ne szóljanak és nézzenek le, mert ha szabad így fogalmaznom, nekem több gyerekem van."

Te szólsz le folyamatosan,és közben kioktatsz,mert neked mennyivel több gyereked van.Ha őket nem évek óta neveled napi 24 órában a saját családodban,akkor te se osztogass nekem tanácsot.És kikérem magamnak,h olyanokhoz hasonlítgass,akik alapvető dolgokkal nincsenek tisztában a száz gyerekük mellett.

A válasz írója 86%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 12:23

Akkor úgy veszem megbeszéltük, hogy fogalmad sincsen arról, hogy én mit csinálok nap mint nap (még mindig, bár nagyon úgy akarod beállítani, hogy pontosan vágod, hogy miről beszélek). És nekem sincsen fogalmam a te dolgaidról.

A vitának nincs értelme. Én mentem.

Minden jót!

Már bocsánat, de ha te, kedves sok gyereket nevelő valaki, nem írod le, hogy pontosan miként is neveled azt a sok gyereket, akkor ne csodálkozz, ha a többiek, akik a saját családi tapasztalataikról beszélnek itt, nem értenek veled egyet! Minek titkolózni? Pedagógus vagy, vagy valamilyen tanácsadó? Mert én valami ilyenre tippelek. Ha pedig így van, az tényleg teljesen más dolog, mint 4-5 gyereket nevelni a saját házunkban, szülőként, csecsemőkoruktól kezdve (és mindegy, hogy vérszerinti gyerekek vagy sem).

Egyébként pedig azt is tippelem, hogy az idősebb generációhoz tartozol, ami nem baj, csak tudjuk, hogy minél idősebb az ember, annál kevésbé képes rugalmas lenni, mégha a helyzet úgy is igényelné. A több idő miatt tapasztalatod valószínűleg több van, mint nekünk, de a helyzetedből adódóan nagyrészben más jellegű is, és pont ezért te a saját bevált(nak gondolt) módszereidhez ragaszkodsz.

Ez minden generációnál így van, sajnos vagy nem sajnos. Mire mi is idősebbek leszünk, mi is le fogjuk majd húzni a fiatalokat bizonyos dolgokban, hogy mennyire rosszul csinálják. Ezt nevezik generációs konfliktusnak - de ettől is halad a világ.

Kérdező, szerintem ga jobban beleásod magad ebbe a témába, meg fogod látni, hogy mi az, amit elvárhatsz egy pár hetes babától és mi az, amit nem. Ha nem akarsz kapásból "szélsőséges" dolgokat olvasni, "helyesen" nevelő könyveket és társait, akkor olvass egy kis fejlődéspszichológiát! Bármelyik szimpla tankönyv megteszi, amit az egyetemen használnak. Már ott is feketén-fehéren le van írva, hogy egy csecsemőnek természetes (testi és lelki) szükségletei vannak, nem pedig olyan bonyolult és hovatovább rosszindulatú késztetései, miszerint irányítani akarná a szüleit, mint valami kis zsarnok (utóbbi kifejezést a nagyröptű Suttogóban is olvashatod, ami szerintem az egyik legveszélyesebb nevelési könyv, ami íródott eddig). Szerintem aki kicsit is intelligens és érző ember, annak meg kellene értenie ezeket az összefüggéseket.

Én úgy tapasztalom, hogy kb. 1-1,5 éves korukra lesznek elég érettek arra a gyerkőcök, hogy már céltudatosan is meg lehet őket tanítani bizonyos rendszabályok betartására. Ez persze nem azt jelenti, hogy előtte ne lehetne őket finoman terelgetni, pl. szokások vagy egy körülbelüli napirend kialakításával. Dehogynem, ezek a dolgok a születéstől kezdve működnek. Csak az a baj, hogy a mai szülők (a nagyokos könyvek hatására) azt gondolják, hogy a gyerek úgy működik, hogy miután letudod vele a napi teendőket, félrerakhatod a sarokba, mert majd szépen eljátszik magában és mindent önállóan megold. De a gyerek nem ilyen, nagyon sokáig aktív és figyelő törődést igényel, időnként non-stop. Sajnálatos, hogy egyes fórumoknak az a (rejtett) célja, hogy kvázi kinevelje a szülőkből ezt a fajta ösztönös gondoskodást, és még sajnálatosabb, hogy vannak, akik simán bele is sétálnak ebbe.

"Pedagógus vagy, vagy valamilyen tanácsadó? Mert én valami ilyenre tippelek."

Rossz tipp.

"Egyébként pedig azt is tippelem, hogy az idősebb generációhoz tartozol"

Megintcsak rossz tipp.

Egyébként nem véletlenül nem írom le, hogy mit és miért/hogyan/hol stb csinálok. Az első pillanattól kezdve olyan mértékben utasítod el a véleményem (ami szerintem ha pontosítanánk a dolgot, akkor nem is különbözne nagyon a tiédtől), hogy bármit is írnék, csak leszólás lenne a vége.

Köszönöm a véleményed, elfogadom és igazad is van. De nem minden csecsemő egyforma és nem minden ember reagál mindenre ugyanúgy. Csak ezt nem szabad elfelejteni.

Egyébként nem vonom kétségbe, hogy jó anya vagy és, hogy jól neveled a gyerekeidet, mert az írásodból egyértelműen az jön le, hogy azon ritka szülők közé tartozol akik nem unnak rá pár év alatt a gyerekre és képesek örökké anyák maradni. Ezt tisztelem és meg is köszönöm. Az én munkámat könnyíted vele.

Egy kicsit azért én is beleszólnék...

Gyereknevelés terén nekem nem számít döntően, hogy ki hány gyereket nevelt fel, hány gyerekkel foglalkozott. Ismerek olyan ötgyerekes családanyát, akire a kutyámat nem bíznám rá fél órára. És olyan egygyerekeseket is, akiket mintaanyának tartok. Talán a minőség számít ilyenkor, nem a mennyiség!

Én nem téged szóltalak le a hsz-emmel, hanem azzal a "filozófiával" nem értettem egyet, amit te vallasz. Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy végül is ki vagy te, ha már ennyire titkolózol, de ha nem, hát nem.

Egyáltalán nem vagyok jó anya, kismillió hibát követek el nap mint nap, de igyekszem fejlődni. És, ami szerintem a legfontosabb, nyitott vagyok arra, hogy a gyerekem hogyan is működik. A saját káromon tanultam meg, hogy miért nem jó, ha mindenáron én akarok irányítani, ráadásul a sors pont egy olyan gyereket adott, akit néha piszok nehéz kezelni. :) De amióta azzal is foglalkozom, hogy mi is zajlik le a gyerekben, miközben nő, hogy milyen társas igényei vannak, miért szeret kézben lenni, miért szeret a szülei mellett aludni éjszaka stb., azóta gyökeresen megváltozott a szemléletem. Én voltam az, akinek fogalma se volt róla, hogyan kell szoptatni, aki bőszen vágta vissza a centit a 6 hónapig, hogy már elfelejtse az egészet és aki melldöngetve mondta, hogy soha nem alszik együtt a gyerekkel, akármi is lesz, mert akkor jújáj. Hát szerencsére időben megismerkedtem a fentebbi információkkal és minden pont az ellentétébe csapott át. De örülök, hogy így alakult, mert tudom, hogy helyesen tettem mindent.

Tudod, nekem az a legnagyobb bajom a hozzád hasonlóan vélekedőkkel, hogy egyáltalán nem vagytok nyitottak (és nem az, hogy mást tartotok jónak). Én gyakran olvasok olyan könyveket is, amik pont a kérdésben is szóvá tett témákat firtatják és szépen kifejtik, hogy hogyan és miként is rontja el az ember a gyerekét, ha kötődően neveli (merthogy arról van szó). Csak az a bökkenő, hogy azok, akik erről írnak, nem is tudják, hogy ez mit takar! Olyan dolog ellen szólnak, amiről általában fogalmuk sincs. Én tudom, láttam, hogy mit jelent, ha nem így nevel valaki, és azt is megtapasztaltam magamon, hogy ennek mik az előnyei. És ez a különbség.

Ezért bíztatom én az anyukákat mindig arra, hogy ne utasítsanak el élből semmit (én sem teszem egyébként), hanem legyenek nyitottak, hallgassák meg a másik oldalt is. Kérdezzenek meg olyan anyukákat, akik kötődően nevelnek, hosszan szoptatnak, együttalszanak a gyerekkel, hordoznak stb. - hogy ŐK személyesen mit élnek meg ebben. Mert a valóság nagyon sokszor teljesen más, mint amit az okoskönyvek leírnak..!

Én ugyan nem hordoztam a lányom, de mindig kézben volt, ha azt igényelte, sokáig szoptattam és 2 évig mellen aludt el - de mára ugyanolyan gyerek lett, mint mindenki más. Mindent eszik, nem ölbebaba és egyedül alszik el gond nélkül. (Csak most épp hisztis, dehát önállósodási korszakban van.) És nem azért lett ilyen, mert én annyira tuti anyja vagyok, hanem azért, mert jó a módszer, amit használok és mert ÉSSZEL, tudatosan csinálom, amit.

Mert azok, akik ellenzik a kötődést, sokszor úgy fogalmaznak, mintha nem lenne teljesen kerek az, aki így nevel. Majomszeretet, elkényeztetés és társai. Igen, ilyen példákat is látok én is nap mint nap - de nem ez a tipikus és főleg nem az optimális! Ahol ilyesmi van, ott valahol, valamikor szépen félrecsúszott a módszer. De, ettől még nem a nevelési elv lesz a rossz és ellenzendő, hanem a hiba, ami miatt rosszul sült el!

És végül, ez még mindig nem jelenti azt, hogy én tudom a tutit vagy hogy csak egyetlen magasztos módja lenne a helyes gyereknevelésnek. Nyilván nem. De ahelyett, hogy túl hamar vonnánk le negatív következetetést valamiről, amit nem is ismerünk igazán, először kérdezzünk, mert érdemes. És ezért érdekelne pl. engem is, hogy te vajon mivel foglalkozol.

Szerintem teljesen félreértjük egymást. Nem tudom hol jött le, hogy ellenzem a kötődést, de egyáltalán nincsen így, sőt (!!!). Csak azzal nem értek egyet, hogy ha egy gyerek megnyikkan akkor feltétlen arra vágyik, hogy ölben legyen.

Le is írnék egy történetet arról, hogy mégis mennyire igaz az, hogy akár egy pár napos babát is el lehet kényeztetni (utálom ezt a szót, ebben az esetben):

Egy kórház újszülött osztályán dolgoztam és egyik nap otthagytak egy babát. A világ legcsendesebb babája volt. Végigaludta az éjszakákat, nem sírt ha éhes, ha tele a pelus stb Soha! Nagyon sajnáltam szegényt, mert ugyanannyira megérdemli ő is a szeretetet. Így hát a kezembe vettem, szeretgettem, ölelgettem, én fürdettem, tettem tisztába és etetés után nem volt szívem egyből letenni, mint akinek csak az alapszintű igényeit kéne kielégíteni, így hagytam kicsit a kezemben aludni. Nem telt bele 3 napba, hogy sírt ha éhes, ha fáj valamije, ha tele a pelus stb. 1 hét után már akkor is sírt ha letettem, mert csak a kezemben tudott elaludni. Ez a baba, aki pár nappal azelőtt csendben végigélte napjait, egy szó nélkül.

Másik történet: egy másik otthagyott baba. Róla már megszületése előtt tudtuk, hogy nem kell az anyának, így a karomban hoztam el a szülőszobáról is. Nem tettem kocsiba. Ő már másfél nap alatt csak kézben tudott elaludni. Az én kezemben, nem máséban. Átjött az anyja, hogy mégis hazavinné, és megszoptatni sem bírta olyan szinten tiltakozott ellene a gyerek és ordított ha a közelében volt. Csak az én kezemben nyugodott meg, de ott pillanatok alatt. És mondhatja bárki, hogy milyen fontos az a 9 hónap és mégiscsak az anya rezdülései hiányoznak neki, de ez nem így volt. Én hiányoztam neki, én hozzám szokott, az én voltam aki először átölelte és akinek először érezte meg az illatát.

Talán nem elkényeztetés, mert ez undorító szó ebben az esetben, de tény és való, hogy ezekkel az igényekkel nem feltétlen születik együtt egy baba, viszont pillanatok alatt megérzi, hogy mi a jobb neki: kocsiban egyedül elaludni vagy egy meleg, ölelő karban esetleg egy puha mellel a szájban. Nem elkényeztetés, de attól még rászokik.

Hogy ez jó-e vagy rossz... A kérdés nem erről szólt.