Babákról hol találok szép idézeteket? Babanaplóba szeretnék?

"Pici keze, pici lába...

Egy új élet jött a világra!"

Ez szerintem nagyon aranyos, és az elejére szerintem illik.

Gyereknek kell maradni,a gyerek tiszta és őszinte.Miért kellene ezt feledni,hisz csak így lehet igazán szeretni.

Lehet,hogy csak egy ember vagy ezen a világon,de valakinek te jelented magát a világot./Gabriel García

Márquez/

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,

Egyetlen titka: adni mindig csak adni.

Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,

És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.

Johann Wolfgang von Goethe

Bocsánat véletlen elküldtem az előbb :)

hát ez a születésre van,de leírom,mert gyönyörűűűűű:

Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre

a hónapok csendjét kis lényed megtörte.

Mamád, ki méhében néked otthon adott

az élettől egy csodaszép kisfiút kapott.

Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,

elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.

Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,

s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.

Hálás tekintetét az égnek felemelte

s legszebb gondolatit mind feléd terelte.

Arcok közé fonta két puha tenyerét

s néked adta keble mindösszes kenyerét.

Sötét volt, csak a békés csend figyelt

s a léted minden kérdésre megfelelt.

Egyszerre lélegzett most anya és fia,

s érezte, élte már nem volt hiába.

Azért,mert szerettek, jöttem a világra, s lettem új fény,csillag,szülők boldogsága! Szeressetek mindig igaz szeretettel, a kincsetek vagyok,pici kincs,de EMBER!

Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak

Azt kérdezed tőlem,

hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

fölvirrad a nap,

mint a délutánra

jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi

a förgeteget,

ezer pici jelből

tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel

a nap sugarát

fagyos téli este

jégcsap csillagát,

mint az alma ízét,

tejet, kenyeret

pedig nem láttalak még,

úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,

záport a virág,

mint patak a medrét,

madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel

a fák az eget, mindenkinél

jobban téged így szerettelek.

Óda az anyaságról

Gyermek, az én fiam!

Gyönyörű anyaság!

Köztünk nincs távolság

semmi, csak az évek.

Arcod pírja régen

bennem égett,

bőröd bársonyát

az én bőrömből kérted,

fogamból én adtam

fogadba csontot,

s szívedbe, az én

szívem oltott

éltető dobbanást,

a csodás változás

amelyből születtél,

testemben zajlott,

éreztem minden

aprócska szívhangod.

Minden rezdülésed,

minden sóhajtásod.

Mindig tudd, hogy

akartalak Téged,

sejtjeidben érezd,

ezt a melegséget.

Hisz’ Te,én is vagyok,

ifjúságom, szerelmem,

az én boldogságom.

Ha elbuksz, én is bukom,

sikered enyém is.

Hajad szép aranya,

szemed napsugara,

a mi ölelésünk,

mozdulataidban apád,

és én élünk.

Ha már mind nem leszünk

akkor is érezd, őseid

árnyai vigyázzák lépted.

Gondolataidban ott munkál

múlt, s jövő, hangodban

bújik meg dédapák,

s unokáid árnya.

Gyönyörű az élet

örök körforgása !

(Csákvári Zsóka, 1998)

Kaffka Margit

LACKÓ

Jött egy csoda. Harmatlágy, pici jószág,

Édes, lihegő, bimbószínű lény.

Vér lüktet benne! Eleven valóság!

S nézem kétkedve, tanakodva én.

Vánkospihéit elzilálni félek,

Már szétterült az álmaim felett,

Már átölelem féltve, mikor ébred,

Ó, el ne rebbenj tőlem, új igézet!

- - - A te szemeid a leggyönyörűbb szemek.

Jött valakim, aki nem volt idáig,

- Felém rajzó, bomlott vágyakkal telten,

(Bár öltögettem hószín, csöpp ruháit)

Csak nemrég is, be messzi járt a lelkem!

- Hát vége volna a titáni hévnek?

Nagy száguldásnak viharparipán?

Közelebb jöttek-é a messzeségek?

Nem! - Csakhogy itt engem keres az élet,

- - - Az csak a párna fodra, Csacsikám!

Már halkan úszik a soktornyú város,

A légemelte, rezgő, csalfa kép

Mindegyre messzebb. És nyomába szálldos

A vágy, - szétfoszló, lenge párakép.

Viharzó tapsok zaja szerteszéled,

Homályba hullnak kísértő szemek,

Kilobban a tűz, elhallgat az ének,

Itthon maradtam - mindörökre véled.

Egy álom int még. - - - Ne sírj! Nem megyek.

No lám! Elgörbült kedves gyűszűszád.

Ne sírj, kis ember, én gyönyörűségem!

Se lát, se hall egyébrül az anyád,

- Tejszagú, édes kis testeden át,

Csak azon át szabad az út már nékem.

Halkan hívó szók még kísértenek,

De a kiáltásnak ereje nincsen.

Szeme lezárul. - Nem, nem mehetek!

Csitt... aluszik! És akkor jól van minden.

1906

Nekem ez az egyik kedvencem:

Netelka: Már akkor is....

mikor csak gondolat voltál

majd szüntelen lázas akarat

mikor még nem tudhattam

hallom-e valaha hangodat

már akkor is

mikor édes bizonyság lettél,

aprócska ugyan de igaz

mikor szívem alatt magad

voltál minden napban a vigasz

már akkor is

mikor testem átformáltad

kedved s akaratod szerint

mikor még nem tudhattad

milyen lesz neked majd idekint

már akkor is

mikor akaratlan osztoztál

velem örömben, bánatban

mikor elindultál felém

egy nap várva várt váratlan

már akkor is

már akkor is

nagyon Szerettelek!

Köszi csajok, jót bőgtem!!:))

Ezek inkább idézetek, de szépek:

"Mielőtt anya lettem, soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert nem akartam letenni.

Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.

Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű vigyor felett.

Soha nem ültem késő éjszaka, hogy nézzek egy alvó babát.

Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabra törik, mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.

Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici olyannyira befolyásolni az életem.

Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék szeretni."

És ez az egyik kedvencem Ákos egyik dalából:

"Ha van még valami tiszta

Ezen az elveszett világon,

Azt máshol nem találom,

Csak a lányom szemében látom.."

PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,

Butácska, édes gyerektopán,

Tétova, együgyű, - tündéri nesszel

Most tipeg átal egy ócska szobán.

- Ébred a szívem játékos kedve,

Elborít hófehér virágeső. -

Amikor látom a kacagásom

Hangosan, édesen csapkod elő.

Sok régi holmin, szürke íráson

Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,

S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:

- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,

És nyitva az ajka és úgy kipirul!

Hős emberi lázzal, tüzes akarással

E rózsarügyecske megállni tanul.

Most, - most! Elhagyja és indul előre,

Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!

Tip-top! S aprózva, közbe megállva

Koppan vitézül a törpe cipő.

Már ideér. Most nyújtja a karját.

- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

S megered szaporán, - elesni nem ér rá,

Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.

A karszék mellé kerülök én,

Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,

S fölbillen szegényke az elején.

Remeg a szája, sírni szeretne,

Szétnéz: sajnálja-é valaki?

Gondolkozik... majd felkél szepegve,

S új erővel fog újra neki.

Rózsaszín ujját előre tartva,

"Tip-top" - így indul óvatosan,

Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:

- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,

Borús káprázat száll le reám.

...Tűnnek az évek... Megöregedtem...

Egyedül lakom ócska szobán.

S ím néha erős lépés zaja hallik,

Jön egy daliás, ifjú legény,

- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -

Tip-top! Öregesen járom körül én.

S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését

Sorra beszéli, kacagva, vígan, -

Reszketve, ijedten suttogom én el:

- "Csak lassan,

Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

Ennek mondjuk a vége nem passzol, de az eleje annál inkább!