Hogy lehet rászoktatni a babát, hogy este korábban aludjon el?
Kislányom 10.5 hónapos. Mindig is későn aludt el este, általában 10 órakor. Volt egy átmeneti rövid időszak, mikor kicsit ez korábbra tolódott, de sajnos visszatért a 10 órára. Reggel általában 6-kor kel először, már ez is nagy haladás, mert 5-kor kelt régebben, de kicsit több, mint egy hónapja már 6-kor kel. Napközben általában 1x, vagy 2x alszik. Ha délelőtt nem alszik legalább fél órát, akkor délután 2-3 között dől ki és olyankor 2,5-3 órát alszik. Ha délelőtt elálmosodik, akkor délután alszik 4 óra körül alszik el, és van, hogy 6-ig alszik.
Valószínű azzal van gond, hogy 6-kor ébred délután. 6-kor szokott fürdés lenni, utána 7-körül eszik 9-kor megkapja a 210ml tápszert, aztán legtöbbször utána 10-ig pörög, aztán hirtelen kidől:D Elalszik mellettem, és alva átrakjuk. Napközben változó, hogy rakom le, de általában ugyanígy. Ha látom, hogy álmos, de nem tud elaludni, csak vergődik, akkor fogom, átrakom, 2 percig (max)nyavajog-sírdogál, aztán elalszik. Próbálom a napot kábé ugyanúgy alakítani, hogy megszokja, hogy mi miután következik. Valaki tud valamit tanácsolni? Lehet ezen segíteni, vagy sajna nem?
próbáld a délutáni alvást kicsit lerövidíteni. ne ébreszd fel konkrétan, de intézd úgy, hogy felébredjen, "zajongj": mosogass, pakolássz stb. talán ha kevesebbet alszik nappal, este korábban kidől.
vagy: 6-kor ébred, etesd meg. 8 körül pancsi, aztán újra eszik, még egy pici játék és 9 körül fekhet le. hátha...
Nemrég (2 hónapja max) szoktattam le a 8 órai fürdésről abban reménykedve, hátha korábban elalszik. De én is arra gondoltam, hogy nappal kicsit kevesebbet kéne hagyni aludni
Egyedül szerdánként (vagyis ma) szokott másképp felébredni.
Szerdánként szoktunk játszóházba menni, és rászokott, hogy ilyenkor tovább alszik. Most például még mindig alszik, de mindjárt kinyitom rá az ajtót, és csörömpölök kicsit, ha egészig nem ébred fel.
9:30-kor szokott kezdődni a játszóház, és másfél órával korábban szokott felébredni (Angliában élek, itt most még csak 7:40 van)
Lehet minden nap kéne játszóház:D
Át kellene térni a napközbeni egy alvásra. 6 kor kel, reggeli, játék, 10 óra körül valami kaja, kis játék, séta, dél körül alvás, 2-3 óra körül kelne, játék, stb. 7 kor fürdés, 8-9 körül alvás.
Kb így lehetne kialakítani, de ez sem garancia semmire. Lehete hogy ő ilyen típus. Az én lányom ha napközben aludt, akkor csak este 10.30-11 körül lehetett lecsapni. Mi kókadtunk az apjával, ő meg pörgött. Már 4 éves. Ha napközben nem alszik, akkor elalszik 8 kor, amúgy pörög 11-ig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!