Miért nem szeret öltözködni a babám?
A macerát nem szeretik amit az öltözés jelent, és igen, az is lehet, hogy jól esik neki pucérkodni.
Az én két gyerekem, meg az a huszonegynéhány baba akikre vigyáztam már, szinte mind utált öltözködni ilyen idősen. Voltak köztük nyugisabbak-türelmesebbek, de alapjáraton egyik sem szerette ebben a korban.
Nyugi, el fog múlni a hadakozás (aztán később időről-időre előjön, tapasztalataim szerint)
Igen az enyém is utál öltözni,és imád meztelenkedni!
Öltözésnél szerintem azt hiszik a szomszédok,hogy nyúzom a gyereket.
6 hós lesz.
Előző vagyok: fürdés után a legnyűgösebb, szerintem azért mert akkor már fáradt, meg közeledik a nap vége, és ugye elfáradt a napi teendőkben. :)
Így az öltözködést is nehezebben veszi.
Hát sokan nem értenek velem egyet, de én sok időt szánok a fürdés utáni öltöztetésre, mert még csak 3 hónapos, de imád fürdeni, ezért utál "kijönni" a kádból, pláne utána felöltözni. A sima ruhacserével nem volt sosem baja, de fürdés után... szóval én elég lassan öltöztetem, amikor görbül a szája, akkor megállok, és beszélek hozzá sokat, simogatom, masszírozom. Akkor megnyugszik, és folytatom, egy kezet be. Ha megint görbül, megint megállok, mintha nem is öltöztetném, duma, simi, ok, tovább. Lehet, hogy lassabb, de kb. 1 hónapja nem sír öltözésnél így.
De úgy tudom, a legtöbb baba utál öltözködni, és biztos sokan vannak, akiknek ez sem segítene.
Ja, és a vizes testéről párolog a víz, fázik, ezért megtörülgetni nagyon gyorsan szoktam, de aközben is beszélek hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!