A kislányom 3 hónapos múlt. Kezdettől nem szeret hason feküdni, de azért minden nap hasra tesszük. Mikor fog így, felülni, mászni?
Egyik lányom sem viselte el hason. Én is tettem őket, de max. 2 percig bírták. Ha sírni kezdtek, én visszaforgattam őket, nem erőltettem. Onnantól szerettek hason is lenni, amikor már forogtak.
Az egyik mozgásfejlődése az átlagosnál lassabb, a másik az átlagosnál gyorsabb volt.
Ne aggódj, majd halad a maga tempójában!
Szia!
Érdekes, az én fiam se szeretett hason lenni, pedig a védőnő nagyon "erőltette", hogy de úgy legyen sokat.
Hát az enyém nem akart, így amikor nyöszörgött, visszafordítottam. (Nekem fontosabb volt, hogy nyugodtan aludjon.)
Kb. 6 hónapos volt, amikor (valószínű a forgás miatt) megszeretett hason is aludni, onnantól már mindegy volt.
Az én lányom sem szeretett hason lenni 3 hónaposan. Aztán kiderült, hogy kicsit gyengébbek a nyaki izmai, és nehéz neki megtartani a fejét, azért nem szereti.
Jártunk gyógytornára pár alkalommal, de akkor sem szerette meg. 4 hónaposan már meg tudott fordulni mindkét irányba, de látszott, hogy nehéz. 6 hónaposan megint gyógytorna, akkor felgyorsult a forgás, onnantól többet van hason. De túlzásba sosem vitte. :)
Most 8 hónapos, kúszik, néha sikerül támaszkodva felülnie. Szóval lemaradva nincs, de nem is egy kapkodó típus. :)
Az én kislányom sem szeretett 3hós korában hasalni..pedig nagyon fontos..biztos te is tudod az élettani okokat..szóval azt csináltam..,hogy napról napra többször és hosszabb ideig tettem hasra...aztán 6 hósan már forog minden irányban,szépen ül egyenes háttal..bár rövid ideig..de nem is erőltetem.
Mostmár szinte sak hason játszik...
Azt csináltam,h amig hason volt játszottam vele ,lefoglaltam..egyre tovább bírta...de tényleg fontos a mozgás fejődéséhez.
Kitartást:)
Enyém is utált hason lenni.
Aztán 3 és fél hósan nehézkesen, 4 hósan már biztosan forgott hátról hasra, rájött, hogy sokkal érdekesebbeket lát hason, nemcsak a plafont, csillárt, és csak hason játszott. Aludni háton.
7 hónapos, már 3 hete szépen ül, magától ült le négykézlábból. Mászni nem mászik, de kúszik 5 hónapos kora óta.
Úgyhogy ne aggódj, és jól írták előttem, amíg "bírja", tedd hasra sokat, mutogass neki előtte játékokat, énekelj neki, kösd le valameddig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!