Férjetek fürdik együtt a lányotokkal?
Lányomat nemrégiben (10 hónapos) fürdettük felnőtt nagy kádban. először fürdetőkarikával, majd másodszor úgy hogy én is melléültem. Mondtam a férjemnek legközelebb ő is fürödhet a babával. azt mondta nem, neki ez ellenkezik a gondolkodással. Hiába mondtam neki hogy nem pucéron, legyen rajta gatyó, de akkor sem állt rá. Ellenzi hogy a lányával fürödjön, de megjegyzem hogy persze imádják egymást. az is tény hogy a férjem elég érzelemszegény családban nőtt fel.Szerintetek se erőltessem?
Párotok fürdik együtt a lányotokkal? és ha nem akkor ő miért nem?
A válaszok legelején már kezdtem megilyedni,hogy csak mi vagyunk ilyen "együttfürdős"család de léátom azért még vannak mások is így!Mi az 1 éves kisfiammal és Apával sokat szoktunk együtt fürdeni és ezek egy külön szertartások ,nagyon imádjuk mind3-an sokszor már ránk hül a víz olyan sokáig benne vagyunk!beteszek sok fürdős játékot és sokszor elfigyelem,hogy a férjemből pillanatok alatt gyerek válik mert ő is olyan beleéléssel játszik!Ezek olyan szép pillanatok és majd később ha kamasz lesz jó lesz ezekre a közös élményekre visszagondolni!Én nem találok ebben semmi különöset!Nállunk ez olyan magától értetődő!
Majd ha már a fiunknak kellemetlen lesz kkor nem fürdünk együtt!Ja és előtte mi is letusizunk Apával!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!