Tudom, hogy sokan dilisnek néznek emiatt, de én mégis félek tőle, hogy nem szeret a babám. Ennek van valóság alapja?

Itthon élünk a szüleimmel meg a testvéreimmel egy lakásba,mert hatalmas a házunk,és így még egy darabig könnyebb,mert jobban tudunk félrerakni,de előtört bennem egy érzés,most hogy már fél éves a lányunk.Mindenkinek ő a mindene,mindenki dajkálni szeretné egész nap.Persze mindig mellette vagyok,mert nem bírok még fél percre se tőle külön lenni,de ha itthon vannak szüleim meg testvéreim,állandóan el kérik,hogy hadd játszanak vele,meg sokszor csak addig volt nálam,míg megszoptattam,mert már kapták is ki a kezemből,hogy hadd böfiztessék meg.Ha szóltam,meg én voltam a buta,hogy örüljek neki,hogy mindenki foglalkozni akar vele,meg ennyire szeretik,de én meg úgy félek,mert úgy veszem észre,mintha mindenkihez sokkal jobban kötőde,meg mindenkinek akit meglát,sokkal jobban örülne,mint nekem.Tudom,hogy sokan hülyének néznek emiatt,de sokszor úgy érzem,hogy azt se tudja,hogy ki vagyok.Mert örül nekem is,de úgy vettem észre,mintha sokszor én már csak egy púp lennék a hátán,aki mindig ott van körülötte,és már teljesen megunt volna,és ha valaki megjön,meg szinte kitárt karokkal fogadja,hogy végre valaki,aki szórakoztat,és tök jól elvan velük.Pedig egész nap csak vele foglalkozok.Főzés közben is hozzá beszélek.Meg egész nap játszok vele.Mi lehet Vele .Nem szeret?Vagy nem tudja ki vagyok?