9 hós fiam nem kúszik és nem mászik. Baj lesz ebből? Másé hol tart ennyi idősen?
Ugyan így vagyunk 8 és fél hónaposan, én már nagyon aggódom, most viszem Dévény tornára, illetve először csak vizsgálatra és ha úgy ítélik meg, hogy menni kell, akkor járni fogunk.
Ebben a korban kúsznak, másznak, ülnek, felállnak a babák - legalábbis többségük.
nézd meg ezt, én így tanítottam meg ülni a lányomat, aki teljesen egészséges, csak lusti
http://www.youtube.com/user/mozgasfejlesztes#p/u/1/nRME1hQuvws
Azt mondják, ha már önálló nagymozgása van, tehát pl. gurulva közlekedik, akkor nagy baj nem lehet. De minden mozgásfejlődési stádium kimaradása utalhat valami részképesség elmaradásra, pl lehet valami tanulási nehézsége később az iskolában, diszlexia, diszgráfia stb. Az én lányom sem kúszott egy csöppet sem, és engem is nyugtatgattak, hogy van aki csak egyszer fogja magát és feláll, és elindul, de a gyógytornász ismerősünk elmagyarázta a helyzetet, hogy van ilyen, de ez nem jó. Anna mászni 7 hónaposan kezdett és akkortájt ült fel is. 9 hónaposan állt fel, 10 hónapos és kapaszkodva lépeget.
Egyébként a te picurid sincs elkésve, még 9 hónaposan is simán belefér, hogy elkezdjen mászkálni!!!
Nagyon egyetértek az előttem szólókkal!!
Az én kislányom is 9 hós volt amikor elmentünk Dévényes gyógytornászhoz. Nagyon örülök, hogy elvittem, mert onnantól rohamléptekkel kezdett mindent csinálni!
Hihetetlen volt, de már az első alkalom után négykézlábra állt, ringatózott, a második után már megindult a mászás, az ülés is egyre stabilabb lett, aztán felült..stb.
3 hónapja hordom és teljesen behozta a lemaradást, 1 évesen már csinál mindent, amit ilyenkor szoktak a babák, vezetve sétál, feláll, mászik ezerrel. Örökmozgó lett, előtte meg kis lusta volt!
Nagyon tudom ajánlani a DÉVÉNY TORNÁT, megéri!!!!
hova jártok (város) és mennyiért, ha megkérdezhetem? első vagyok
csak tudni szeretném, kb. mire számítsak.
Keszthelyre járunk, heti egyszer 3000Ft.
Az első alkalomnál nem kell megilyedni, de álltalában végigüvöltik a babák. Nem fáj nekik, csak kényelmetlen, hogy nyomkodják, forgatják, ráadásul egy idegen.
Én is majdnem együtt bőgtem a kislányommal, de mára már egy hangja sincs , elvan és mindig rámosolyog a gyógytornászunkra.
a lányom az egyik válaszoló gyerekével hasonló módon csinálta ennyi idősen, azaz tudott mászni, de egyszerűen nem szerette, ahogy meg tudott kapaszkodni valamiben felállt, vagy ülésbe felnyomta magát.
10. hós volt, amikor nagy nyögések közepette mégis el kezdett mászni. ez úhy történt, hogy a szoba közepére ültettem, semmi kapaszkodó nem volt a közelében, magára hagytuk, egyszer csak mászott ki hozzánk a konyha felé. Igaz ő nem gurult, hanem a "kúszás-nyújtózkodás-fenékdobás-felülés" techikájával közelítette meg az elérni kívánt tárgyakat. Szóval igen viccesen közlekedett és nem volt éppen haladós.
amint megtanult mászni, pár napra már kapaszkodás nélküli állást gyakorolta, egyensúlyozott, majd el is indult 11 hósan, így csak pár hétig mászott. de ennyi a mozgásfejlődésben elég, hisz megvolt a mozdulatsor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!