Anyukák, visszaszoktatok a cigire?
Nagyon ügyesek vagytok,akiknek sikerült megállnia.A terhesség alatt eszembe sem jutott,de a szoptatás alatt már nagyon kívántam,és ahogy abbahagytam nem tudtam megállni,pedig jó lenne.Büdös meg minden,de olyan jól esik:)
:(
2009. Január 28-án pozitív lett a tesztem, 31-én voltam dokinál, aki már biztosat mondott. Akkor mondtam el csak a páromnak, este, mikor hazajött, elszívtunk még 1-1 cigig, aztán elmondtam a nagy hírt és onnantól nem gyújtottam rá. Onnantól ő is csak a munkahelyén dohányzott, otthon, környezetemben nem. Ennek kicsit több, mint 2 éve, és nagyon jó így. :D
Azóta már ő is leszokott, tavaly decemberben teljesen.
Az én esetem elég érdekes, mert teljesen nem, csak néha :)
5 éve szoktam le, amikor terhes lettem a nagyobbik fiammal. Sokáig egyáltalán nem hiányzott, kb. 2 éves volt, amikor párszor rágyújtottam, de akkor is csak buli közben. Aztán terhes lettem a kicsivel és újabb 2 évig nem hiányzott.
Pár hete megkívántam, azóta kb. 2 hetente elszívok egy 1/2 szálat, nekem ez pont elég. Ha elmennék bulizni és innék is, akkor talán többet cigiznék, de hétköznap, főleg a gyerekek mellett egyáltalán nem hiányzik.
Nagyon elítélem azokat a szülőket, akik a gyerekek mellett cigiznek! Oké dohányozzon, de ne a gyereke mellett!!!!
Hála Istennek teherbeesés előtt 4 hónappal volt egy légmell miatti tüdőműtétem, abban a pillanatban leszoktam. Még a memóriámból is törlődött, hogy valaha szívtam.
Nem tudom, mi lett volna, ha ez nincs.. le tudtam volna szokni a baba miatt?
Hát Isteni megoldás volt, de soha többé nem gyújtok rá, mert akkor 1 szál, és végem! Akkor visszaszoktam abban a pillanatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!