Hogyan lehet egy egy hónapos baba anyukáját helyre tenni? Elég gázos dolgokat csinál a babával.
Ez számomra megdöbbentő!!!
Szerintem az apukának kéne hatni rá. Talán rá hallgat, de ha egyik családtagra sem akkor először jól felpofozni és mindenképpen elvenni tőle a babát legalább addig míg a manó meggyógyul mert ebbe bele is halhat a baba.
Valahogy finoman, óvatosan mondd meg neki, hogy véletlen se essen rosszul neki, hogy beleszólsz!!!
Amikor annak idején én szültem, akkor általában nagyon pipa voltam arra, aki meg akarta mondani, mit hogyan csináljak a gyerekemmel. Egy kivétel volt: annak örültem, ha valaki sok szeretettel, kedvesen, óvatosan mondta el, hogy ő például így és így csinálta. De aki meg akarta mutatni, hogy egy pici babának hogyan "kell" a lepedőjét megigazítani, azt majdnem kidobtam a lakásomból!
Szóval: óvatosan. Tudod, a szülés után a nők elég labilis érzelmi állapotban lehetnek. (Én is abban voltam.)
Szia!
Szerintem is nehéz megmondani egy anyának, hogy valamit nagyon rosszul csinál. Én is összevesztem édesanyámmal is, megbántottam szegényt sokszor, mikor nem egyezett a nevelési elképzelésünk, pedig ő is csak jót akart. Ha hány és megy a hasa, szerintem arra a doki is azt mondaná, hogy szoptassa sokat, nehogy kiszáradjon, bár ha így van, mindenképpen orvosnak kéne látni, mert ez nem túl jó! A hasfájásra, takaróra mindenképpen nagyon-nagyon finoman kéne rávezetni, Pl. Mi lenne, ha esetleg megpróbálná valahogy másképp? Nem beleszólni akarsz, csak esetleg talán az a baj, hogy nagyon be van bugyolálva. A csecsemőhalálozás egyik oka a túlöltöztetés!!! A fejével meg nem is tudom... ő nem látja, hogy deformálódik? Én mindig néztem, nehogy baj legyen, szerencsére az én kisfiam sokat forgatta magától, így nagyon szabályos buksija lett. Jó ötlet az apukát bevonni, hátha vele tudsz beszélni és talán ő tényleg jobban tud hatni rá.
Remélem sikerrel jársz!!!!
Már próbálta a család fimoman, de nem lehet hatni rá. A védőnője sem lehet túl jó, szerinte az infacol is csak tápszeres babáknak jó és az anyatejes baba nem nyel levegőt!
Már tényleg nem tudom mit csináljunk vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!