Szoktatok a babátoknak Pangasius halat adni?
A pangasisus magyarul cápaharcsa.
nincs erős halíze.
egyszer biztosan adhatsz neki többször is lehetne de fő a változatosság.
Igen adtam és mostanában is adok mert az egész család szereti.
Bosánat az offért!
Én kétszer próbáltam, mindkét alkalommal találtam benne szálkát, így nem mertem adni belőle a lányomnak. Melyik típust veszitek? És tényleg nincs benne szálka?
Én emiatt eddig csak tonhal konzervet adtam az 1 éves lányomnak, az is finom, de mást is próbálnék!
utolsónak: bármilyet veszel, mindegyikben előfordulhat szálka, abban is,amelyikre rá van írva, hogy szálkamentes
én szétszedem a kezemmel mielőtt odaadom neki, és kiturkálom belőle a szálkákat
Köszönöm szépen a válaszokat!
Azóta picit utána olvastam, és sok helyen nem túl jókat írnak erről a halacskáról. Mármint nem a halról, hanem amilyen körülmények között tenyésztik őket.
Igazából tudom, hogy sajnos minden amit megeszünk valamiért káros.
Csak most annyira megörültem, hogy eszi. Pár hónapja Anyósoméknál már kóstolta, de mennyiséget igazából a mai napon evett belőle. Olyan válogatós, a hússal nagyon hadilábon állunk, és örültem, hogy végre valamit jóízűen elfogad, megeszik.
Hát igen........a szálka. Én imádom a halat, de kizárólag a pontyot. 3 éve kemény fuldoklásban törtem ki, és azóta nem eszem, pedig időnként szinte remegek érte.
A Pangásiusban még nem csalódtam. Én még tényleg, soha nem találtam benne szálkát. Vagyis inkább a Férjem véleményére alapozok, mert ő náluk már nagyon rég óta terítéken van ez a hal, én nemrég óta ismerem.
Azonban én is bizalmatlan vagyok, és mielőtt adom a Kicsikémnek alaposan áttapogatom.
Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!