Pontosan hogyan kell értelmezni és alkalmazni a "ne hagyjuk sírni a babát" elvet?

Én úgy értelmeztem, hogy ha sír, akkor ne hagyjuk magára.

Mivel nem volt célom, hogy teljesen magamra szoktassam, így amikor sírt, akkor bementem, megsimogattam, és amikor megnyugodott, akkor újra otthagytam. Egyedül sosem sírt, de úgy, hogy mellette voltam, úgy előfordult, viszont gyorsan abbahagyta, mihelyt rájött, hogy simogatásnál, meg egy kis ringatásnál (szigorúan fekve) többet tőlem nem várhat.

Ha ott vagy a szobában, és beszélsz hozzá, miközben ő sírdogál, az nem számít sírni hagyásnak.Az a sírni hagyás, ha kitartóan sír, és pl. rá van csukva a szoba ajtó, a szülő nem megy be hozzá, csak várja, hogy majd csak elhallgat, álomba sírja magát.Ne felejtsd el, hogy jogod van enni, inni, pisilni stb.Ha sír egy-két percet, semmi gond.Ha bemész hozzá, megsimogatod, megpuszilgatod, és próbálod megfejteni a sírás okát, az nem sírni hagyás!!

Ha fél órája üvölt, az az! Én amikor sír, mindig megkeresem az okát.Ha éhes, krokodil könnyeket hullajt.Ha fáj valamije, hullámokban kezd el sírni.Minden sírása más, és biztos te is tudod értelmezni a babád sírásait.Persze olyan is van, hogy csak hisztizik, semmi különösebb oka nincs.Egyetlen dolgot nem szabad, hagyni a gyereket szenvedni!Ha keservesen sír, annak mindig oka van!Nem rég olvastam, hogy a gyerek képes elveszíteni a bizalmát a szülő felé, ha sírni hagyják, ami nehezen szerezhető vissza.Ő még csak egy pici baba, egyedül így tud kommunikálni a szülőkkel, és ha figyelmen kívül hagyják, azt tanulja meg, hogy az ő éhsége, fájdalma, fázása stb. nem fontos a szüleinek. Így értsd!

Én úgy sem hagytam sírni, hogy ott voltam mellett a szobában...nem volt szívem.Mondjuk nem is annyira sírós már, de ha csak úgy tud elaludni sírás nélkül, hogy az ölemben van, akkor úgy elaltatom, aztán leteszem és megyek csinálom a dolgom.De sokszor van, hogy rajtam alszik, aztán hétévgén pótolok be dolgokt, mikor apa játszik vele.

Most még így elvagyunk, de 2., 3., vagy többedik babánál nem tudom mi lesz...Minden esetre nem tudom sírni hagyni.

A sírni hagyás az, amikor sírni hagyod a babát, és nem adod meg neki azt, amire épp akkor szüksége lenne: téged. Ha pl az ágyában sír, és te ott vagy mellette és mégsem veszed fel, az neki még sokkal rosszabb, mintha nem lennél ott. (A poszichológusok szerent.) Hiszen látja az anyját, de az mégsem segít...

Ha vannak dolgok, amiket muszáj megcsinálni, akkor rangsorolsz. Vagy nem csinálod meg, vagy akkor csinálod meg, amikor a baba alszik, vagy úgy csinálod, hogy közben a baba rád van kötve hordozókendőben. De a gyereket nem hagyom sírni, semmilyen körülmények között. Nincs az a házimunka, ami a babámnál fontosabb. Ha már sír - pl mert fogzik, vagy a hasa fáj -, akkor mindenképpen az ölemben sírjon, ne a kiságyban letéve.

Érdekes, én egy pszichológustól sem hallottam az előbbi variációt:DD

Nekem azt mondta a doki, hogy ha ott vagyok, és vigasztalom, simogatom, akkor a gyerek tudja, hogy számíthat rám, csak nem veszem fel. Ebből azt tanulja meg, hogy anya mindig ott van, és számíthat rá, de nincs minden úgy, ahogy ő gondolja.

Én ezzel értek egyet, ugyan miért lenne rosszabb egy anya, aki nem vesz fel, de mellettem van, és vigasztal, és tudom, hogy nem vagyok egyedül, mint egy olyan anya, aki ott sincs, és magányosan sírdogálok?

Fogalmam sincs, honnan szerezted ezt az előbbi infót, de az tuti, hogy nem szakembertől.

Akkor kapaszkodj meg: már kísérleteket is végeztek a témában, azt vizsgálva, hogy mennyire stresszes egy kisgyereknek, ha az édesanyja mellette van, de nem reagál rá, nem veszi ölbe, ha a baba ezt igényli.

[link]

A Fapofa vizsgálati eljárás során megkérik az édesanyát, hogy beszélgessen csecsemőjével a szokásos módon, majd ezt megszakítva arcán semleges kifejezéssel, mozdulatlanul nézzen a babára. Az utolsó szakaszban az anya ismét felveszi a kapcsolatot a gyermekkel, megpróbálja folytatni az interakciót. Ezt a laboratóriumi kísérleti tesztet 2-9 hónapos csecsemőkkel szokták elvégezni, első hallásra nem tűnik túl megterhelőnek. Azonban ha valaki kipróbálja, egyből rájön mennyire nehéz akár 1 vagy 2 percig is mozdulatlan arccal nézni a beszélő, grimaszoló, hablatyoló gyermekre. A vizsgálati eredmények szerint az édesanya érzelmi hozzáférhetetlensége - tehát amikor nem reagál gyermeke jelzéseire - nagyobb stresszt jelent a gyermeknek, mint akár a fizikai fájdalom, akár az anya távolléte.

én úgy értelmezem hogy sokáig, kiborulásig, hányásig nem hagyjuk sírni.ha pl az esti lefektetésnél nem akar egyedül aludni és emiatt sírni kezd, maradok, simogatom, nyugtatom,ha nem megy, felveszem, ringatom és mikor már majdnem alszik visszateszem az ágyba. ha néha fel-fel sír nem rohanok kikapni az ágyból hanem 1-2 korty teával megpróbálom megnyugtatni(nekünk bejön) majd visszaalszik.persze ha ez hangos üvöltés, akkor kiveszem, hisz minél többet sír, annál jobban felspannolja magát, és akkor még nehezebben alszik el.

ha csak nyöszörög, várni kell, hallgatózni, lehet visszaalszik.de keserves sírást nem szabad hagyni, hanem meg kell találni az okát és segíteni neki.nekem ez a véleményem