Anyukák! Mi volt eddig a legnehezebb számotokra az anyaságban?

Hát nekem nem fizikailag volt nehéz éjszakám vele hanem lelkileg:(Az amikor 2.5 hónaposan egy éjszakán keresztül infúzióra volt kötve a kislányom:(

amikor kiderült hogy súlyos gyógyíthatatlan beteg, aztán pár nap kórház után felvidultunk, hogy egyszerű a kezelése, lám sokan évtizedek óta élnek ezzel a bajjal és ma korszerű technika. És most eltelt már egy félév és sehol nem tartunk a kezelésében. Még a kiutat sem látom az alagútból.

hát eddig szerencsére semmi nagy tragédia nem történt velünk, eddig azok voltak a legnehezebbek, h mikor taknyos volt ,lefogni és erőszakkal kiszívni az orrát :( meg a rengeteg éjszakázás (nagyon rossz alvó), és hát apával a házas élet, ami előtte minden nap volt, most ha heti 1 akkor már jók vagyunk :( remélem ennél nagyobb problémám nem is lesz életemben!!!!!! és tudom h ezek piti dolgok másokhoz képest :(

Nekem az első gyerekem születése utáni nap. Másfél napi vajúdás után sikerült megszülnöm a kislányomat. Akkor már két éjszakát nem aludtam. Az elsőt ugye végig vajúdtam, a másodiknál pedig az élmények és a csecsemőosztály melletti kórteremnek köszönhetően nem sikerült. Aztán reggel a vizit után közölték velem, hogy besárgult a gyerekem. Vigyem kék fény alá. Mondtam, hogy rendben, de semmi mást nem mondtak. Szinte egész nap a csecsemősöknél volt, nem is engedték szoptatni. Este elmentem zuhanyozni, úgy kopogtak ki a fürdőből, hogy azonnal menjek, búcsúzzak el tőle. Vitték az intenzívre. Ott közölték velem, hogy olyan mértékben sárga már, hogy vércserére lesz szüksége, de az nagyon kockázatos. Teljesen összeomlottam. Kiküldtek az osztályról, mondván, hogy nekem ott nincs hely, maradjak az ajtó előtt, majd szólnak ha történik változás. Egész éjszaka ott vártam, nem jöttek ki. Hajnalban bekönyörögtem magam, hogy tájékoztassanak. Nem csináltak vércserét, de még mindig válságos a gyerek állapota. Másnap be sem engedtek, csak délután. Elintéztek annyival, addig, hogy sárga, majd szólnak, ha lesz valami. Én végig bőgtem az egész napot. Mikor beengedtek hozzá, még meg sem foghattam. Kaptam fél órát, hogy nézzem. Harmadik nap engedték meg, hogy megfoghassam, megpróbáljam szoptatni, de elutasított. Már teletömték tápszerrel. Onnantól kezdve még 5 napig volt intenzíven. Háromóránként mehettem szoptatni, de mindig elutasított. Fejtem a tejem, de azt csak akkor kapta, ha én etethettem. A csecsemős nővérnek egyszerűbb volt a tápszer, nehéz lett volna a hűtőből kivenni. Végül is kapott antibiotikumot, kék fény alatt volt és ennyi. Hál' Istennek. 8 naposan mentünk haza. Olyan volt, mintha börtönből szabadulnánk. 6 hetes volt, mire sikerült rávennem, hogy szopizzon. Nagyon rossz élmény volt.

Úristen csajok,inkább nem is írok semmit.Az én nehéz napjaim eltörpülnek a tieitek mellett.Nagyon sajnálom,tényleg.

Valóban vannak szomorú esetek is. Nekem persze ehhez képest sétagalopp az életem, de mégis szinte mindennapot nagyon nehéznek érzek. A múltkor sikerült egy gyomorrontást összeszednek, szerintem jobban fájt a hasam, mint szüléskor, nekem az volt eddig a legnehezebb a 14 hónap alatt.