Hogy lehet leszoktatni az éjjeli ivásról?
Mennyire sokszor? 1-2 vagy több?
A sok ivás cukorbetegséget is jelenthet.
Kisfiam 8,5 hónapos korától kezdve minden éjszaka az ágyába bekészítettem neki csöpögésmentes csőrösbe vizet, mivel onnantól ki tudta magát szolgálni, nem kellett felkelnünk hozzá. Persze nyáron a nagy melegben sokszor előfordult, hogy még egyszer meg kellett töltenem az itatóját, és egyúttal cserélnem is kellett rajta pelust. Már azt hittem, hogy az életben nem fogom tudni leszoktatni az éjszakai ivásról.
De most másfél éves, jön a szemfoga, és szanaszét rágta a szilikonos csőrösét, így vettem neki egy merev fejű csőröst. Ezt rakom be éjjel az ágyába, és ebből egyetlen árva kortyot sem iszik, de nem is kelt fel minket, nem kér inni.
Tehát bírta volna ő eddig is víz nélkül, de megszokásból ivott. Most, hogy tudja, csak ez a csőrös van, nem kell neki a víz éjszaka. Pedig mondom, korábban sokszor előfordult, hogy 6 deci vizet ivott meg egy éjszaka alatt!!
14:27-nek!
Ez nem tragédia,viszont nem olyan kellemes éjjel töbször felkelni csak azért mert megszokott valamit amit nem lenne muszály.Mellesleg ez azért sem olyan jó,mert ha iszik éjjel nem ám olyan könnyű megnevelni a szobatisztaságra.De persze biztosan tudod,hogy ez az egész nem akkora tragédia hiszen te is éjjel töbször felkelsz hogy megitasd a csemetédet és kelsz fel úgy,hogy hisztizik...
Első vagyok. Nyugi kedves kérdező ne húzd fel magad, majd mindenki szépen megtapasztalja a gyermeknevelés nehézségeit is. Aztán szépen rájön, hogy az nem is úgy van, ahogy Móricka elképzelte.
Amúgy azt a variációt én is próbáltam, hogy pici vizet rakok az üvegébe, de ha azt megissza, újra kér pár óra múlva, max. annyi, hogy legalább nem iszik meg egy vödörrel. Ha meg mellé rakok az ágyába egy teli üveget, hogy szolgálja ki magát, ha szomjas, azzal annyi az össz probléma, hogy addig issza, amíg van, és ugyanúgy kezdődik elölről a móka, de akkor már átázott pelussal. :) Szóval nem egyszerű.
14:27 vagyok. Kedves kérdező, nem akartalak oltani, ha megsértettelek, bocsánat.
Ikreim vannak, kétévesek, fel szoktam kelni hozzájuk minden éjjel többször is. Egyiküket sem hagytam soha sírni. Nem a partvonalról osztom az észt, csak azt tapasztaltam, hogy ennél sokkal problémásabb dolgok is vannak a gyereknevelésben. :)
Értelek én:)De mivel nekem is jön a második babám jó lenne legalább ezért nem felkelni éjjel nem mintha nehezemre esne,de könnyebb lenne..igazad van angyobb probléma is van ennél..mint pl.nálunk is az hogy velünk alszik..bár ez sem olyan nagy mert nekem hiányozna is ha nem lenne mellettem...
Na mind1..majd leszokik valahogy...és én sem akartalak megbántani
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!