Mennyi idős kor után nincs már szüksége a babának anyatejre, vagy tápszerre?
Úgy értem 6 hónaposan elkezdjük a hozzátáplálást. Mikor van, hogy már jó, ha csak szilárdat kap a baba?
Tápszert nem szeretnék adni neki, ezért szeretném tudatosan csinálni, hogy mindenképpen legyen tejem.
Bocsi, de az "úgy tudom, utána lehet csak egyebekkel etetni" dolog nem túl nagy hozzáértésre vallott.
Ez sajnos nem úgy működik, hogy mindent megteszek, hogy legyen tejem, és akkor lesz is (ugye a kérdező kérdése ebből indult ki, hogy mindent meg fog tenni, és nem akar tápszert adni). Én is megtettem mindent, mégse volt tejem, csak 5 hónapig. A gyerek meg nem éhezhet! Tehát ha tápszert KELL adni, akkor KELL adni és kész.
Teljesen igaza van az utolsó válaszolónak. Én is megszenvedtem a tej hiánnyal, de hiába gyötörtem a mellem, fejtem ész nélkül semmi, de szó szerint SEMMI hatása nem volt. Persze, akarni kell mert sok minden fejben dől el, de ha nem megy nem kell foggal-körömmel ragaszkodni a szoptatáshoz. A tápszer nem méreg! 5 hónapos kora óta kapja a fiam és az égegyadta világon semmi baja nincs tőle. Sokkal jobban érzem magam amióta megbarátkoztam a gondolattal, hogy nem tudom már szoptatni. Nem vagyok idegbeteg és a napon nem csak a fejésből áll. Inkább legyen tápis a gyerek és legyen egy normális anyja mint hogy szívja a semmit a mellemből, éhezzen és legyek idegbeteg, hogy képtelen vagyok jóllakatni a gyereket.
Sok sikert kívánok neked a hosszú szoptatáshoz kedves Kérdező és kívánom, hogy sikerüljön addig szoptatni a babád ameddig szeretnéd, de ha véletlenül nem sikerül akkor se ess pánikba, hidd el nem éri meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!