Akinek ilyen huncut babája van, az hogyan éli meg a mindennapokat?

Kettővel előttem írónak:

Nem minden baba egyforma!!! Én picikoromban szépen eljátszottam EGYEDÜL és anyukám mindent el tudott mellettem végezni. A párom izgága volt és egy pillanatra sem lehetett egyedül hagyni. A kisfiúnk ugyanilyen lett! Nem fogom hagyni, hogy lilára bőgje a fejét - már próbáltam - minden nap. Nehezebb ugyan , de meg lehet így is oldani azért a házimunkát.

A hárommal ezelőtti hozzászóló vagyok.

Igen, a 3.5 hós baba még nem érti meg, állítólag (gyerekpszichológus szerint) 7 hónapos kortól már lehet próbálkozni az ordításos leszoktatással, ők már felfogják, hogy az ordítással semmit nem érnek el :)

A legjobb az, ha születéstől így neveljük, nekünk bevált.

Hozzáteszem: SZERINTEM. Félreértés ne essék, egyáltalán nem vonom kétségbe, hogy jó anyák vagytok!

Szia!

Nekem 8,5 hónapos a babám, és általában velem van, MINDEN HÁZIMUNKÁT ELVÉGZEK. Jön-megy, kúszik-mászik, ehhez szokott hozzá, mindenbe csempészek egy kis játékosságot. Ő is általában dajkálva volt, sokat foglalkoztunk vele. Én nem hagytam sírni sohasem! Akkor eszik, amikor éhes, akkor alszik, amikor álmos, nincs konkrét napirendünk, de vannak kialakult dolgaink. Amint olvastam itt, mindenkinek más a nevelési elve. Azért én nem azért szültem a babámat, hogy órákra magára hagyjam, és még a kajáját is a hordozóba kapja meg, azért ez engem mellbe vágott! Én szeretem ha bújós, de nem anyafüggő! És sokszor egyedül s jól elmatat!

Kedves kérdező, én úgy oldottam meg, hogy a babához alkalmazkodtam. Vidd magaddal hordozóba, kenguruba mosogatni, teregetni, vidd a játszószőnyeget, és tudtok együtt főzni. Meg tudod oldani, nyugi! És pihenj egy kicsit, amikor a baba is alszik!

Minden jót!

Utolsó vok. Aztán gondolkodtam rajta, és kifejtem miért is szorongtam, hátha jó példa lesz. Mindig úgy éreztem nem szeretnek igazán, és mindig meg akartam bizonyosodni róla ezért kb 10 éves koromtól állandóan kérdeztem anyut aput, hogy szeretnek e. Erre ők, hát hogyne, hogy kérdezhetsz ekkora butaságot. DE ÉN NEM HITTEM EL. Mindig egyedül éreztem magam, mert akkor is elvárták, hogy egyedül szórakoztassam magam. Aztán 13 éves koromtól állandóan fájt a fejem. Neurológushoz jártuk meg ilyenek.De nem derült ki, hogy bajom lenne, csak később a pszichológusnál.

Ebből azt akartam kihozni, hogy egyes gyerekek jobban igénylik a szeretetet közelséget, mások meg nem, de vannak olyanok is mint én akik eltűrik és később rejtett betegségként jelentkezik. Ezen gondolkodjon el azért mindenki.

Kedves kettővel előtte szóló!

Én vagyok az a bizonyos apuka, akihez írtál, és nem tartalak benneteket rossza anyának, fel sem merült bennem, esküszöm. Csak kicsit másképp látjuk a dolgokat. :)

Kedves előtte hozzászóló,

Nem tudom, hogy most nekem szántad e, amit írtál.

A gyerekem egyáltalán nem rohadt a járókában (sőt, nem is járókában volt, hanem egy nagy, meleg szőnyegen, körülötte színes játékokkal), rengeteget foglalkoztunk, foglalkozunk vele, miért gond az, ha az anyja meg tudott mellette főzni, takarítani és nem kell folyton a gyerek szájában benn? :) A gyereket önállóságra próbálom nevelni, de konzervatív elvek szerint. Amit nem lehet, nem lehet, amihez nem nyúlhat, nem nyúl. Sokat beszélgetünk vele, kiváló, ritka harmonikus a kapcsolatunk, örömmámorban úszik, amikor hazamegyek melóból. Biztos vagyok benne, hogy később is jó barátjának fog tekinteni, és szoros bizalmi kapcsolatunk lesz köztünk. Tudjátok, nagyon sok gyerek (3-4-5 évesen, de ismerek ilyen 14-15 évest is), akinek arra jók a szülei, hogy pénzeljék, meg kiszolgálják, mindenféle tisztelet nélkül. Mi egyenlő partnerek leszünk a gyerekkel, ez az elsődleges célom, ha az kell, hogy a gyerek fenekére verjek, ha hisztizik, akkor (nagyon néha) odacsapok. Lehet, hogy én vagyok maradi? :)

OK, tudom, ezek közhelyek, mert mindenki ezt akarja, de miért nem alakul így a meghitt gyerek-szülő viszony mostani fiatalok 90%-ánál?

Lehet, hogy magamból idnulok ki. Nekem a fenekem ki volt otthon nyalva gyerekkoromban, de mégsem alakult ki köztem és szüleim között semmiféle baráti viszony, soha nem mertem a porblémáimmal hozzájuk fordulni, nagyon eltávolodtunk egymástól. Ezt szeretném elkerülni...

Bocs, ha hosszú voltam.

Kedves Apuka! Egyik szavával üti a másikat. Először még a járókába de gyors javítás és már játszószőnyegen, hát...

Amúgy meg az első válaszában közhelyesen írta, a másodikban meg ügyesen korrigált. Kissé gáz de mindegy. Amúgy meg persze, hogy örül a gyerek ha hazaér és meglátja, hisz minden gyerek ilyen. Alapvetően szereti a szülei. Na de mindegy, mindenki nevelje belátása szerint, csak nem kell a kioktatás. Önállóságra nevelés meg nem 3 hónaposan kezdődik!

ÖÖÖ, milyen szavammal cáfolok mit? Járóka: először volt a szőnyeg, amikor még nem tudott kúszni, meg gurulni, aztán jött a járóka. (ez valóban tök "lényeges" dolog, köszi, hogy szóltál).

> Na de mindegy, mindenki nevelje belátása szerint, csak nem kell a kioktatás.

Akkor minek tette fel a kérdését a kedves kérdező? :)

Én nem oktatok ki senkit, csak elmondom, hogy velem mi a szitu, első hozzászólásomban csak a kérdésre válaszoltam (legalábbis igyekeztem). Az utolsó válaszom már nem konkrétan a kérdésre volt válasz, hanem egy hozzászólásra.

> Önállóságra nevelés meg nem 3 hónaposan kezdődik!

Igen, ha te mondod, akkor természetesen így van, elnézést, én láttam rosszul a dolgokat.