Akinek későn indult el a babája, hány hónapos volt? Kisfiam 14 hónapos de nem akar menni.1-2 lép ha fogom a kezét aztán, leül, mászik tovább. Próbálom sétáltatni, de nem akar.
Nálunk amelyik baba nem indul el 15 hós koráig azt fejlődésneurológiára kell vinni!
Bár biztos jártok/vagy legalább egyszer voltatok gíógítornásznál és ő mondta!De a gyerekdoki adja a beutalót!
Párom egy évesen több szavas mondatokban beszélt,de az első lépéseket csak 16hónaposan tette meg.Kisfiam 12,5hónaposan lépet egyet-kettőt,rá 2hétre pedig szaladt.Most 17 hónapos,viszont egy mukkot sem mond a hablatyon kívűl!Akkor én most neurológushoz,pszichológushoz vagy logopédushoz vigyem?
Sehová!Majd fog beszélni úgy ahogy a te kisfiad is fog szaladgálni!Ne idegeskedj ezen!Ne erőltesd,elindul majd magától.:) Győzd majd elkapni!:)))
Az én fiam holnap lesz 15 hónapos, és már több, mint egy hónapja elindult, viszont 4-5 lépésnél nem megy többet egyszerre, azt is ritkán (heti 2-3-szor).
Itthon néha eszébe jut, de továbbra is többnyire négykézláb közlekedik. Én soha nem vezetgettem, csak miután elindult, de ő sem rajong érte.
Én egyelőre nem aggódom, magas, erős testalkatú kisfiú, lehet még nem bírják a lábai hosszú távon......
Kedves 3.!
Az elindulásról volt szó, nem a beszédfejlődésről!Az teljesen más!
ha 3 éves korára nem szólal meg akkor kell orvoshoz vinni!Szintén gyerekdoki ad beutalót!
És nem rosszindulatból írtam a fejlődésneurológiát, az ország 90%-ában ez a szabály!
az én fiam 13,5 hónapos, csak négykézláb közlekedik, feláll, kapaszkodva lépeget, de el nem engedi, amit fog, a világ minden kincséért sem. vezetve sem hajlandó 1-2-nél többet lépni. nagyon későn, közel 10 hónaposan tanult meg egyáltalán felülni, rá 1-2 napra mászni, addig csak kúszott. 11 hónapos kora óta feláll, de itt le is ragadtunk!
beszélni sem beszél, csak mutogat és kiabál, ha akar valamit.
a dokink azt mondta, nincs vele semmi baj, csak ő egy kis Pató Pál, nem sieti el a dolgokat:(
tegnap 18:47-nek!
Én sem rosszindulatból írtam!Nem a te válaszodat figuráztam ki,ha így értetted volna!Tisztában vagyok a kérdéssel!Csak példának írtam a beszédet,arra rámutatva,hogy minden gyerek más és nem kell egy 14-16 hónapos gyerekkel mindenféle vizsgálatra rohanni,mert a szomszéd baba már csinál dolgokat amit a mi babánk még nem!Kicsit kezdünk türelmetlenek lenni,nem gondoljátok?Add Uram de már,én is akarom,most azonnal...stb.Csak egy vélemény volt.De itt minden2.kérdésnél kialakul egy teljesen más téma.Ha valaki nem ért egyet a másikkal,ki van cikizve,le van hurrogva,pontozva!Miért???
Nem azért van ez az oldal,hogy kikérjük egymás véleményét tapasztalatát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!