Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hiába próbálom betartani,...

Hiába próbálom betartani, amit a doki mondott, így sem eszi a főzeléket. Hogyan vegyem rá, hogy megegye? 8 hónapos lesz 30. -án.

Figyelt kérdés

4 hónapos kora óta vagy semmit, vagy nagyon minimálisan hízik. 3400-al és 52 cm-vel született, s 7 hónaposan volt 6580 g és 72 cm.

Mivel nem nagyon eszik főzeléket, csak szopizik, így a doki azt javasolta, hogy napközben ne szoptassam gyakran, mert volt, hogy 2-3 óránként cicire tettem, hanem egy nap 3-szor, s a többi szoptatást tegyem estére, mivel este is gyakran felkel, az neki elég. De szegénykém inkább azt kérné. Csökkentettem, de ugy sem eszik több főzeléket. S van, amikor sajnálom, s megszoptatom, mert nagyon akarja a cicit. Szeretném is sokáig szoptatni, de nem tudom hogy vegyem rá, hogy egyen többet.

Ha aodk neki cicit, ha nem tízórai után hagyom el direkt a szopit, ami néha összejön, de ugyan úgy nem eszik főzeléket. Otthon pár kanállal, max 3-mal sikerült megetetnem vele, de csak a szájába összegyűjti, s kikőpi. Most nagyszülőknél vagyunk, 400 km-re otthonról, s ma pl egyáltalán nem ette. Sírt, amint közelítettem.

Tízóraira gyümölcsöket szik, ebédre próbálok adni neki főzeléket, de nem jön össze :(

Uzsonnára meg tejpépet. Azt vagy elfogadja vagy nem. Otthon többnyire elfogadta, de itt nem nagyon. Hordozóban etettem otthon, mert még nem tud ülni. Itt babakocsiban. Anyáék szerint kényelmetlen az úgy neki, meg nem tud hintázni, mint a hordozóban, s nem is nagyon lát ki belőle oldalra és hátra, ahogy a hordozóban, s az lehet a baja. Ma hogy ebédelni nem nagyon ebédelt, s szopit se nagyon kért, így délután fél óra csúszással kapta a tejpépet, s nagy adagot megevett, de úgy, hogy most nem babakocsiban volt, hanem a hugi ölében. Úgy elfogadta. Szerintük azért. Hát nem tudom, próbáljuk meg így holnaptól? S ha így etetem, nem lesz gond, később ha hazamentem, hogy ott ezt nem tudom megoldani, h valaki ölében legyen? Ha 2 hétig ehhez fog hozzászokni?


Ti mit csináltatok, ha voltatok hasonló helyzetben, hogy a babátok elfogadja a főzeléket?

S nem tudom számít-e de szerintem jöhet a foag is mert eléggé rágcsál, s a mellbimbómat is nagyon harapdálja. Az alsó kettő 6-7 hónaposan jött ki.


2011. szept. 24. 23:01
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:

Nem voltam hasonló helyzetben, de én azt próbálnám, ha a gyümit eszi tízóraira, akkor gyümis zöldséget adnék, és fokozatosan csökkenteném a gyümit, és növelném benne a zöldséget. Ha az almát szereti, alma-sárgarépával kezdenék. A fiam imádja. Először több almát bele, kevés répával, hogy egy kicsit más legyen, de mégis almás. Ha megeszi, akkor másnap nagyobb arányban répa, köv. nap megint, amíg nem csak répa lesz. Ha már azt eszi, akkor ahhoz egy kis krumpli, utána kicsit több, amíg nem lesz elég krumplis a sárgarépa. Utána már talán könnyebb, ha ismerős ízzel kevered.

Lehet, hogy hülyén hangzik, de elején a fiam sokszor kapott krumplit őszivel. A barackot biztos szereti, azt szeretik a babák. Ahhoz kevés krumpli, aztán növelve a krumpli mennyiségét, hogy megszokja, megegye, mint ahogy a répánál írtam.

Én így vezettem be a főziket, most 6 és fél hós, nemrég kapott először csirkét krumplival, na azt már elsőre imádta.

2011. szept. 24. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:

Ja, és idegen helyen ne erőltesd. Anya közelsége kell neki, hiszen nem otthon van. :)

Majd otthon próbálkoztok.

2011. szept. 24. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:

Nincs baj a súlyával, az én lányom is ekkora volt ennyi idősen. Az orvos szerint ő ilyen típus, ha egészséges, nem baj, hogy picike.

Ne vedd el szegénytől a cicit szerintem most, hogy számára idegen helyen vagytok! Furcsa neki a környezetváltozás, azért nem eszik még annyit sem, mint máskor! Nem fog hozzászokni, hogy más ölében eszik, mert nem olyan pici már, tudja, hogy ez a szituáció ehhez a helyhez kötődik, otthon az otthon. Persze, hogy nem eszik a babakocsiban, mert megszokta a hordozót. Etesd a hugi ölében, aztán otthon minden visszakerül a régi kerékvágásba! Tudom, hogy számodra nem idegen ahol most vagytok, de neki az, hidd el! Ne erőltess most semmit, hadd nyugodjon meg, szokja meg a környezetet!

Valahol olvastam, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem olyan nagy baj, ha egy baba a gyümölcsöket jobban szereti, mint a zöldségeket. Összetétel, vitaminok alapján mindegy melyiket részesíti előnyben, mert mindenből van ebben is-abban is. Tehát ne erőltesd a főzelékeket, csak finoman kínáld vele újra és újra,majd megszokja ízüket! Azért furcsa neki, mert nem édeskések, mint az anyatej, ellenben a gyümölcsök igen. Az én kisfiam is inkább gyümölcspéppel szereti a husit is, nem aggódom ezen. A lányom meg csak a spenótot szerette annak idején, aztán végül lassan megszerette a többit is.

Minden jót nektek!

2011. szept. 24. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:

Szia


kislanyom pont igy volt mint a Te kicsid, cs O a tapszerrel.

Most elmult mar 1.5 eves es ha hagynal ellenne egesz nap tapszerrel.

Amikor fogzik nem is fogad el mast csak folyekony dolgokat.

Szerinem kinalgasd es csak elfogadja egyszer.Ha eroltetetd es gorcsosen akarod erezni fogja az etkezes koruli fesztultseget es meg annyira sem fog enni.

17 honapos volt a lanyom amikor eljutottam oda, hogy azt mondtam, hogy lesz.rom, hogy eszik vagy nem.Eletettem a kajat nem kanalazgattam neki, nem adtam a falatokat a szajaba.Ha csak turkalta akkor turkalta egy ido utan elvettem tole az etelt es mehetett jatszani.Nagyon furcsalta, hogy nem akarok repuloztetni semmit a szajaba stb.Kb 1 het utan el kezdett enni.Mar ott jarunk, hogy gyerekzar van a huton, mert mindent osszeeszik..olyat amit nem kene (pl egyszer jon be a nappaliba es egy gulyaskremes tubust szopogat, meg egy mareknyi vajat tomott be az arcaba)

Azota szepen eszik (ha meg nem akkor majd eszik a kovetkezo evesnel).

Szerintem O is erezte, hogy gorcsolok az eves teman.

Remelem gyorsan megoldodik a helyzet :)

2011. szept. 24. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
29%
Nem kotekedes keppen kerdezem meg, de 8 honaposan miert nem tud meg ulni? Szerintem neked se esne jol felig fekve enni. A masik dolog pedig, szinten nem kotekedesbol, tudja a gyerek, hogy ha nem eszi meg, akkor kap cicit. Szepen eljatszatoka a szokasos koroket, es a vegen o "nyer" mindig.
2011. szept. 25. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:

Az én fiam sem ette elsőre a főzelékeket, de az almát imádta, így minden újhoz eleinte almát kapott. Még almás spenót is volt.:)

Rakj olyasmiket a főzelékhez - akár fele-fele - amit szeret (gyümölcs, tejpép), még ha furcsa is.


Fekve tényleg nem kényelmes enni, de ültesd te az öledbe: amikor kisebb volt a fiam, én úgy etettem, hogy egyik kezemmel fogtam, másikkal etettem. Így az evés picit hasonlít is a szopihoz anya közelsége miatt, és talán jobban elfogadja, mint hogy külön be van szorítva valahová. Az is nagy segítség lehet, ha van valami az ő kezében is (saját kiskanál, mosható játék) - bár készülj fel, hogy százszor fel kell venni :)


Ha rágna se biztos, hogy most a pürés-kanalas kaják lesznek a kedvencei. Adj neki darabosat is - nálunk a kiflivég vált be (kevésbé fulladásveszélyes, mint a babakeksz, és nem cukros), de lehet kapni mindenféle bio puffasztott dolgot, ami szétolvad kicsit a szájában.


Egyébként tényleg hisztik lehetnek később abból, hogy ha valamit épp nem szeret, akkor mást kap. Az nem baj, ha édesebben szereti vagy pürésebben/darabosabban, de ne kínálj föl neki mást (cicit). Próbáld meg inkább két szopi közbeni időben etetni - így ugyan 1-2 hónapig olyan lesz, mintha egész nap enne :) - de nem köti majd az evést a szopihoz.


Szopinál való rágcsálásnál pedig azonnal szólj rá határozottan, hogy "Nem" és vedd el kicsit a cicit. Pár nap alatt megtanulja. A cicid meg majd 1-2 hét alatt fog hozzászokni az "új környezethez", addig kitartás...

2011. szept. 25. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
Kisfiam is csak azt a fözeléket ette meg amiben volt gyümölcs.Igy mindenbe kellet raknom vagy banánt vagy almát.
2011. szept. 25. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 A kérdező kommentje:

Gyümölccsel is kevertem, úgy sem nagyon eszi. Volt, hogy nem adtam cicit, s úgyan úgy nm evett. Csak itt az új környezet miatt jobban igényli, ezt vettem észre és ezért kap. Akkor ha nem eszik, ne adjak cicit, s a következő etetésnél kapja a tejpépet, s addig kiéhezik? De mit csináljak, ha balhézik, mert éhes, de a főzeéket gyümölcsösen se ette meg. Pedig barackot, meggyet tettem bele. Utóbbi a kedvence. Almát nem nagyon eszi. Meg azt vettem észre, az nem olyan pürés, ha reszelem üvegreszelőn, mint a többi gyümölcs, amit turmixolok. Viszont a tejpépet meg sűrűn szereti. Rájöttem ha folyékonyabb nem eszi meg, s minnél sűrűbb annál jobban eszi. Adok a kezébe néha kanalat, s játékot, de ha segít is legfeljebb annyiban h bkapja, de nem nyeli le, hanem kiköpi.

Nem minden baba más, még nincs 8 hónapos. 30-án lesz annyi, s doki szerint nem vagyunk lemaradva, s sokan mondták, akkor lenne gond, ha nem mozogna. 3,5 hós kora óta fél percre nem áll meg, állandóan jár keze-lába. S most pár napja kezdett egy új szokást. Lábára akasztja a csörgöt, lába közzé veszi a dolgokat, s úgy játszik, valamint a csörgöjén akarja átdugni a játékokat.

Hugi most nem lesz itthon, így marad a babakocsi. Ölemben lenne, nem tudnám etetni, nagyon izgő mozgó, s mindent venne ki a kezemből. Abból nem lenne etetés.

2011. szept. 25. 23:48
 9/30 A kérdező kommentje:

A szopinál való rágcsánál rászólok, hogy nem. S rám nézett, elhallgatott, lepittyeztette a száját, s úgy elkezdett sírni, hogy fél óráig nyugtattam. Hirtelen zajnál vagy ha hangosan beszélünk is ezt csinálja, pedig egy szobában vagyunk vele, s születése óta a zajhoz szoktattuk.

Volt, hogy csak simán rászóltam h nem szabad, s akkor is ez volt a szitu, szóval nem tudom ez mennyire jó ötlet, de szegénykém olyan keservesen tud olyankor sírni :(

2011. szept. 25. 23:53
 10/30 anonim ***** válasza:

Nagyon dilettánsnak tűnik a leírás alapján a gyermekorvosotok! Amit tanácsolt az teljesen felesleges és káros!

Ennyi idősen főleg szopnia kell, mellette kóstolgatni. Ami nem azt jelenti hogy a fő kalóriabevétele szilárd étel! Az anyatej magasabb tápértékű és könnyebben emészthető mint az egyéb ételek. Amint érett lesz rá magától egyre kevesebbet fog szopni és többet eszik mást.

A súlygyarapodásról: ha hosszában nőtt, mozgás- és értelmi, érzelmi fejlődése megfelelő, akkor semmi gond. Sokszor van h növésre, mozgásra megy el az összes energia.

De ha valamiben lemaradt, akkor sem az a baj h szopik és nem mást eszik, hanem valami más!

2011. szept. 27. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!