Akinek a babája 12 körül ebédel, annak evés és alvás szempontjából hogy alakul a programja? Úgy értem, hánykor reggelizik és mennyit alszik napközben? Mit kellene tegyek a kisfiammal, hogy hamarabb egyen? Kell egyáltalán valamit tennem?
13 hónapos kisfiam 8 óra körül kel. Eddig ilyenkor ivott egy nagy üveg tejet, 11 körül tízóraizott, 12-15 óra között aludt, 16 óráig ebédelt, majd 19.30 körül vacsorázott, fürdött és 20.30-kor, lefekvés előtt még ivott egy nagy üveg tejet.
Anyósom azt mondta, hogy nem ártana hamarabb ebédelnie, mert így nagyon késő lesz rá, és ne ebéd előtt aludjon, hanem utána - ez szerintem is normális így, de az én babámmal ezt nem lehet megcsinálni így. Új programot vezettem be. 8-kor kelt, tisztába raktam, átöltöztettem, reggelit csináltam neki, 9 óra körül reggelizett és utána még ivott egy kis tejet is, majd 12.30-kor ebédeltettem, utána aludt 16-16.30-ig, majd uzsonnázott, este 8 körül vacsizott, fürdés, utána egy üveg tej. A gondjaim azonban a következők voltak:
- a reggeli és a tízórai összeolvadt, így egy evésre kevesebbet evett, mint addig 2 evésre
- 12.30-ig nem éhezett meg rendesen, az ebédet csak nyammogta, ergo ismét kevesebbet evett, mint rendszerint
- 12.30-ra már olyan fáradt volt, hogy azért sem bírta megenni az ebédet. 3 napig tudtuk folytatni ezt a programot, ma már elaludt, mielőtt kész lett az ebéd...
- mivel éjszaka elég rosszul alszik, nem fogom reggel költeni fél 8-kor, csak azért, hogy egyen, ráadásul ha még hamarabb költöm, délben még hamarabb elfárad.
Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy visszatérek a régi programhoz, igaz, hogy későn ebédel, de legalább eszik rendesen.
Van valami megoldás arra, hogy előrébb hozzam az ebéd idejét, vagy jól van így, ahogy van?
Ezért vagyok kíváncsi arra, hogy akinek 12 körül ebédel a gyermeke:
- mikor kel reggel
- mikor eszik reggel
- megéhezik-e ebédig rendesen és nem fárad el hamarabb?
- tízóraizik is valamikor, vagy a reggelit már csak az ebéd követi?
- mikor alszik fdélben
Hátha a ti programotokból én is tanulok valamit...
egyáltalán nem gond, ha nem tízóraizik. az én lányom is 13 hós, reggelizik 8-9 között, ami inkább a kb 2 dl kakaó, és max fél kifli valamivel. 9 után nem kap enni, sem nasit sem mást. így fél 12-kor már ebédel rendesen. utána alszik 2-3 órát, egy keveset uzonnázik, majd fürdés előtt vacsizik, és fürdés után kap még tápszert szintén kb 2 dl-t. a fürdés fél 8-8 között van, szilárd vacsit 6- fél 7 között kap.
sajnos ő ébred éjjel, most nagyon fogzik, általában ilyenkor kap még kb 1 dl tápszert, de úgy hiszem igazából nem éhes, mert ha éppen nem jönnek a fogai, akkor szépen alszik reggelig. az is előfordult, hogy korábban ébredt, 6-7 között, ilyenkor megkapta a kakaóját, visszaaludt és amikor ténylegesen felkelt 8 után, már csak kiflit kapott valamivel. ilyen alkalmakkor is délben evett, illetve kicsit hamarabb.
10 hónapos,és nálunk így van:
fél8-8 ébredés,rögtön utána,még az ágyban kap kb 180ml tejet,vagy folyós tejbegrízt(üvegből)
10-kor valami gyümölcs(1 alma, 1 banán,vagy 1 őszi)beleturmixolva 2 HT keksz
Utána egy kis teával elalszik,és ebédelni kel fel,fél1-1kor.
Aztán séta,játék..stb.
16 körül eszik egy joghurtot
fél6 körül ismét alszik picit(20-30percet)
7kor tejbegríz
fürdés
fél9kor vacsi,ez tápszer és 210-240ml.Innentől alvás.
Van,hogy éjjel iszik,van,hogy nem,de min.egyszer mindig mocorog,enni nem eszik éjjel.
Én is agyaltam,hogy átszoktatom az ebéd utáni alvásra,de nem lehet.Ha délelőtt nem hagyom,akkor ebéd közben elalszik.Egyszer annyi idő elég volt neki,míg a kanál a szájáig ér :)))) na ennek aztán nincs értelme.Majd átáll,ha itt az ideje.Eddig is az ő tempójában csináltam mindent.7 hónapos koráig 3szor aludt nappal,és este később feküdt le.Aztán átállt erre.Engem nem zavar,hogy így van.A lényeg,hogy jókedvű,szépen fejlődik,és nem nyűgös,hisztis.
Húha...nehéz így megmondani, mert nekem mindig a lányom alakította a napirendjét. Amikor kettőt aludt napközben, akkor ebédelt 14 körül. Aggódtam is, hogy jön a bölcsi másfél év múlva hogyan szoktassam át.
Most már 17 hónapos korától csak egyszer alszik és szépen beállt a napirendje. Röhej, de ragaszkodik hozzá, ha csúszás van akkor hiszti is. :)
Reggel 6 óra 2,5 dl tej vagy kakaó (ma már fél hatkor fenn vonyított, hogy anyuka kakaóóóóóóó anyuka kakaóóóóó)
Utána visszaalszik 8-ig akkor kel végleg.
9 óra tízórai (változó a mennyisége de jól eszik)
12 óra ebéd (ehhez baromira ragaszkodik, ha harangszó van és nincs az asztalán a leves akkor csapkod a kanalával lehet a nagyapjától örökölte?)elég éhes szokott lenni. Ha eltelik egy kicsit levessel, akkor már nézelődik a konyhapultra, hogy mi a második :)
12.30-16.00 alvás 1szer ébred meg úgy félkómásan, de gyorsan vissza szokott aludni. Magától megy be az ágyába mondja tente, felcibálja úgy ahogy a plédjét, maci átölel és alszik is.
16.30 uzsonna van, hogy ilyenkor pótolom a gyümölcsöt ha tízóraira épp nem azt akart enni
19.30 fürcsi
20.00 vacsora általában meleg, de van hogy babapuding műzlivel, mert arra van gusztusa.
20.30-06.00 tente, most hogy beteg volt többször ébredt (érthető okból: orrdugulás stb) de végigalussza az éjszakát
Szerintem ami jó mind a kettőtöknek úgy csináljátok. Majd meglátod, egyszercsak át fog állni. Nekem 3 alkalommal volt így (3,2,1 alvás nappal) Nekem is mondták hogy így meg úgy főleg a 3 nappali alvásnál, de sosem avatkoztam be a baba ritmusába.
20 hónapos kisfruska anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!