Adott valaki 11 hónaposan bolti tejet a babájának?
A kecsketej erényei a könnyen emészthető lipidekben és proteinekben rejlenek. A tehéntejhez képest a kecske teje kétszer annyi rövid és közepes láncú trigliceridet, és egyéb tartalmaz, melyek kisebb sejtekként vannak jelen. Ha zsírtartalma mellett a tej szárazanyag-tartalmát, valamint kazein és a savófehérje arányt tekintjük, úgy messze felülmúlja minden más állat tejét. A kecsketejben található zsírsejtek 65%-a kisebb, mint 3 mikron, szemben a tehéntej 43%-os tulajdonságával. 2,5 dl kecsketej 9 mg proteint tartalmaz, míg ugyanennyi tehéntej csupán 8 miligrammot.
De magas zsírtartalma számos más előnyös tulajdonsággal is rendelkezik: összetételét tekintve sokkal inkább hasonlítható az anyatejhez, mint a tehéntejhez, hiszen ez utóbbinál jóval magasabb koncentrációban tartalmaz kalciumot, magnéziumot, káliumot és foszfort is. És ami még fontosabb, ezek aránya a kecsketejben kiegyensúlyozott. A kecsketej fehér színe a béta-karotin hiányának tudható be. Viszont kétszer annyi A-vitamin (retinol formájában) található benne, mint a tehéntejben, niacin tartalma pedig annak háromszorosa, ez pedig majdnem megfelel az anyatej niacin tartalmának! Viszont kevesebb, a központi idegrendszer egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen folsav található benne, ezért többnyire folsavval dúsított kecsketej kerül kereskedelmi forgalomba. 2,5 dl kecsketej 2,5 mikrogramm D vitamint tartalmaz, a benne található szeléntartalmú glutation-peroxidázok mennyisége miatt a kecsketej a többi, magas antioxidáns tartalmú élelmiszerek között is méltó helyen szerepel. B1, B2 és B5 vitamin tartalma is jelentős, melyek az egészséges sejtműködést biztosítják szervezetünkben.
Könyörgöm, miért nem lehet egy gyerekorvosnak feltenni a kérdést? Tengernyi "az orvos válaszol" rovat van a neten. Épp a tévében is volt valamék nap egy gyerekorvos, pont erről nyilatkozott. Az se javasolta. De mindenesetre "én is adtam neki, és nem hányta ki rögtön, szóval adjad te is" alapon biztosan sokra megy a kérdező a válaszokkal.
Bolti tejet én se vennék a számba, nemhogy a gyerekemnek adjam. Mellesleg kutyám van, de annak sem adnék.
Utolsónak: Nem azt kérdeztem adhatok-e neki tejet, mert én is tisztában vagyok a mai ajánlásokkal a kisbabák táplálásánál, csak arra voltam kíváncsi adott-e valaki ennyi idősen.
Ne pörgesd magad, beszélek én orvossal. Ez egy egyszerű kérdés volt. Egyébként pedig nem minden országban olyan rendszer van, mint Magyarországon és azok az anyukák is válaszolhatnak esetleg, és még talán érdekes is lehet a válaszuk. Meg egyébként is tapasztalat megoszására is jó lehet egy-két kérdés és a rá kapott válasz.
6honaposan kecske tejet kapott.
Karoly a nagytatamnaK IS EZ A BAJA MINT NEKED,EZERT vett egy kecsket hogy tudjon megis tejet inni,ja es o is Karoly.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!