Meddig tart ez a szeparációs "hülyesége" drágának? én már nem bírom.

mi a 7végén leszőnyegeztük az egész lakást, ő már mászik, szóval jön. és 1 ideig jönni is fog még, én nem bánom, szeretem, hogy ennyire szeret és ragaszkodik...

amikor még nem mászott, ott ültem mellette, ha vmit csináltam, akkor jött a hordozó.

Hogy meddig tart? Még csak most kezdődik. A szakirodalom 6-12 hós korra teszi! Úgyhogy kösd fel:-)

Az eleje nehéz, de aztán kicsit meg lehet szokni.

Lányom is ilyen, vannak jobb és rosszabb napok.

Most 8 hós.

Amúgy minden irodalom azt írja, hogy nem szabad magára hagyni, mert a hitét és bizalmát veszti el benned.

Neki csak te vagy, ez legyen szem előtt.

Nálunk is volt egy ilyen hülye időszaka,de amióta elkezdett önállóan közlekedni,azóta elég ha látótávolságon belül vagyok.Ha nagyon dilis,vagy beteg,akkor pedig hordozókendő vagy mei tai,és jön velem,mert valakinek házimunkát is el kell végeznie,és amikor alszik,akkor csak a halkabb tevékenységeket végezhetem.

Amúgy elég hamar meg fogja tanulni,h hogyan forduljon koppanás nélkül.Nálunk is volt 1-2 koppanós hét,aztán rájött.Azóta olyan finoman teszi le a buksiját még az ágyon is,h az már művészet:)

A hozzáérős dolog miatt próbáld meg a hordozást.Hidd el,segíteni fog kicsit.

A szeparációs félelem valójában része a baba pszichológiai érésének, és elkerülhetetlen, természetes dolog. Azért sírnak ilyenkor a babák mert megértik, hogy a szüleik tőlük független személyek, akik akár el is hagyhatják őket. Amikor kicsit fejlettebb lesz a memóriájuk akkor kezdenek megnyugodni, mert-erősen leegyszerűsítve-képesek lesznek hogy felidézzék: anya máskor is elment és visszajött, tehát nincs gond, most is vissza fog jönni. Akkor múlik gyorsabban ez az állapot, ha építed a bizalmát, nem hagyod magára.

A hiszti pedig egy kellemetlen formája az akaratérvényesítésnek, ami nem az előbb leírtak szerint kezelendő, de ezt te is tudod.:)

2. vagyok. lehet, h már kezdődik nála. a tesóm kislányánál is ekkor kezdődött kb. az én fiamnál sem sokkal később. próbálj mellette lenni, ott ülni, játszani vele, én ezt csináltam. kb 1 hétig állandóan bújt belém, hozzám kellett, h érjen, h megnyugodjon. aztán rájött, h attól, hogy nem nyúl hozzám, én nem megyek el, nem kell mindig fognia. így már tudtunk játszani.

aztán elkezdett mászni, mostmár versenyt mászunk, el tudok menni a konyhába 10-20 mp-re, már csak elég ha lát. néha annyira játszik, hogy észre sem venné ha lelépnék.

szóval nyugi. sokat, nagyon sokat foglalkozz most vele, legyél ott mellette, aztán lassan jobb lesz.