Akik igény szerint szoptattok, hogy oldjátok meg a 6 hetes kontroll vizsgálatot szopizás ügyileg?
19 hónapig kapott anyatejet (7 hótól fokozatosan hozzátáplálás mellett), közben több orvosi vizsgálat és más alkalom is volt, de mindig sikerült megoldani úgy, hogy mások nem látták (mivel én olyan típusú vagyok, hogy ez fontos nekem). Pl. rokonoknál és éttermi rendezvényeken külön helység, utazás közben (sokat utaztunk, 50-100 km/alkalmanként, heti 1-2-szer) vagy ha más nem volt, autóban. Orvosnál is autóban oldottuk meg, úgy időzítettem, pl. ha tudtam, hogy hamarosan jön az ideje, már előtte próbáltam az autóban, és volt, hogy "féladagot" evett csak ilyenkor, és a szokottnál előbb jött a következő evés, igény szerint.
Csak bíztatni tudlak, sok sikert!
Kimaradt: az én orvosi vizsgálataimra a férjem is jött (ált. máshová is), és bár csak őrá számíthattam, de így mindig volt, aki vigyázott rá.
21.33
Első babánál még féltem, hogy sírni fog, amíg távol leszek, így jött velem (plusz a férjem is).
Másodiknál is féltem, hogy sírni fog, de nem cibáltam magammal, inkább itthon hagytam egy kis lefejt tejet, hátha kell. Indulás előtt megszoptattam, mire visszaértem, még mindig nem volt éhes, pedig távol voltam több mint 2 órát.
Az igény szerint szoptatott csecsemőnek is ki kell bírnia 2 órát kaja nélkül, ennél tovább meg nem szokott tartani egy vizsgálat még utazással együtt sem (szerintem).
Kár elvinni a babát, olyan pici még, neki jobb otthon, mint a hordozóban, onnan ki, majd be, overáll le, fel, stb....
Én úgy mentem, hogy megetettem előtte. Ahogy odaértem a dokihoz, szinte azonnal be is hívtak, nálunk a gyerekágyasakat soron kívül behívják szerencsére.
Egyébként meg tejcit fejsz le a hűtőbe és apa vagy a mamák vagy akire rá tudod bízni a babót megitatja vele üvegből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!