Kislányom sokat betegeskedik. Most 8 hónapos, és ajánlották, hogy adjam neki a Forever cég aloe vera géljét immunrendszer erősítés céljából. Más is adja/adta a gyerekének?
Figyelt kérdés
Megpróbáltam, de egy korty után kiütötte a kezemből. Hogyan tudnám mégis beadni neki? Esetleg az ennivalójába belekeverhetem? Úgy is megmarad a hatása?2010. dec. 27. 12:36
1/14 anonim válasza:
Nálunk minden rendben volt, de én is hallottam ezt. Minden szer hatásosabb önmagában és éhgyomorra (kivéve, ha gyomornyálkahártyát károsító, akkor nem javasolt így!), viszont úgy is van hatása a szereknek, ha ételbe keverik, csak kevesebb.
2/14 anonim válasza:
Én is adom, az enyém imádja! Ő másfél éves, és ha kinyitom a hűtőt, meglátja a kannát benne, rögtön kér belőle:) Mondjuk az áfonyásat vettem, de azért erre sem mondanám hogy finom, mégis szereti. Teába is lehet keverni egyébként.
3/14 A kérdező kommentje:
Azt hallottam, hogy az áfonyásat csak két éven felüli gyerekeknek szabad adni, ezért vettem a gélt. Egyébként az áfonyásat iszom én is, így egyszerűbb na, és persze olcsóbb lett volna, ha neki is azt adom. :-(
2010. dec. 27. 13:38
4/14 anonim válasza:
Szia!Én az aktivátort adom neki (testsúly/2 cseppel),de én nem mertem 1 éves kora előtt elkezdeni!
5/14 anonim válasza:
Én nem adnék ilyen sz@rt neki. A környezetemben, akik használták, csak betegesebbek lettek.
Van egyéb immunerősítő is, kérd ki az orvos véleményét.
Milyen betegségei vannak, mennyi volt a 8 hónap alatt?
Mellesleg, ha leküzd egy betegséget, az is erősíti
6/14 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó!Ez a valami, amit Te sz@rnak nevezel nekem nagyon jó volt. Nagyon komoly övsömöröm volt, és olyan erős gyógyszert írtak fel, hogy a szoptatást abba kellett volna hagynom. Ekkor 3 hós volt a kislányom, és én nem vállaltam a gyógyszer szedését. Ekkor kerestem meg egy flp-s hölgyet, ő ajánlotta azokat a termékeket, amik 10 nap!!! alatt helyrehoztak, és nyugodtan szoptathattam mellette. Az orvosom nem akart hinni a szemének, mert ő a gyógyszeres kezelés mellett 2 hónapos gyógyulást ígért!!!!!!
2010. dec. 27. 14:50
7/14 anonim válasza:
Én is használtam a gélt terhesen,(kálium és natrium hiányom volt) a 2. naptól jobban voltam tőle. A kislányom 8 hós, Aktivátort adok neki kilo/1 csep=9 cseppet.
A Naturgél nem iritálja a nyálkahártyát. Próbáld éhgyomorra, fokozatosan többet, megtszokja pár nap alatt az izét.
8/14 anonim válasza:
Ne haragudj,de az aloe vera nem adható még ekkora gyereknek.Később akár vesegondjai is lehetnek tőle.Felnőtt ihatja,de hit nélkül nem sokat ér,csakúgy mint a legtöbb csodaszer.És az sem mindegy,hogy melyik fajta,némelyik akár súlyos hasmenéshez is vezethet.Remélem,az én válaszomra nem haragszol meg,mint egy másik hasonlóra,de összehasonlítva szerintem én kultúráltan válaszoltam.Csak nem akarom,hogy baja legyen majd a picinek, nekem is van két kétéves ikerfiam,szerencsére egy megfázáson kívül más bajuk még nem volt.Tejet is csak három éves kor után szabadna kapnia,addig csak tápszer.
9/14 anonim válasza:
Én is adtam az aktivátort a babámnak, hasfájásra, fogzásra. Sok változást nem vettem észre, de ártani biztos nem árt.
10/14 anonim válasza:
kedves 14:36-os :) attól mert te valamit nem tartasz jónak,másnak működhet. A kolleganőm 3 hónapos kortól adta a lányának, ekcéma ellen tökéletes volt, én 1 éves kora óta adom, nekünk is jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!