Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogy látjátok, kell a mózeskos...

Hogy látjátok, kell a mózeskosár vagy elég a hordozó?

Figyelt kérdés
Úgy értem,hogy azon gondolkodom melyiket válasszuk a 3in1 vagy 2in1 babakocsit.Nem tudom a mózest ki tudjuk-e használni?Persze a babának jobb mert vízszintesen fekszik de hallottam olyat is hogy szinte csak párszor használták mert a baba nem érezte jól magát benne.
2010. dec. 21. 15:42
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Ezt nehéz kiszámítani előre. Egyik gyerekem jól elvolt a mózesben, sőt a francia ágy mellé tettem, és 3 hónapig abban aludt éjjel is, a másik viszont másfél óránál többet nem aludt el vízszintesben, majdnem 3 hónapos koráig csak az autós gyerekülésben volt képes jókat aludni. Minden áldott nap megpróbáltam vízszintesben altatni (előbb utóbb persze sikerrel), de kezdetben csak a görbe ülés volt jó, különben húzogatta fel a kis lábait és ordított.

Én is izgultam a gerince miatt, meg amiatt hogy hogyan fogom átszoktatni az ágyába, de sikerült, és már másfél éves, semmi baja a gerincének, ellentétben a nővérével, akit ugye elvileg "szabályosan fektettünk", neki vannak tartásproblémái (már három éves).

2010. dec. 21. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:
Érdekes,ez nagyon babafüggő úgy látom.
2010. dec. 21. 16:29
 13/18 anonim ***** válasza:

Totálisan babafüggő szerintem is. Nálunk elég lett volna egy teljesen vízszintesig dönthető, később sporttá alakítható babakocsi, meg az autókázáshoz bébihordó. Kicsit olcsóbban meg is úsztuk volna.

Ugyanis kisfiam 7 hetes koráig volt hajlandó megmaradni a mózesben, utána a bébihordóval jártunk sétálni, mert a sportülésbe mégsem rakhattam át, és nem volt más. Szóval ha újra kezdhetném, biztos nem ilyet vennék. Hiába lettem volna én mózespárti, ha a gyerek nem viseli el...

2010. dec. 21. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:
Hát ez az....
2010. dec. 21. 17:17
 15/18 anonim ***** válasza:
Nézd, ha ilyen teljesen vízszintesig dönthető, téliesíthető, majd idővel sporttá átalakítható babakocsit veszel, meg külön egy bébihordót, akkor nem nagyon tudsz mellélőni. Szerintem. Aztán ha nagyon muszáj, bentre még mindig tudsz venni egy textilmózest potom pénzért. De akkor már jobb szerintem egy kókuszpólya, abban ugyanolyan jól tud aludni bent a lakásban a gyermek.
2010. dec. 21. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
3,5 hós a lányom, most is mózesben teszem a babakocsiba még simán belefér. szuper szerintem, m. védi a hidegtől!!! a babahordozó egy nagyon kényelmetlen pozícióba kényszeríti a babát, nem egészséges a gerincének.
2010. dec. 21. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
64%
nekünk nem nagyon volt pénzünk ilyenekre, hordozót kaptunk kölcsön, hát nagyon jó volt!!!! csak azt használtuk, és még a mai napig is, mert abba etetem a 6hós babámat.nem is hiányzott a mózes, ez viszont hiányzott volna ha nincs!
2010. dec. 21. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Ha nem jelent anyagi megterhelést a 3in1 akkor sztem vegyél mózest is,hordozót is.Én ki nem tudtam volna vinni mózes nélkül sétálni őket a mínuszokban,annyival több meleget adott,cipelni is könnyebb ha pl. lépcsőznöd kell.A textil mózest nem lehet kocsiba bekötni.A hordozó meg azért jó,mert autóutak során csak kiveszed a babát,ha odaértetek vhova és rápattintod a kocsira,s már mehettek is.
2010. dec. 21. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!