8 hónapos kislányunk áll egy hete, azóta csak állna. Vennénk járókát, nem túl korai?










Nem korai, késő!
Ennyi idősen már alig van gyerek, aki megbarátkozna vele, hiszem most fedezi fel a világot, kúszik-mászik egész nap.
Az első "ketrecével" sem értek egyet, én a fiam újszülött kora óta használom, pici korában reggel-este volt benne kb 30-30 percet, most 1 éves, és reggeli után 30-40 percre berakom, amíg megreggelizem, felöltözöm,odakészítem az ebédet, beágyazok stb. Amúgy egész nap közlekedik négykézláb a lakásban, jön utánam mindenhová.
Hasznos dolog a járóka, amikor jön a postás, vagy bármi miatt gyorsan biztonságos helyre kell tenni a kicsit.















6 hónapos volt a kisfiam, amikor megvettük Neki. 6 szögletűt vettünk, 120*120-as. Nem bántam meg, hogy megvettem. A kisfiam nagyon keveset van benne, de amikor beleteszem, akkor jól eljátszik.De akkor is figyeljük mindig és valaki mellette van.
Szerintem nem kötelező a járóka. Nem muszáj. Na meg fontos az is, hogy például ha a szekrénynél áll fel és mögötte, mellette vagy, még mindig könnyebben elkapod, mint a járókában. Én nem örülnék, ha elborulna a járókában.
Nekem 10 hónapos, 1 hónapja áll, de még így is néha elesik. Igaz, csak a popsijára, de vigyázni kell.





Én a helyedben már biztosan nem vennék, felesleges, már elkéstél vele. :)
Amúgy szerintem sem ketrec, néha jó szolgálatot tesz. Ugyan nekünk nem volt, mi egy jobb utazó ágyat vettünk, aminek kicipzárazható az oldala, így ott ki-be tud bújni, ha akar, viszont ha tényleg olyasmit csinálok akkor ott elvan egy 15-20percig "bezárva". Mellesleg kicsire összecsukható és utazásnál is praktikus.
Amúgy az én babám is 8 hónaposan állt fel, 11 hónaposan már magától ment.





Én is az utazóágyra szavazok, az is olyan jó kuckós, szeretik a babák. És az másra is használható.
A "ketreces" okoskodókkal ne foglalkozz!





nemhogy korai, hanem már késői szerintem. ne vegyél járókát, hagyd a lakásban "csatangolni", felfedezni a dolgokat!
néhány nap alatt lecseng majd a mindenhol feláll majd elesik dolog, aztán már csak feláll és álldogáll majd. ügyesedik.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!