Tényleg létezik olyan, hogy ha kevés az anyatej sokat alszik? Szerintem sírna ha éhes lenne!
Szia!
Ez inkább visszafelé igaz: ha sokat alszik, tehát ritkán kerül mellre a baba akkor kevesebb lesz az anyatej. Ez azonban csak azokat a babákat fenyegeti, akik születés után besárgulnak, hiszen ilyenkor aluszékonyabb lesz a baba. Amúgy örülj neki, hogy a babád szépen eszik, nem sír és sokat alszik!
Minden jót!
nem hülyeség. Az én babám egy napot átaludt a kórházban, azt mondták, h AZONNAL ébresszem fel, és etessem meg, ha mással nem megy, hát tápszerrel! És hozzáértő mondta. Igaza is volt. Nem volt tejem, a gyerek az előző napot bőgéssel töltötte, majd másnap aludt.
A magyarázat az volt, h egyszerűen így védekezik az éhség ellen. "Nem adnak enni, hiába sírok, így inkább alszok, úgy nem érzem!" ez volt a válasz.
Kapott tápszert, azóta minden rendben.
És mondanom sem kell, h én sírtam helyette, annyira "bekómált" szegény, alig tudtam felkelteni! Nagyon rossz érzés volt.
A "bealvós" vagyok újra.
És igen, visszafelé is igaz.
Ilyen esetben ez ördögi kör. Én adtam tápszert, aztán lassan szopni is megpróbáltunk. Vegyesen működött ez egy darabig, most már sajnos csak tápszerezünk.
Pedig mindent megtettem a tejserkentésre. Ez van.
Amúgy nyugodt, egészséges, mosolygós baba, és szépen gyarapodik.
Mentek a védőnőhőz havonta mérekezni?
Ő úgyis megmondja, hogy eleget hízott-e. Ha idegesít akkor vidd el megméretni, szerintem nem fog bekapni. 9 hós kisfiú anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!